ballib korrupció
Súlyos pofon Gyurcsánynak – A Kúria szerint is kimondható: Czeglédy kampánypénzt gyártott a DK-nak
A Kúrián is padlót fogott a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció. A szélsőséges, magyargyűlölő szektapárt azért perelte be Budai Gyulát, mert a fideszes országgyűlési képviselő összefüggésbe hozta a DK-t a bűnszervezet vezetésével vádolt Czeglédy Csaba üzelmeivel. Az ítélet szerint viszont mostantól bárki nyugodtan kijelentheti: Czeglédy bűnszervezete több milliárd forintot tüntetett el, kampánypénzt gyártott a DK-nak meg az MSZP-nek, továbbá diákokat és nyugdíjasokat károsított meg.Tovább rágalmazza kolléganőnket a HVG, hogy mentse Czeglédy irháját
Gergely Zsófia, a HVG.hu munkatársa hetyke kis cikksorozatot gyártott, hogy a maffiaszervezetben elkövetett, sok milliárd forintos kárt okozó csalással vádolt Czeglédy Csaba érdekében besározza kolléganőnket, Füssy Angélát. Ám a kóros hazudozásnak és a rágalmazásnak most már olyan mélységeiig ereszkedett alá Gergely, amit nem lehet szó nélkül hagyni.Ballib szakértelem: milliárdos kárt okozott Zuglónak Karácsony parkolási ámokfutása
Tavaly év végéig 739 millió forintos veszteséget (!) okozott a Karácsony Gergely vezette Zuglónak a méregdrága parkolásüzemeltetés. Ráadásul most kiderült: Karácsony nem a legolcsóbb ajánlatot adó cégekkel kötött szerződést, s ez már a szerződéskötés pillanatában további 200 milliós, összességében tehát milliárdos kárt okozhatott Zuglónak. És akkor az elmaradt haszonról még nem is beszéltünk, hiszen fideszes vezetésű kerületekben érdekes módon évi több százmilliós nyereséget termel a parkolás. Mentségére szóljon: a cicák simogatásában Karácsony Gergely tényleg jó…Kacagjunk együtt: a Czeglédyt „fedező” Gyurcsányné a tolvajok miatt aggódik
Minden nap képes mosolyt csalni az arcunkra Gyurcsányné, aki már-már a Sas-kabaré színvonalán mulattat. Legújabb videógyöngyszemét – az egyesült Európa reklámozása mellett – a tolvajok elleni harcra hegyezte ki. Hogy Apró-sarj Klára asszony konkrétan kikre gondolt, nem árulta el, de nem kizárt, lízingtrükkökben megfáradt férjére, aki kétszer csupán az elévülés miatt úszta meg a felelősségre vonást. Netán a szektapártjuk által „bújtatott”, hatmilliárdos kárt okozó maffiaszervezet vezetésével vádolt Czeglédy Csabára. Esetleg a nemrég lekapcsolt bolgár üzlettársukra, az ügyfeleit potom 600 milliárd forinttal lenyúló Cvetan Vasziljevicsre... Ki tudja?Ilyet csak Gyurcsány-félék meg pszichopaták követnek el
Teljes joggal nyílik ki a bicska most minden jóérzésű magyar ember zsebében. A közvagyonban sokmilliárdos kárt okozó, diákok és idős emberek pénzét lenyúló maffiaszervezet vezetője, Czeglédy Csaba ellen meg kellett szüntetni a büntetőeljárást, mert a Nemzeti Választási Bizottság ellenzéki mamelukjai falaztak neki, nem szavazták meg mentelmi joga felfüggesztését. Eközben Czeglédy meg az őt ajnározó Gyurcsány-házaspár röhög a képünkbe. Ideáltipikus pszichopatákként egy csepp szégyenérzet sincs bennük. Tisztességes magyar ember a helyükben elásná magát, ha ennyi gazemberség lenne a számláján...Az ajtó után a bíróságon is hatalmasat koppant Kunhalmi Ágnes
Nem bírta elengedni az első fokon már elbukott rágalmazási feljelentését Kunhalmi Ágnes, aki most másodfokon, jogerősen is padlót fogott. A szocialisták „ajtónállója” azért jelentette föl Budai Gyulát, mert a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint ezzel az állítással az égvilágon semmi probléma sincs.A bíróság szerint kimondható: Kunhalmin keresztül pénzelte az MSZP-t Czeglédy Csaba
Felsült Kunhalmi Ágnes. A szocialista politikus rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette föl Budai Gyulát, amiért a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – márciusban azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint azonban Budai nem követett el bűncselekményt. Ezek szerint mostantól bárki kijelentheti: a súlyos korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított Czeglédy Csaba pénzelte 2014-ben az MSZP kampányát Kunhalmi Ágnesen keresztül.Jogerős: kimondható, hogy Czeglédy bűnszervezete pénzelhette az MSZP-t és a DK-t
Másodfokon is pert vesztett az MSZP. A szocialisták rágalmazás miatt jelentették fel Budai Gyulát és a Fideszt, amiért a párt parlamenti képviselője egy tavalyi sajtótájékoztatón arról beszélt: a Czeglédy Csabához köthető bűnszervezet által eltüntetett milliárdok egy része az MSZP-hez és a DK-hoz vándorolhatott. A Fővárosi Törvényszék most jogerősen is elutasította a feljelentést, és kimondta, nem volt indokolatlanul sértő Budai véleménynyilvánítása. Az ítélet alapján ezentúl bárki jogkövetkezmény nélkül kijelentheti: az MSZP-s Czeglédy Csaba bűnszervezetet működtetett, s a szálak az MSZP-hez és a DK-hoz vezetnek.Három gyanúsítottja van Demszky rögeszmés metróőrületének
Három embert gyanúsítanak vesztegetéssel az Alstom-metrókocsik botrányos beszerzésének ügyében, egy személy ellen pedig továbbra is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben – értesült a PestiSrácok.hu. Eközben Magyarország történetének legnagyobb korrupciós botrányában, Demszky Gábor lázálmos 4-es metrójának ügyében szeptemberig meghosszabbították a nyomozást, ám ott még nincs gyanúsított.Ajánljuk még