baloldal
Vona Gábor tényleg megérkezett a baloldali végállomásra
Vona Gábor nem csak simán ráment a baloldali szavazókra, de kijelölte magát a baloldal miniszterelnöki szerepére is. A Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésében fejtette ki magvas gondolatait például arról, hogy a kormányváltáshoz nem pártelnökök matematikai képletei kellenek, hanem az erő felmutatása, e vízióba pedig kissé nagyképűen önmagát vélte felismerni.Gulyás: Gyurcsány fogságában él az általa vezetett baloldal
Nyolc évvel azután, hogy Gyurcsány Ferenc "botrányos, sikertelen, államcsődhöz vezető kormányzás után" távozott a miniszterelnöki székből, ma is ő a baloldal vezére - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán szerdán, azt kommentálva, hogy Botka László lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti tisztségéről.Már a baloldali választók sem hisznek az ellenzéki összefogásban
A Hirado.hu stábja is ott volt a pénteken zászlót bontó új ellenzéki összefogás rendezvényén, ahol arra kereseték a választ, hogy vajon a kilátogatók mit gondolnak az aktuális összeborulásrólAz őrjöngő baloldal és a liberális sajtó koalíciója döntené meg a törvényesen választott vezetést – Az USA-ban is
Erősödnek a szélsőbaloldali csoportok az Egyesült Államokban – írta pénteki helyzetértékelésében a The Daily Signal című konzervatív hírportál. Az elemzés szerint a gyűlölet ellen szónokló baloldali mozgalmak minden ellenvéleményt önkényesen el akarnak hallgattatni, és a felbukkanásuk rendre erőszakba torkollik. A megjelenésüket ráadásul a liberális túlsúlyú sajtó felnagyítva mutatja be, ezzel azt az érzetet keltve az emberekben, mintha országos jelentőségű tiltakozások történnének. Magyarországról nézve is egészen ismerős módszerek még durvább megnyilvánulásairól tanúskodnak az elemzések.Egy felmérés szerint a lakosság 16 százaléka szavazna az LMP-Momentum-Együtt-Párbeszédre
A Medián felmérése szerint a teljes népesség 16 százaléka elgondolkodna azon, hogy az új pólus listájára szavaz, ha összeáll az LMP, a Momentum, az Együtt és a Párbeszéd – írta meg az Index. A felmérésből az is kiderül, hogy még a jobbikosok sem zárják ki, hogy átszavaznának egy ilyen listára.Budai Gyula szeirnt a baloldal szembemegy az emberek akaratával
Budai Gyula szerint mára egyértelművé vált, hogy a baloldal szembemegy az emberek akaratával, amikor a migráció kérdésében "kész átadni Brüsszelnek az irányítást, kész lebontani a kerítést és végrehajtani az unió által meghatározott kvótát". A fideszes országgyűlési képviselő erről vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.Ajánljuk még

















