b. sándor
Mórahalom polgármestere kitálalt a PS-nek: "a pusztulásból hoztuk vissza a makettparkot, a felelősök meg ránk mutogatnak"
Valakiknek megtetszett a Mini Hungary Park és meg is szerezték tőle – ezt mondta a botrányos minőségben elkészült mórahalmi makettpark ötletgazdája és volt üzemeltetője a Szegedi Törvényszéken, ahol volt üzlettársaival együtt, köztük a Szeviép-vezér B. Sándorral különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással vádolják őket. A vádirat szerint a félmilliárd forint uniós támogatás töredékét költötték csak a kivitelezésre, a pénz nagy részét egyszerűen elcsalták, kilopták. Két vádlott már beismerő vallomást tett és börtönéveket vállalva egyezséget kötött az ügyészséggel. A tagadásban lévő, most meghallgatott terheltek viszont nem az elcsalt százmilliókról, a meghamisított projekt dokumentációról beszéltek, hanem terelni próbáltak – derül ki a Magyar Narancs helyszíni tudósításából. A pályázati támogatást elnyert Bornemzet Nonprofit Kft. ügyvezetője egyenesen a mórahalmi önkormányzatot próbálta sározni, amely megmentette a bedőlt projektet és a teljes pusztulástól a parkot. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a PestiSrácok.hu-nak elmondta: az önkormányzat a végrehajtási eljárásban vette meg a Mini Hungary Parkot, és csak azért, hogy ne csúfoskodjon a város határában; egyébként egy pénznyelő, amire már eddig súlyos milliókat költöttek, és még legalább 30 millió kellene, hogy úgy nézzen ki, ahogy az kell. Sokat fejlesztenek rajta, és a folyamatos restaurációs kötelezettség miatt mégígy is veszteséges. "A sajtó az önkormányzatot mosta össze egy bukott projekttel és a bűncselekménnyel, amihez semmi közünk nincs; a mai eszemmel azt mondom, kár, hogy nem hagytuk ott szétrohadni az egészet" – fogalmazott Nógrádi Zoltán. Makettpark-beruházás költségvetési csalással: beismerő vallomást tett a műszaki ellenőr (Videóval)
A váddal egyezően beismerte bűnösségét a mórahalmi makettpark-beruházás ügyében indult büntetőper ötödrendű vádlottja, aki a projekt műszaki ellenőre volt. A Mini Hungary Park beruházóinak és kivitelezőinek képviselőit különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás kísérletével vádolják. A vád szerint 20 makett épületet egyáltalán nem építettek meg, a többit is jelentősen túlárazva és silány minőségben, majd a projektet készre jelentették – csaknem 500 millió forint uniós és hazai támogatást forrást csaltak el így. A pénz a mai napig nem térült meg. Az ügyben vádlott az egyik Szeviép-vezér, B. Sándor – a beruházó cég egyik tulajdonosa, valamint Kömíves Benedek, Ujhelyi István bizalmi embere, aki nemcsak a beruházó cégben volt érdekelt, hanem a regionális fejlesztési ügynökség munkatársa is volt a 2010-es kormányváltás előtt. A műszaki ellenőr, aki a hamis teljesítéseket kézjegyével igazolta, a keddi előkészítő tárgyaláson azt mondta, mindenre a főnöke, azaz a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa, Kőmíves Benedek utasította. Ujhelyi bizalmi embere és az egyik Szeviép-vezér költségvetési csalás miatt kerülnek a vádlottak padjára
