balliberális sajtó
Egy lengyel balliberális napilap szerkesztősége címoldalon háborodik fel és áll ki az Index mellett
Címlapon, magyar nyelven küldött bátorító és együttérző üzenetet az Index távozó újságíróinak a lengyel Gazeta Wyborcza, a legnagyobb függetlennek mondott lengyel napilap szerkesztősége hétfői számában - írja a 444.hu.Győrfi Pál az MSZP kamuvideójáról a PS-nek: Óriási felelőtlenség volt ilyen lehetetlen történetekkel riogatni az embereket
Szinte mindenki ismeri már az MSZP vasárnapi videójában felbukkant Németh Athinát, aki – mint állítólagos mentőtiszt – elképesztő történeteket mesélt el Korózs Lajos szocialista képviselőnek a koronavírus miatt hazaszállított betegekről. Egy nappal később azonban kiderült: sem az OMSZ, sem más mentőszolgálat nem alkalmazza a nőt, sőt, azóta több hajmeresztő történet is napvilágra jutott már Németh személyével kapcsolatban. Azonban, ha a fake news egyszer elindul, akkor végigsöpör a médián, megállítani nem lehet, a súlyos rágalmak pedig továbbra is ott virítanak a lapokban. A PS felkereste az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, Győrfi Pált, aki többek között elmondta: az azóta már törölt videóban elhangzott vádak a mentősök becsületét is sértik.Mégsem vagyunk a tízmillió vírusfertőzött országa – A lélegeztetőgépezés sorsára jutott a tömeges tesztelés
A KSH adatai alapján elvégzett random szűrővizsgálatok is igazolták, hogy Magyarországon alacsony a koronavírus-fertőzöttek aránya, és ez rendesen betett a balliberális oldalnak, amely már hetek óta hiszterizálta a közvéleményt, hogy a kormány szándékosan végeztet kevés tesztet, és valójában a tízmillió koronavírus-fertőzött országa vagyunk. Ennek kapcsán beszélt a DK arról, hogy a kormány a tudjukkiknek (fidesszavazók, határontúliak, keresztények) tartogatja a teszteket, vagy hogy üzletet csinálnak a járványból, a párbeszédes Szabó Tímea pedig azzal vádaskodott, hogy az Orbán tesztelés helyett is diktatúrát épít. De torkán akadt az eredmény az Indexnek is, hiszen hogyan jelentethet meg így vezető anyagot arról, hányszor több fertőzött is lehet a valóságban. Mindenesetre a bukásnál csak az lehet még kellemetlenebb, amikor keserűen kell elismerni, hogy mégsem olyan sokan fertőzöttek Magyarországon. Ez a beteg, nem?Stefka István a PS-vírusvlognak: 30 éve sokan hitték azt, hogy vége a kommunizmusnak
A több évtizedes kommunista diktatúrát követően 30 évvel ezelőtt alakult meg az első szabadon választott országgyűlés. Az évforduló kapcsán az egyik bennfentes kortanú, Stefka István beszélt a vírusvlognak a többi között arról, hogy mit mondott neki Antall József a személyét ért támadásokról.Rémhír kufárok, avagy az ellenzéki sajtó becstelensége
A média a nyugati ember ópiuma. Leláncol, rabságban tart – függőséget okoz. Ugyanakkor informál, segít tájékozódni a világban, meghatározza helyes szándékainkat és cselekvéseinket, rosszabb esetben manipulál és butít. De van, hogy helyettünk gondolkodik, a mögötte állók érdekei szerint csomagolja be a történéseket, majd készen tálalja azt. A sajtószabadság a demokrácia egyik alapjoga, így – mint minden jog esetében – lehet vele élni és visszaélni. Ahogy igaz az is, hogy a jog – legalábbis a konzervatív olvasat szerint – nem csupán a szabadság mértékét jelöli ki, hanem kötelességet is jelent, illetve felelősséggel jár. Az „objektív-független-haladó” (a „balliberális” jelző szinonimái) média mikor riogat és félelmet generál valódi bűnt követ el, és mint minden bűncselekmény esetében jogos a büntetés igénye. Így a kormánypártok javaslata, azaz a rémhírkeltés és -terjesztés büntetőjogi szigorítása nem csupán társadalmi érdek, hanem a válságkezelés egyik eszköze kell hogy legyen – nem véletlen az, hogy nem támogatják a Btk. módosítását az ellenzéki politikusok, miközben a „lakáj-sajtójuk” nyűszít, mint a dorgálástól rettegő, asztal alá piszkító kutya.Liberális újságírókkal a független oktatásért
Gulyás Márton és Ács Dániel lesznek az ELTE bölcsészeti karának vendégei. A két sztárújságíró az oknyomozásról fog fejtágítót tartani a független oktatás és újságírás szellemében - vette észre a Mandiner.Csak a szokásos: A balliberális sajtó újabb fake news-ba futott bele az Orbán angolai látogatásából kreált balhéval
Reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium arra a hírre, miszerint az angolai elnök mondta le az Orbánnal tervezett találkozót, mivel kifogása van a miniszterelnök személyével és a Fidesz Afrikát érintő retorikájával kapcsolatban - írja az Index.Ajánljuk még