bajnai gordon
Trágársággal palástolta zavarát a Városháza-ügyben Karácsony Gergely (videó!)
Hihetetlen, de Karácsony Gergely a legutóbbi, hétfői vizsgálóbizottsági ülésen igyekezett tizenkilencre lapot húzni, azaz a Városháza baloldali körök általi sunyi eladási kísérletét viccre venni. A súlyos, korrupciós botrány nehéz hónapokat okozott eddig is a főváros baloldali vezetésének, a főpolgármester pedig az igazán kellemetlen ügyben már védekezni sem akart, inkább trágárkodott és mosolyogva beszélt mellé. Baloldali politikustársai a sértegetést sem vetették meg, hiszen a nem az eszéről ismert Horváth Csaba egyszerűen lehülyézte a vizsgálóbizottság fideszes elnökét, Kovács Pétert, érdemi válaszokra azonban egyik baloldali bizottsági tag sem volt képes. Budai Gyula országgyűlési képviselő volt a Pesti Riporter vendége, aki kendőzetlenül mondta el véleményét a baloldal utóbbi éveinek legnagyobb botrányáról, amelyért nem hajlandóak vállalni a felelősséget. Nem Lehet Más a Politika: Egy párhuzamos Magyarországon Küllői Péternek hívják a miniszterelnököt
Csodálatos cég lehetett a Creditum, hiszen már két miniszterelnököt is adott az országnak. Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet. Jóval ismeretlenebb, de hozzájuk hasonlóan dúsgazdag cégtársuk, Küllői Péter lehetett volna a harmadik – legalábbis egy párhuzamos világban. Egy Schiffer Andrással készített interjú szerint Küllői bejelentkezett az LMP-ért, de az volt a feltétele, hogy Schiffer eltűnjön a képből. A cikk után a Párbeszédbe lelépő Rauschenberger Péter meghazudtolta korábbi párttársát, Schiffert, de visszanézve, igencsak valószínű: minden úgy történt, ahogyan a pártelnök mondta. Klasszikus példa arra, hogyan próbál felfalni a hálózat egy ígéretesnek tűnő pártot. És sajnos a végső győzelem is kétségtelen: a mai LMP már összeborult az akkor még lerázott csoporttal. A városházi machinátor Tordai Csaba mögött kötődik össze Gyurcsány és Bajnai klánja a Soros-hálózattal
A budapesti Városháza gyanús ingatlanügyeinek kivizsgálására létrehozott, A fideszes kezdeményezésre létrehozott bizottság hétfőn hallgatta meg a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnökét, Karácsony Gergely főtanácsadóját, Tordai Csabát arról, hogy valóban rajta keresztül fut-e át minden, a főpolgármesterre tartozó szerződés, hiszen az egyik Anonymus-videóban ez hangzik el. Tordai a meghallgatásán azt állította, hogy ez badarság. Az elnök-főtanácsadót már régóta tolja maga előtt a baloldal: a főpolgármester figyelmébe maga Bajnai Gordon ajánlotta, aki az egyik Anonymus-hangfelvételen azt is elárulta, hogy valójában két ember vezeti a Városházát, és az egyik Tordai. Bár e tény a tegnapi zavaros előadás után kétségbeejtőnek is nevezhető, a jogász végzettségű főtanácsadó pályafutása mégis kémregénybe illő: neve Gyurcsány Ferenc államtitkáraként, majd a Soros-hálózat ügyvédjeként, a Soros-média megalapítójaként és a Momentum jogi képviselőjeként tűnt fel. Ám a Tutiblog és a PestiSrácok.hu egy régi írása fedte fel: annak idején Tordai Csabának még ifjabb Apró Antallal (igen, azzal az Apróval...) is volt kapcsolata, hiszen cégeik együtt alapították meg a beszédes nevű Civil Support Kft-t. A kft. persze nem valódi civil ügyet segített, hanem anno Bajnai Gordon 2014-es, csúnyán besült miniszterelnök-jelölti kampányának hátterében tűnt fel. (Érdekesség, hogy a minden gyanú alatt álló vállalkozás sok évnyi szunyókálást követően a tavalyi baloldali előválasztásra aktiválta magát.) 2019-ben a fővárosi választók Tarlós István helyett nagy kalandba akartak vágni, ám lassan mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy valójában csak a hazai és a nemzetközi baloldal régi köreit segítették újra hozzáférni a mézesbödönhöz.