aszály
Nagy István: arra emberemlékezet óta nem volt példa, hogy egyáltalán ne legyen termés
"Az aszálykár nem ismeretlen a magyar gazdatársadalom számára sem, ugyanakkor arra emberemlékezet óta nem volt példa, hogy egyáltalán ne legyen termés" – fogalmazott portálunk érdeklődésére Nagy István, aki hozzátette: ez az a körülmény, "ami nagyon mellbevágó és meghökkentő a gazdatársaim számára és számomra is, mert én sem láttam ehhez hasonlót". Az aszálykár kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszter ismertette: a búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén megsemmisült; az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni. Mint fogalmazott, "az idei, történelminek is nevezhető aszály következtében az ország kiszáradt termőterületeinek nagysága elérheti az egymillió hektárt, ami az összes hazai termőföld húsz százaléka". Nagy István ugyankkor hangsúlyozta, hogy a gazdák számíthatnak a Kormány segítségére, majd ismertette a rendkívüli helyzetre való tekintettel létrehozott Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs elmúlt időszakban meghozott legfontosabb döntéseit. Minden, amit tudni kell a vízről aszály idején – Szalma Elemér hidrobotanikus és Kulcsár László gazdálkodó a Polbeatben (19 órától az R56-ban)
Rendszerszerűvé válik az aszály, vagy csak éppen peches évünk van? Tényleg víznagyhatalom vagyunk? Mihez kezdjünk a vízzel a tájban, és a szennyvízvezetékben? Hogyan ne pazaroljuk el, amink van? Pótolható-e, amit elpazaroltunk? Mindent, amit érdemes tudnunk a vízről, megkérdezzük Szalma Elemér hidrobotanikus egyetemi docenstől a Polbeat mai felvételén, 19 órakor, az R56 szabadságharcos sörözőben. A kérdezésben és a válaszkeresésben Kulcsár László, a lovai takarmányozásáért aggódó homokhátsági gazdálkodó, a Zöld Gerilla mozgalom élharcosa működik közre. A műsorvezető Vésey Kovács László. Jöjjön el, kérdezzen Ön is! Ha valami nem jól működik, nem az a megoldás, hogy még erősebben nyomjuk
Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy az idei aszály nem egy véletlenül beköszöntött rossz év, hanem ennél jóval kellemetlenebb a helyzet. Ez egy eddig is meglévő, rossz folyamat látványos folytatódása, és még csak nem is a tetőzése. A vízügyi döntéshozók jelentős része még most, az évszázados vízügyi paradigma következményeivel szembesülve is makacsul hisz az évszázados vízügyi paradigmában. Ennek keretében az eddigi ipari léptékű elgondolásokat tolnák még erősebben, csatornákat és öntözőrendszereket építenének, amit egyszerű civilektől is rendszeresen hallani, olvasni. De megoldás-e ez arra, ami most van, és a még sokkal rosszabbra, ami ezután jöhet?