b. sándor
Őrizetben a Szeviép-vezér - Az ügyészség szerint B. Sándor irányította az 550 milliós mórahalmi Mini Hungary Parkos "ügyletet"
Újabb gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére tett indítványt csütörtökön a Csongrád Megyei Főügyészség a mórahalmi Mini Hungary Park ügyében. Ahogy arról júniusban beszámoltunk, a Bajnai-kormány idején, uniós projekt keretében megvalósult turisztikai látványosság kivitelezése során a gyanú szerint mintegy 550 millió forintot csalhattak el. A Mini Hungary Park ötletgazdáját, D. Imrét, a Délmagyarország korábbi főszerkesztőjét már akkor őrizetbe vették. Úgy tudjuk, az újabb gyanúsított nem más, mint B. Sándor egykori Szeviép-vezér, akit az M43 útépítési projektben és a szegedi 1-es villamos projektben eltűnt milliárdok miatt folyamatban lévő büntetőügy egyik vádlottja. B.-t szerdán fogták el a NAV dél-alföldi nyomozói. Az ügyészség honlapján olvasható közlemény szerint a most őrizetbe vett gyanúsított, azaz B. Sándor volt az, aki a csalást levezényelte, irányította a többi gyanúsítottat, az ő utasítására állították ki a hamis igazolásokat és költötték másra a kilopott százmilliókat. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után