bajnai gordon
Közpénzért kuncsorog Bajnai volt pénzügyminisztere, aki korábban az állami beavatkozást szapulta
Bajban van Oszkó Péter, a Bajnai-kormány expénzügyminisztere: az elmúlt hónapokban gőzerővel próbál pénzt szerezni az Európai Befektetési Alappal (EIF) közösen indult projektjéhez. Információink szerint egy jelenleg is folyó közbeszerzési eljáráson keresztül próbál tízmilliárd forinthoz jutni Oszkó cége, az OXO Labs úgy, hogy közben a legfontosabb, mondhatni referencia-befektetése, az úgynevezett „okoskarkötők” fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó Liber8Tech Kft. haldoklik. Az OXO Labs az elmúlt években 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kapolcsi inkubációs ház felépítésére, amelyből jelenleg szinte semmi nem látszik. Oszkó állami pénzcsapokra való rácsatlakozása (illetve rácsatlakozási szándéka) azért is pikáns, mert korábban ő maga beszélt arról, mennyire káros az állami jelenlét a befektetési piacon.Hódmezővásárhely példája még Bajnai Gordont is megmozgatta?
A politikától már évekkel ezelőtt visszavonult Bajnai Gordon, az ex-miniszterelnök az utóbbi időben újra aktivizálta magát, legalábbis a közösségi oldalán - figyelt fel rá az atv.hu.Körbeudvarolta az ellenzék vezetőit Balázs Péter, aki mégis vállalná a miniszterelnök-jelöltséget
Mégis vállalná az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget Balázs Péter, Bajnai volt külügyminisztere, aki korábban még azt nyilatkozta, nem ő a megoldás. Balázs Péter most feltételeket szabott miniszterelnök-jelöltségéhez, például hogy több pártnak a támogatása is szükséges lenne, a DK-nak és az MSZP-nek is rá kellene bólintania a személyére. Fontos kritériumként említette azt is, hogy egy képzeletbeli kormányba csak olyan tagoknak szabadna szerepelni, akik korábban egy kormányzati ciklusban sem töltöttek be semmilyen posztot, mert a választókat csak ez győzné meg. Minderről a Hír Tv Egyenesen című műsorában és a Klubrádióban is beszélt Balázs Péter.Nem meglepő a botrányokkal teli Botka bukása
Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő - kommentálta a Fidesz-frakció Botka László lemondását az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról.Újabb balliberális szál a Momentumban
Szauer Péter, a HVG Kiadó tulajdonos vezérigazgatójának a fia, Szauer Tamás a Momentum Mozgalom pénzügyi igazgatója – értesült a Magyar Idők.Juhász csak Bajnai Gordonnak nézte el, hogy milliós fizetéseket adjon a felsővezetőknek
Ismét megfutamodott a PestiSrácok.hu szembesítő kérdéseitől Juhász Péter, az Együtt nevű ellenzéki mikropárt elnöke. A politikustól mai sajtótájékoztatóján azt szerettük volna megtudni, hogy hitelesnek tartja-e az Együtt által is felkarolt állami vezetők fizetését maximalizáló népszavazási kezdeményezést annak fényében, hogy a párt egyik korábbi vezére, Bajnai Gordon nem nyirbálta meg a jegybank elnökének és az állami vállalatok vezetőinek fizetését, nem érzi-e visszásnak, hogy pont ők követelik azt, amit Bajnai és kormánya elfelejtett meglépni. Juhász a válaszok helyett inkább a népszavazási kezdeményezés aláíró ívét akarta aláirattatni portálunk újságírójával. A referendum kezdeményezője, Vágó Gábor sem volt beszédes kedvében, a PestiSrácok.hu kérdéseire ő sem válaszolt.Juhász Péter miatt távozik Szelényi Zsuzsa az Együttből
Újabb vezető távozik Bajnai Gordon egykori pártjából, az Együttből - figyelt fel a távozó politikus videóüzenetére az Index. Pápa Levente alelnök után ezúttal Szelényi Zsuzsa parlamenti képviselő, elnökségi tag jelentette be a Facebookon, hogy lemond az elnökségi tagságról és kilép a pártból.Ajánljuk még

















