Pesti Srácok

„A stílus maga az ember” – A Magyar Nemzeti Médiaszövetség is reagált a Klubrádió Novák Katalint és Varga Juditot lek*rvázó véleménycikkére – Vizsgálat indulhat a csatorna ellen

null

Visszataszító, felháborító és határozottan elítélendő a Klubrádió igazgatósági elnöke által a rádió honlapján közzétett publicisztika – írta a sajtóhoz eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ). A csatorna ellen közérdekű bejelentést tett Tényi István, így eljárás indulhat a Klubrádió ellen.

Arató András: Kurvák cseréje – ezzel az alpári címmel jelent meg publicisztika Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról vasárnap a Klubrádió honlapján. A MNMSZ Magyar Nemzet számára küldött közleménye szerint Arató András egy viccesnek szánt irományában a szakma és a jó ízlés minden szabályán átlépve minősíthetetlenül sértő stílusban írt a lemondott köztársasági elnökről és a volt igazságügyi miniszterről.

Az eredetileg „Kurvák cseréje” címet viselő, aztán óvatosságból átcímezett, de hangvételében még mindig ugyanolyan alávaló fércdolgozat kocsmai stílusban, minősíthetetlen hangvételben ír a két távozó politikusról, nőiségükben külön és kifejezetten megalázva őket. Ennek a minősíthetetlen fröcsögésnek a jogi értelmezése Médiaszövetség szerint nem is kérdéses: ismeretes, hogy elvben ugyan egy közéleti szereplőnek hivatalból többet kellene elviselnie, mint egy átlagembernek, de amikor egy vélemény ennyire indokolatlanul és alávalóan bántó, akkor már valóban azt kell meg állapítanunk, hogy túljutottunk a normalitás minden határán.

A szervezet szerint a női egyenjogúság és a női méltóság felkent harcosai most is meg meg kellene szólalni elveik védelmében. Hangsúlyozták: a vélemény szabadsága nem gázolhat el alapvető jogokat, a megszégyenítés semmilyen formában nem szerepelhet egy újságíró eszköztárában. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség felszólít minden tisztességes, jóérzésű és valóban írástudó újságírót, hogy a szakma öntisztulásának jegyében határolódjon el Aratótól, a MÚOSZ-t – amelynek Arató természetesen oszlopos tagja – pedig arra, hogy haladéktalanul indítson etikai vizsgálatot az ügyben.

PestiSracok facebook image

Vizsgálat indulhat az ügyben

Tényi István becsületsértés vétség gyanúja miatt bejelentést tesz a legfőbb ügyészségnél ismeretlen elkövető ellen, miután a Klubrádióban megjelent Arató András véleménycikke, melynek az volt a címe: „Kurvák cseréje”. Tényi indoklása szerint az Alaptörvény 12. cikk első bekezdése alapján a köztársasági elnök személye sérthetetlen. Állítása szerint az államfő sérthetetlensége alkotmányjogi jogállásából következik, nevezetesen abból, hogy a köztársasági elnök Magyarország államfője, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

– olvasható.

Tényi István szerint elengedhetetlen annak a büntetőjogszabálynak a megalkotása, amely a köztársasági elnök személyével szembeni sértő megnyilatkozásokat megfelelően szankcionálja. Úgy gondolja, hogy ettől függetlenül „az ilyen magatartások határozott és feltétlen elítélésével nem késlekedhetünk”. Megjegyezte, nemegyszer hallani az Országgyűlésben patetikus szónoklatokat a köztársaságról, a köztársaság veszélyeztetéséről és a köztársaság védelméről, ugyanakkor, amikor a köztársaság elnökét éri méltatlan támadás, az Országgyűlés néma marad.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.