ausztria
Két hónap után bedobta a törölközőt a legújabb osztrák kancellár
Csütörtökön bejelentette lemondását Alexander Schallenberg osztrák kancellár, aki alig két hónapja, október 11-én lépett hivatalba, Sebastian Kurz lemondása után. Schallenberg lemondását azzal indokolta, hogy úgy véli, a kancellári posztot olyan embernek kellene betöltenie, aki egyben a legerősebb kormánypártnak, az Osztrák Néppártnak (ÖVP) is az elnöke – írja az Index.Lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától Sebastian Kurz
Lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, aki október óta elnökként és frakcióvezetőként irányította pártját, az Osztrák Néppártot (ÖVP) – írta meg az osztrák Kronen Zeitung. A 35 éves politikus bizalmasai a portálnak arról számoltak be, hogy Kurz „elvesztette a lelkesedését” a korrupciós vádak miatt, és több időt szeretne tölteni újszülött fiával. Ez azt is jelenti, hogy az ÖVP pártelnöki posztjáról is lemond Kurz; utódja valószínűleg Karl Nehammer belügyminiszter lesz.Koronavírus – Több ország is követheti Ausztria példáját
Nagy felháborodást keltett, amikor pár hete Ausztria kötelezővé tette a koronavírus elleni oltást minden osztráknak. Tüntetések voltak és diktatúrát kiáltottak Európa-szerte, azonban most több ország is fontolgat hasonló intézkedést a vírus további terjedésének megfékezése érdekében, köztük Németország, Franciaország, Olaszország, Görögország, Csehország és Szlovákia.Már Ausztriában is megjelent a koronavírus legújabb variánsa
A Dél-afrikai Köztársaság által először november 24-én jelentett, omikron nevet kapott új SARS-CoV-2-variánst a WHO aggasztónak ítélte. A koronavírus legújabb mutációja már a hazánkkal szomszédos Ausztriában is megjelent.Elszabadult a pokol az osztrákoknál és a hollandoknál, a járványügyi intézkedések ellen tiltakozik egy őrült kisebbség
Körülbelül két éve, hogy a koronavírus-járvánnyal kell élnünk mindennapjainkat – hol tetőzik, hol csökken, és persze ezekhez az adatokhoz mérten minden ország vezetőségének igazodnia kell és döntéseket hozni, hogyan lehetne javítani a statisztikát. Na de hogy egy járványügyi intézkedés miatt fellázad a nép és elszabadul a pokol? Hollandiában és a szomszédos Ausztriában utcai zavargások törtek ki, lövöldözésektől tudósít a sajtó.Ausztriában kötelező lesz a koronavírus elleni oltás
Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendel el a kormány, 2022. február 1-jétől pedig kötelező lesz a védőoltás az országban – jelentette be pénteken Alexander Schallenberg osztrák kancellár.Az osztrák parlament megfosztotta mentelmi jogától Sebastian Kurzot
Az osztrák parlament megfosztotta mentelmi jogától csütörtökön Sebastian Kurz volt kancellárt, aki ellen korrupció gyanúja miatt folytatnak vizsgálatot. A döntést maga Kurz és pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) tagjai is támogatták arra hivatkozva, hogy szükséges a vádak lehető leggyorsabb tisztázásához.Az osztrák példát követve szigorítana Róma
Bár a többi európai ország drámai helyzetéhez késpest Olaszországban még mindig kedvezők a járványügyi mutatók, a lassú, de folyamatos romlás óvatosságra inti az ország vezetését. Az Európában tapasztalható tömeges megbetegedések elkerülésére Róma sem zárja ki újabb korlátozások bevezetését – írja a Magyar Nemzet. Sajtóforrások szerint ehhez az osztrák példát tekintik irányadónak.Ajánljuk még

















