aur
A román ortodox egyház egy hét alatt kétszer is elhatárolódott a szélsőségesen nacionalista AUR párttól
A román ortodox egyház egy hét alatt kétszer is elhatárolódott a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellenzéki párttól, amelynek vezetői főleg hazafias és vallási érzelmekre hivatkozva próbálják növelni népszerűségüket. Az egyházi vezetők lépése azért is érdekes, mert egyes elemzők szerint az AUR éppen az ortodox egyház és a román hírszerzés támogatásával jutott be a parlamentbe.Kidobták a konzervatív pártok madridi találkozójáról az AUR elnökét
Gyöngyösi Márton hazudott: a jobbikos politikus korábban azzal vádolta a kormányt, hogy a magyarellenes román AUR párttal kíván szövetségre lépni. A kijelentést Hidvéghi Balázs is cáfolta, és a román sajtó is ezzel ellenkező információkat hozott nyilvánosságra, George Simiont, a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnökét ugyanis a biztonsági emberek kidobták az európai konzervatív pártok múlt hétvégi madridi konferenciájáról, ahova meghívó nélkül próbált bejutni.Hidvéghi: Gyöngyösi Márton bődületesen nagyot hazudott
Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese bődületesen nagyot hazudott egy pénteki sajtótájékoztatón, amikor azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök leült tárgyalni George Simionnal, a hírhedten magyarellenes román politikussal.Kiborult az úzvölgyi temetődúlásból ismert szélsőséges AUR a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák miatt
A Soós Zoltán vezette Marosvásárhely polgármesteri hivatala elkezdte kétnyelvűekre cserélni a város utcanévtábláit, Dan Tanasa, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője pedig máris panaszt tett "az illetékes hatóságoknál" a vélt törvénysértés miatt.Az AUR tagjai '89-ben leverték volna a forradalmat – most meg akartak róla emlékezni, de kis híján meglincselték őket
Kis híján lincselés lett a vége a temesvári forradalom 31. évfordulóján tartott megemlékezésnek. A Temesvár Társaság tagjai azért zavarták meg az AUR társelnökének beszédét, mert a román nacionalista párt két tagja is részt vett az 1989-es forradalom elfojtására tett kísérletben.Úzvölgyi katonatemető – Folytatnia kell az ügyészségnek a tavaly nyári temetőfoglalás kivizsgálását
Érvénytelenítette a moinesti bíróság csütörtöki határozatában a városi ügyészség rendeletét, amelyben az év elején vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében, továbbá elrendelték a kivizsgálás folytatását.Ajánljuk még