Szeptember 29-én kezdődik a mórahalmi Mini Hungary makettpark ügyében indult büntetőügy tárgyalása – közölte a PestiSrácok.hu megkeresésére a Szegedi Törvényszék. A Csongrád Megyei Főügyészség júliusban emelt vádat különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt öt ember ellen, közöttük van Kőmíves Benedek, Ujhelyi István bizalmi embere, a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) volt igazgatósági tagja, B. Sándor Szeviép-vezér és D. Imre, a Délmagyarország korábbi főszerkesztője. A vád szerint az uniós projektben megvalósult makettpark kivitelezése során félmilliárd forint támogatást csaltak el. A készre jelentett Mini Hungary Parkban a vállalt ötven makettből húsz sehol sem volt, az elkészült harminc is megsérült, olyan gyatra minőségben készültek el, hogy az a műszaki átvételre teljesen alkalmatlanok voltak. A támogatást jogosulatlannak minősítették, és a társaságot visszafizetésre kötelezték, amire viszont nem került sor. A Szeviép-ügy csak vékony szeletét fedi le a tulajdonos cégvezetők pénzkimentő hálózatának (4. befejező rész)
A Szeviép Zrt. volt tulajdonosainak, felelős vezetőinek harmadfokú ítéletének hetében tényfeltáró riportsorozatban mutatjuk be, kik is azok a Szeviép-vezérek, és hogyan lehetséges, hogy az építőipari cég csődje a 11 milliárd forint követeléssel őket nemhogy a tönk szélére nem sodorta, de még az sem látszik, hogy visszavetette volna luxuséletüket. Az első három részben részletesen bemutattuk, hogy a 2000-es évek közepétől gombamódra nőttek ki körülöttük az újabb és újabb cégek, amelyekben vagy személyesen ők, vagy családtagjaik, vagy valamelyik másik cégük az érdekelt, tulajdonos. A több, mint 500 alvállalkozót kifizetetlen hagyott Szeviép Zrt.-ből 2007-től már látványos fedezetelvonás történt: a tulajdonos cégek, P. László és B. Sándor családi cégei, a P.T.C. Plus Kft. és az S.A. Investor Zrt. új cégeiket, befektetéseiket finanszírozták. Szövevényes céghálót építettek fel, cégeket egymásba integrálva, amelyekben folyamatosan adták-vették, cserélgették az üzletrészeket és a vezetőket. A cégek nagy része ma is működik. Az eddig általunk fellelt vállalkozásokban összesen legkevesebb 15 milliárd forint vagyon van, főleg ingatlanban. Mindez azonban még csak a jéghegy csúcsa: minden felbukkanó cég érdekeltségében újabb cégek kerülnek elő, általában az Amerikai Egyesült Államokban, külföldi offshore államokban bejegyzett végponttal. A mesteri offshoreizálással és a mindenkit hülyének néző kibújó magyarázattal zárjuk sorozatunkat. Így vándorolt a lopott közpénz Szegedről Delaware felé – A 3. rész, ami új megvilágításba helyezi a Szeviép-botrányt
A csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezérek harmadfokú ítélethozatalának hetében tényfeltáró riportsorozatban mutatjuk be, hogy a Szeviép csődjében csak a cég alvállalkozói mentek tönkre. A 11 milliárdos adósságot hátrahagyó üzletemberek nem véletlenül élik életüket ma is a legnagyobb luxusban. P. László és B. Sándor a '90-es évektől olyan céghálót raktak össze családtagok, rokonok bevonásával, cégek egymásba integrálásával, hogy szinte lekövethetetlen, mikor hová folytak a pénzek. Ami a cégadatbázisok adatai alapján a napnál világosabb, hogy míg a Szeviép Zrt. csődbe ment és elkezdődött a felszámolása, a cég tulajdonosi jogait gyakorló cégekből, a forrásokat átcsoportosítva, új utakon építkeztek tovább a Szeviép-vezérek. Az első és második részben P. László érdekeltségeit vettük górcső alá, a harmadik és negyedik részben B. Sándornak és családjának a vagyonát követjük Szegedtől Delaware-ig. A magyar ugaron nincs Denham nyomozó, a szeviépesek simán eltüntethették a lenyúlt vagyont a hatóságok elől (2. rész)
