Átlátszó
Sorosista szervezetekhez köthető jelölteket tuningol polgármesternek Márki-Zay, a "hódmezővásárhelyi hantaboy"
Óriási blama Márki-Zay Péterék polgármester-jelölteket tartalmazó listája, ami nemcsak azért figyelemre méltó, mert több jelölt nevét hibásan írták, hanem azért is, mert olyanok is felkerültek rá, akiket a megkérdezésük nélkül szerepeltetnek rajta. A listát végigböngészve bukott polgármestereket, levitézlett politikusokat és Soros-szervezethez köthető jelölteket is találunk. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester elhíresült amerikai útján - "a külüggyel tárgyalt fontos kérdésekről" - olyan Soros-leányvállalatokkal egyeztetett, melyeken keresztül a bevándorláspárti spekuláns nemzetközi, így közép-európai befolyását igyekszik erősíteni. A "nagy kereszténydemokrata", a jobbikos támogatással "független" polgármesterré választott Márki-Zay ugyanis a German Marshall Fund, valamint a Helsinki Bizottság képviselőivel tárgyalt. Az ominózus washingtoni út mégsem emiatt vált a magyar közröhej tárgyává, a csúfos lebukással járó fontoskodás emlékét pedig számos mém őrzi az interneten.Gyurcsánytól Sargentiniig: Íme, a Soros-kennel legértékesebb vérvonala, a függetlenségről hazudó Átlátszó
Sargentinivel ölelkező főszerkesztő, ex-gyurcsányista államtitkár, Soros-alapítványok és ballib berkekben nevelkedett újságírók. Ez csak néhány az Átlátszó.hu-ra tévedő olvasókra leselkedő borzalmak közül. A Tűzfalcsoport utánajárt az amerikai spekuláns által üzemeltetett blog anyagi és személyi hátterének, amit pedig talált, az inkább nyílt titok, mintsem meglepő, de mindenképp érdekes. A magát független-objektív portálnak beállító médium ugyanis ezer szálon kötődik a nyugati liberális spekuláns körökhöz, de leginkább Soros Györgyhöz.Orbánozással nyertek Soma-díjat Soros "oknyomozó" propagandablogjának munkatársai
Szinte érthetetlen, de idén sem a PestiSrácok.hu kapta a Transparency – SOMA díjat. A liberális újságírók egymás között osztogatott elismerése ezúttal a Soros pénzén is - persze szerintük "függetlenül" - működő Átlátszó munkatársaihoz került azért, mert tavaly kiderítették, hogy Orbán Viktor magánrepülővel érkezett haza Bulgáriából a Videoton BL-selejtező meccséről, valamint figyelemmel kísérték egy bizonyos jachtnak az útját, amelynek fedélzetén kormányközeli emberek is megfordultak. Skandallum. A Trasparency International magyarországi vezetője szerint hihetetlenül fontos az oknyomozó újságírás egy olyan korszakban, amikor a kizárólag általuk képviselt, “szakmának” nevezett frusztrált fröcsögés szerintük a legsötétebb korszakait éli a diktatúra árnyékában. A rendezvény végére egyébként mind jobb emberek lettünk...Soros finanszírozza az Átlátszó lejárató kampányát – Bodoky Sargentinivel ünnepel
Bodoky Tamás, a Soros-pénzből finanszírozott, de magát folyton függetlennek hazudó Átlátszó.hu főszerkesztője a napokban elszaladt Brüsszelbe, hogy hálálkodjon kicsit Judith Sargentininek a Magyarországról készült hazug Soros-Sargentini jelentés megalkotása miatt, erről képet is töltött fel a Facebook-oldalára. Így, ha bárkiben kétség merült volna fel, hogy Sargentini a hazai Soros-fiókák érdekében, a Soros-birodalom szerves részeként járt el, vagy hogy az Átlátszó Soros utasítására figyeli meg drónokkal az ellenségnek tartott magyarokat, ez a kép minden kétséget eloszlat – írta az Origo.Soros György pénzt nem sajnálva, minden eszközt bevet az EP-kampányban a magyar kormány ellen
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője szerint az európai parlamenti választási kampányhoz kapcsolódóan próbálják támadni, lejáratni a bevándorlásellenes oldalt - köztük a magyar kormányt - a bevándorláspárti erők.Prahaban (!) még a fű is zöldebb - Drogokról diskurált a 444-es Szily és az IFA-platós Bőtös
Sosem árt, ha az ember képes elszakadni a szakmájától és más területeken is hajlandó kisegíteni, képezni műkedvelő kispajtását. Egy ilyen fejlesztő-tréningnek lehettünk tanúi olvasónk jóvoltából, aki felhívta a figyelmünket a tumblr legalján megbúvó beszélgetésre, amelyben Szily László, a 444 újságírója próbálja meg kiokosítani Bőtös Botondot, az Átlátszó bloggerét és Csehország egyik legkiválóbb nyomtató-ügynökét arra, hogy a kezében tartott gaz nem bizonyítja, hogy választott hazájában jobb kábítószereket lehet kapni, mint itthon.Működik az ellenzéki gyűlöletkampány, már az Átlátszó kommentelői is akasztásra vágynak
Elérte célját a hónapok óta tomboló ellenzéki gyűlölethullám, hiszen láthatóan átragadt az emberekre is. Az Átlátszó.hu mai tüntetésről szóló facebookos tudósítása alatt megmutatkozott, hogy a balliberális szavazótábort sikerült erőszakra hangolnia a haladó sajtónak.Simicska és Soros médiája is egymásra talált
Különleges összefogást ütött nyélbe a Simicska Lajos által fenntartott Hír TV és a Soros György OSF alapítványhálózata által pénzelt Átlátszó: ezentúl az Átlátszó gyártja a Célpont című műsor egy-egy riportját.Örültök, Vincent? Kádár biztosan. Magyar neonácikat, szlovákverést vizionál az Átlátszó blogja
Újra szlovákokat vertek magyarok, Szlovákiában - írja az Átlátszó blogja. A cikk szerzője a Csehszlovák kém, valójában egy sima felforgató, aki a dunaszerdahelyi incidens kapcsán - biztonsági őrök csaptak össze a szlovák szurkolókkal - írt hosszú, tényfeltárónak szánt cikket. Lássuk az ártatlan szlovák huligánok és az Orbán Viktor által "személyesen utasított" magyar biztonsági őrök történetét.Ajánljuk még