arató gergely
Sargentini a köbön, avagy Gyurcsányék megírták feljelentésüket
Úgy gondoltuk, hogy Gyurcsányék már nem tudják hová fokozni a magyarellenességet, de tévedtünk. Eddig is láthattuk, hogy az ország 8 évi kiárusítása után a bukott kormányfő arra hajt, hogy Magyarország minden önrendelkezését elveszítse és az unió csatlósállama legyen (Európa Egyesült Államok téveszméje). Most azonban emelte a tétet: a demokratikusnak nevezett koalíció összeállította ugyanis a Sargentini-jelentés nagy testvérét. Egy válogatott ellenzéki hazugsággyűjteményt hoztak létre, melynek semmi egyéb célja nincs, mint a Fidesz néppártból való kizárásának kieszközölése az EP-választások előtt. Legalábbis ez derült ki Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció szóvivőjének szombat déli sajtótájékoztatójából. Bár Arató rettenetesen hiányolja Magyarországon a jogállamiság feltételeit, Czeglédy Csaba ügyében nem érzi a jogi visszásságát annak, hogy Gyurcsányék családi pártja gyakorlatilag folyamatosan obstruálja a hatóságok eljárását azzal, hogy mentelmi jog mögé bújtatja házi ügyvédjüket.Az ellenzék lassan már csak a melegek és a transzneműek szavazatában bízik
A társadalom legfontosabb és legégetőbb problémáira rávilágító beszélgetést tartottak az Anker'tben, az ellenzék pedig újabb csatateret talált, ahol megharcolhat a fasiszta kormánnyal és álságosan küzdhet most éppen az eltiport meleg- és transznemű jogokért. Tudjuk, hogy minden egyes szavazat számít, és ha már a társadalom gerince undorodva fordul el az ellenzék aktuális önlejárató kampányától, akkor érdemes lenne egy-két fél százalékot besöpörni a melegektől, transzneműektől és a többi, meghatározhatatlan identitású potenciális szavazótól. Ez csinálja a baloldal Nyugaton is: a hatalomból erőszakolva le a többség torkán a sokszor degenerált tanokat, példaként állítva a devianciát a normalitással szemben. Kicsit későn jött ugyan az ötlet itthon, de még él a remény, hogy az talán hozhatna 1-2 százalékot, ha a melegek is olyan hülyék lennének, mint azt a levitézlett baloldal és a méltán észkombájnnak tartott Cseh Katalin által képviselt Momentum képzeli. Természetesen ott vannak még a zavart identitásúak is: őket talán meg is lehetne szólítani, és ha így folytatják, akkor a törpe kisebbséget a politikai törpe kisebbség fogja képviselni, természetesen az egész társadalomra hivatkozva. Kórkép egy semmitmondó beszélgetésről, melyen a PestiSrácok.hu stábja jogos önvédelemből nem vett részt.A liberálisok szerint a migráció állandó, természetes jelenség Európában, csak az integrációhoz kell kellő türelem
A migrációval kapcsolatban minden kicsit nehézkes és bonyolult, de kellő önbizalommal minden megoldható - hangzott el a Republikon Intézet és az Európai Liberális Fórum közös, "A liberális migrációs politika alapjai" című szerdai konferenciáján. A progresszív liberális rendezvényen azonban máris többen kibeszéltek a kánonból, hiszen a DK-s Arató Gergely például arról beszélt: zsákutcába vezetne, ha mint egy burokban, egymást dicsérnék a liberálisan gondolkodó politikusok, hogy milyen elképesztően jó emberek, miközben a moralizáláson kívül nincs válaszuk a migráció problémájára. Abban azonban, úgy tűnik, konszenzus alakult ki, hogy közös migrációs politika kell, és aki nem elég szolidáris, azt ki kell zárni a schengeni övezetből. Meg sem lepődnénk, ha hamarosan visszaköszönne ez a gondolat az Európai Parlamentben, és éppen Magyarországgal összefüggésben.A Gyurcsány-párt saját családvédő ötleteit terjeszti az Országgyűlés elé
A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi akciótervét - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten. Arató Gergely szerint ha a Fidesz leszavazza ezt a javaslatot, az nyílt beismerése lesz annak, hogy a családok érdeke csak az ígérgetések és a kampányplakátok kinyomtatásáig érdekli őket.Volner János: A Jobbikban már csak az aknák vannak (PS-videó!)
A Jobbikról rendszeresen előkerülő botrányos felvételek – zsidózás, cigányozás, listázások, farhát-kommandó – ellenére is be fogja védeni a pártot a baloldal, mert ez az összefogás lényege – mondta a PestiSrácok.hu kérdéseire Volner János. A Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője szerint volt pártja kényszerpályán van, ezért kommunikálják azt, hogy alakulatuk az immár félmilliós lemorzsolódás ellenére is egyre erősebb. Volner úgy látja, hogy a gyurcsányista módszertan értelmében rablók fognak szövetkezni az őszi önkormányzati választásokra, mert ezek a rablók jól tudják, hogy csak ilyen szinten lehet esélyük, hogy újra hatalomra kerülhessenek, és rendelkezhessenek a pénzcsapok felett. Volner János szerint mára a Jobbikban semmi nem maradt abból a nemzeti gondolatból, amely létrehozta a pártot, és a mozgalom vezetésében ma már az sem zavar senkit, ha az áhított hatalomért Gyurcsány Ferencet kell követni. A Jobbik egykori erős embere úgy vélekedett: volt pártjáról ezután is sorozatban fognak nyilvánosságra kerülni botrányos felvételek, mivel a Jobbikban ma már csak olyan alakok ülnek, akiknek mindegyike időzített bomba.Követeli a DK a Stop Soros kampányt megalapozó közvélemény-kutatásokat
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Miniszterelnökség adja ki azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek megalapozták a Stop Soros! elnevezésű kormányzati kampányt.A DK magyargyűlölete nem ismer határokat – Ismét páros lábbal szálltak a kárpátaljai magyarokba
A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatot nyújt be azzal a céllal, hogy ne kaphasson se uniós, se magyar foglalkoztatási támogatást az a cég, amelyiknek EU-n kívüli alkalmazottja van. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarország az unión kívüli, elsősorban az ukrán munkások célországává vált.Paláver a parlamentben: Szabó Szabolcs szerint Orbán egy ázsiai diktátor (PS-videó!)
Leszavazta a Parlament az MSZP és a Párbeszéd törvényjavaslatát, mely a lex CEU eltörlését kérte. A hosszú ideje húzódó folyamat az ellenzék és a kormány szerint is politikai játszmává vált. Az ellenzéki képviselők szerint Orbán Viktor úgy alakította a törvényeket, hogy a CEU-t kiebrudalják Magyarországról, ennek érdekében minden eszközt bevet. Szabó Szabolcs, jelenleg független képviselő elmondta a PestiSrácok.hu stábjának, hogy szerinte a CEU-ügy egyszerűen annak megnyilatkozása, hogy Orbán európai vezető, vagy pedig az ázsiai diktátorok útját követi. Leegyszerűsítve tehát a lex CEU az ázsiai diktátorok működését idéző törvény a több baloldali pártot is megjárt, jelenleg független országgyűlési képviselő szerint.Ajánljuk még
