Ha azt hinnék, hogy a csődbe ment és több, mint 10 milliárdos adósságot hátrahagyó cég tulajdonosainak meg kell tanulniuk a kemény munkában megkeresett kenyér becsületét, itt az ideje, hogy megtudják, ez nem mindig így van. A Szeviép-vezérek esetében biztosan nem. A két szegedi üzletember pályafutása amilyen nehéz sorban kezdődött, olyan gazdagon léptek át félezer kifizetetlen alvállalkozón és egy csődeljáráson. A PestiSrácok.hu exkluzív tényfeltáró riportsorozatban mutatja be, hogy miként csinálták. Hogyan élhetnek azóta is luxuséletet, és forgathatnak milliárdos vagyonokat, miközben állítólag a 2008-2009-es gazdasági válság padlóra küldte őket. Sorozatunk első részében bemutattuk, hogy míg a Szeviép Zrt. csődbe ment, a céget 90 százalékban tulajdonló vállalkozás ezt meg sem érezte. Új néven még ma is működik, milliárdos eszközállománya nincs vagyoni zár alatt. Most tovább fokozzuk a történetet és egyben a feszültséget is a kedves olvasóban. A második rész után, ha sikerül átlátni mesteri üzleti fogásaik lényegét, garantáltan az a kérdés fog felmerülni önökben is, ami bennünk, amikor minderre ráakadtunk: "hát ezt meg mégis hogyan?" Csőd és luxus: milliárdos vagyonon trónolnak a Szeviép-vezérek - 1. rész!
Napokon belül kiderül, mi lesz a jogerős ítélet a csődbűntettel vádolt Szeviép-vezérek ügyében. Kiderül megúszható-e több száz család tönkretétele gazdasági válságra való mutogatással és bírósági ügyeskedéssel, vagy jogerőre emelkedik az elsőfokon kiszabott több éves börtönbüntetés, esetleg új eljárásban kell fényt deríteni arra is, ami a 10 éve tartó büntető eljárásból kimaradt. A döntés a Pécsi Ítélőtábla kezében van, ahol július 30-án mondják ki az utolsó szót az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb port és indulatokat kavart perében. A Szeviép Zrt. 2010-ben ment csődbe, több mint 500 alvállalkozóját hagyta kifizetetlen úgy, hogy közben tagi kölcsönök formájában 1,5 milliárd forintot osztogatott szét. A volt tulajdonosok, P. László, B. Sándor és O. József csődbűntett vádjával állt bíróság elé. A nyomozóhatóságok és az ügyben eljáró bíróságok sem keresték a választ a legfőbb kérdésre: hová lett a pénz? Hová lett több milliárd forint? Tovább húzza a bíróság a Szeviép-ítélethirdetést (PS-videó és galéria!)
Fekete Mercedes terepjáróval gördült be a Pécsi Ítélőtáblára a két csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezér, P. László, S. Sándor és védőik. Hiába telt már el több, mint tíz év a vád szerinti bűnelkövetés óta, most sem kattant csuklójukon a bilincs. Két forgatókönyv volt valószínű, amit egyébként a fellebbviteli főügyészség fellebbezési indítványa is tartalmaz: az elsőfokú ítélet helybenhagyása, vagy új másodfokú eljárás elrendelése. Ezzel szemben az történt, amire senki sem számított: a harmadfokú eljárásban – ahol már nincs bizonyítás, és ami általában egyetlen tárgyalás – július végére halasztották az ítélethozatalt, arra hivatkozva, hogy hivatalosan nem tudták, hogy az elsőrendű vádlott elhunyt. Pedig egy hete a PestiSrácok.hu már megírta, majd a teljes hazai sajtó átvette a hírt, hogy O. József meghalt. A tárgyaláson megjelent károsultak csalódottan elviharzottak, képviselőjük, Szabó Bálint kifakadt: felállva, hangosan vonta kérdőre a pulpituson helyet foglaló bírákat, meddig lehet még mentegetni a vádlottakat és húzni, tologatni az igazságtételt. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike