aur
Lázár János az AUR-ról: aki a magyarok ellensége, az Magyarország ellensége
Aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellensége, az a Fidesz ellensége; aki a magyarok ellensége bárhol a Kárpát-medencében, az Magyarország ellensége – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter a Maszolnak – a romániai Új Magyar Szó online kiadásának – nyilatkozva Kolozsváron.Készülnek a románok az újabb átállásra? – Romániához csatolná Kárpátalját az AUR alelnöke
Onnan lehet tudni, hogy hogyan is áll valójában az orosz–ukrán (vagy bármelyik) háború, hogy éppen kinek az oldalára állnak a románok. Ezúttal úgy tűnik, hogy tényleg elért az összeomlás szélére Ukrajna, hiszen a román nacionalista párt bejelentkezett Kárpátaljáért mint közismerten ősi román földért. Úgy tűnik, nekik szabad ilyesmit tenni. Zelenszkij elnök tehát felkötheti a harci macinacit, ugyanis a dáko-román kontinuitás lassan Kijevig terjeszkedik.Az AUR után a SOS Romania is erősödött – Két szélsőséges párt is mandátumot szerezhet az EP-választáson
Romániában a többi parlamenti párt által szélsőségesnek nevezett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és egy másik, újonnan alakult nacionalista párt, az SOS Romania is képviselőket juttatna az Európai Parlamentbe egy szerdán ismertetett friss felmérés szerint, ha most tartanák az EP-választásokat. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendelésére a The Center for International Research and Analyses (CIRA) által decemberben, ezer személy megkérdezésével készített felmérés adatait a Hotnews hírportál ismertette.2024 végre a románok éve lesz – Magyarul is kampányol az AUR
„Végül is mindannyian románok vagyunk” – tudatja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szélsőséges román párt azon a propagandaszórólapon, amely magyar nyelven is elérhető a választók számára.Székelyföld Trianonját hozhatja 2024 – A magyar temetőt meggyalázók pártja átvenné Románia irányítását
Az úzvölgyi katonatemetőből az Európai Parlamentig masíroznak a temetőromboló román szélsőségesek. A nyíltan hungarofób Románok Egyesüléséért Szövetség, azaz az AUR a legnépszerűbb romániai pártként az európai konzervatív pártok asztalára is feltenné a bocskorát az EP-választások után, de akár hatalmi pozícióba is kerülhetnek Romániában 2024-ben. Ha ez megtörténik, akkor a közigazgatási határok újrarajzolásával szét fogják darabolni a Székelyföldet.Nem túl biztató adatok érkeztek Romániából: a magyarellenesek sikerét hozhatja az EP-választás
Az ellenzéki, magyarellenes megnyilvánulásairól is ismert Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megerősödésével magyarázzák romániai elemzők a megkérdezettek látványosan megemelkedett szavazói hajlandóságát a júniusban esedékes európai parlamenti (EP-) választásokon. Az Eurobarométer felmérése szerint annak ellenére nőtt meg az érdeklődés az uniós megmérettetés iránt, hogy a válaszadók nagyja nem érzi Brüsszel hatását a mindennapjaira – írja a Magyar Nemzet.Románia "kiárusítása" ellen tüntettek a nacionalista AUR hívei
Románia "kiárusítása", idegen érdekek szolgálatába állítása ellen tüntettek szombaton Bukarestben a nacionalista szólamokkal parlamenti képviselethez jutott, ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hívei. A párt elnöke, George Simion által hetekkel korábban "Románia - az ország kincsei és gyermekei - védelmében" meghirdetett demonstráció a parlament előtt kezdődött szombat délután, ahol román hírforrások szerint az AUR több ezer, az ország minden tájáról buszokkal érkezett szimpatizánsa sereglett össze.Az úzvölgyi náci huligánok most Kézdivásárhelyen tombolnának – figyelmeztet Tőkés László
Okkal tehetjük fel a kérdést: kinek milyen érdeke fűződik az interetnikai feszültségkeltéshez, az ukrajnai háború közvetlen térségében? Joggal volna elvárható a román kormánytól, nevezetesen pedig Klaus Iohannis államelnöktől, hogy gátat vessenek a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Nemzet Útja-féle gyűlöletbeszédnek, valamint erőszakot gerjesztő akciózásnak – írja Tőkés László hétfői közleményében.A román szélsőségesek lába alatt már vékonyodik a jég – Türelemre int Borboly Csaba az úzvölgyi katonatemető ügyében (PS-VIDEÓ)
A magyarok csákánnyal rombolták le az ősi román templomokat – indokolta meg a szélsőséges román nacionalista Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője nemrégiben, miért nincs nyoma a román múltnak Erdélyben és a Székelyföldön. Az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökre időzített újabb szélsőséges megmozdulást nem véletlenül szervezhették a csíksomlyói búcsú idejére, de mint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke portálunknak fogalmazott, most türelemre van szükség, hiszen „szorul a hurok” a nacionalista provokátorok nyaka körül, akik pártjuk népszerűségét igyekeznek az úzvölgyi provokációk sorozatára felépíteni, egyre sikertelenebbül.Ajánljuk még

















