bajkai istván
Hogyan viseljük el a nemzetáruló ellenzéket? – Bajkai Istvánnal Dezse és Huth beszélgetett a Polbeatben (videó!)
Bajkai István, a Fidesz erzsébetvárosi elnöke, országgyűlési képviselő, a KESMA kurátora, a tiszteletbeli székelyek közösségének tagja (aki a meghurcolt erdélyi magyarok sorsát a szívén viselő ügyvédként is ismertté vált) volt Huth Gergely és Dezse Balázs vendége a múlt heti Polbeatben. A politikussal a nemzetárulás számos válfaja mellett kiveséztük azt az esetet is, amikor Cseh Katalin, a Momentum újdonsült EP-képviselője az egykor Vatra Românească-s Dacian Cioloș frakcióvezető hóna alól szelfizett Strasbourgból, Dobrev Klárát pedig annak ellenére röpítette az Európai Parlament alelnöki székébe a szocialisták frakciója, hogy a Gyurcsány-éra volt a felelős a 2004. december 5-i népszavazás gyalázatos magyarellenes kampányáért, vagy éppen az ellenzék 2006 őszi terrorizálásáért. Az Erzsébetváros apropóján a zsidónegyed problémái, a terhes szoci múlt és a belváros fejlődésének lehetőségei is szóba kerültek. A videóra a Youtube-on már több, mint 22 ezer néző volt kíváncsi, a PestiSrácok.hu címlapjára ugyanakkor még nem ajánlottuk ki. Hogyan viseljük el a nemzetáruló ellenzéket? - Bajkai István, a Fidesz erzsébetvárosi elnöke és Dezse Balázs, a PS kabalapandája a Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától!)
Cseh Katalin, a Momentum újdonsült EP-képviselője az egykor Vatra Românească-s Dacian Cioloș frakcióvezető hóna alól szelfizett be ma Strasbourgból. Eközben Dobrev Klárát az Európai Parlament alelnöki székébe röpítheti a szocialisták frakciója, pedig a Gyurcsány-éra volt a felelős a 2004. december 5-i, a nemzetet kettészakító gyalázatos népszavazásért is. Azt is látjuk: a magyar ellenzéket az úzvölgyi román provokáció vagy a székely ifjak bebörtönzése teljességgel hidegen hagyja. Éppen ezért az ellenzék árulásairól beszélgetünk a mai Polbeatben Bajkai István országgyűlési képviselővel, a Fidesz erzsébetvárosi elnökével, a KESMA kuratóriumi tagjával. Huth Gergely kérdezőtársa lesz még a műsorban Dezse Balázs, a PS külpolitikai újságírója, a Hír TV Keménymagjának oszlopos tagja, nem mellesleg egykori belvárosi gasztroblogger - ami itt azért is érdekes, mert Bajkai István képviseli Erzsébetvárost, ahol - különösen a belsőbb részeken és az egykori zsidónegyedben - a hazai turisztikai bevételek nagyon jelentős része termelődik, s amely városrész sok vitát kiváltva, de mégiscsak a budapesti bédekkerek első számú célpontját adja. Bajkai István, a bebörtönzött székely ifjak segítője: Az erdélyi magyaroknak a Ceauşescu-éra és az EU ugyanazt hozta
Jelenleg is a csíkszeredai börtönben sínylődik Beke István és Szőcs Zoltán, a terrorizmus és államellenes szervezkedés vádjával elítélt két magyar fiatalember. Minden jel szerint a kézivezérelt román igazságszolgáltatás juttatta oda őket a magyarok kollektív megfélemlítésének céljával. Magyarországon sokan mozdultak meg azért, hogy az ártatlanul öt évre ítélt magyarokat kiszabadítsák, köztük Bajkai István országgyűlési képviselő. A kormánypárti politikus jogi tanácsokkal segíti a koncepciós perben elítélteket. Közben a román államfőhöz romániai magyar képviselők által eljuttatott kegyelmi kérvény határideje anélkül járt le, hogy az elnök reagált volna, így Bajkai szerint nemcsak Románia, de Klaus Iohannis is levizsgázik jogállamiságból. Ez egyébként ugyanaz az elnök, aki kegyelmet kért egy Malajziában drogcsempészet miatt halálra ítélt román férfinak. A Beke–Szőcs-ügy állásáról és a reményekről a Fidesz-alapító Bajkai Istvánnal beszélgettünk, aki politikusi munkája, az erzsébetvárosi választókerület vezetése és a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kurátori feladatai mellett jogászként (idősebb Lomnici Zoltán volt főbíróval együtt) sok energiát fordít a meghurcolt székely ifjaknak nyújtott jogi és emberi segítségnyújtásra.