baloldal
Thomas Piketty szerint a baloldal nem csinál mást, csak a rasszistákat szidja, utat nem mutat az embereknek
A baloldaliság azt jelenti, hogy valaki a globalizációt és a kisebbségeket támogatja, a jobboldaliság pedig azt, hogy az ember a nemzetállamok megerősítésének pártján áll, és ellenzi a népek keveredését. Erről Thomas Piketty beszélt a 168 órának adott interjújában. A francia professzor egyik legújabb tanulmányának címe, “Baloldali brahmanok, vagy jobboldali kalmárok”, melyben azt fogalmazza meg, hogy a nyolcvanas évekről kezdve a vagyonnal nem rendelkező értelmiségiek kisajátították a baloldalt, és velük szemben sorakozik fel a vagyonos jobboldaliak és támogatóik osztálya.A városok maradtak a baloldal ideológiai szegregátumai
Bizonyos – most gyomrunk kényességére tekintettel nem sorolom fel őket – haladó értelmiségiekben és skriblerekben megszületett az a Jászi Oszkár óta folyamatosan rendkívül újszerűnek tekinthető gondolat, hogy akkor, a választási eredményektől megrökönyödve, le kell menni vidékre és ott jól felvilágosítani az összes taplót. Abból a megfontolásból, hogy hátha legközelebb már nem lesznek taplók, ezáltal hajlandónak bizonyulnak a haladás erőire szavazni. Megint ott tartunk, hogy nemcsak a megvalósítás ment félre, hanem már maga az elmélet se jó – legalább ehhez az egy baloldali tradícióhoz ragaszkodnak makacsul."Ha az ellenzék nyer, fél év alatt elintéznék Magyarországot végtelen időre" – PS-interjú Aristóval!
Ha megkevered a pöcegödröt, a legnagyobb szardarabok úsznak fel a tetejére - figyelmeztetett a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Aristo, portálunk népszerű publicistája. Szerinte teljesen nyilvánvaló, ha az ellenzék nyerne és egyáltalán képesek lennének kormányt alakítani, de Brüsszelből nyomást helyeznek rájuk, akkor egyértelműen lebontják majd a hazánkat védő kerítést. "Akármit is mondanak, hogy ők akkor se és most sem akarják lebontani, ha Juncker elvtárs azt parancsolja nekik, hogy márpedig itt kell aláírni, akkor ott fogják aláírni. Ezek évszázadok óta seggnyalók. Ha nyalni kell, akkor nyalni kell, észre sem veszik a különbséget" - mondta Aristo. Publicistánk nyomatékosította, fél év elég lehet a hatalmat megkaparintó ellenzéknek, hogy elintézzék Magyarországot végtelen időre.Financial Times: a baloldal elvesztette a választók bizalmát
A megosztott magyar baloldalon rajta ragadt a 2010 előtti hozzá nem értő kormányzati teljesítménye - írta cikkében a Financial Times brit üzleti napilap.Szanyi elszólta magát? - A börtönben ülő Czeglédy mögött sorakozhat fel a baloldal Szombathelyen (PS-videó!)
Jó hangulatában találtuk Brüsszelben Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselőt, olyannyira, hogy még interjút is örömmel adott a PestiSrácok.hu-nak. A politikussal való nyitott beszélgetés lehetőségére már az első szavai megadták a garanciát: "Ne nézzük már hülyének egymást"! Ne is... Mi kérdeztünk, Szanyi meg válaszolt, amiért otthon lehet, hogy nem fogják megdicsérni. Szanyi Tibortól többek között azt kérdeztük, mit szól a hazai baloldal vergődéséhez, mivel indokolja, hogy sorra lépnek vissza a jelöltjeik és még a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila sem mert elindulni a választáson. Arra is kíváncsiak voltunk, mi a véleménye arról, hogy Szombathelyen, a baloldal jelöltje ellen elindul a jelen pillanatban előzetes letartóztatásban ülő, több mint hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba. Utóbbi kérdésünkre Szanyi megdöbbentő választ adott...A „tévé ügyvédje” lekurvázta Lévai Katalint
A baloldal televíziós ügyvédje, Juszt László magából kikelve esett neki az MSZP volt esélyegyenlőségi miniszterének. Lévai Katalinról a minap írtuk meg, hogy nyugdíjas pártja versenybe száll a tavaszi parlamenti választáson, ő maga Zuglóban indul egyéni képviselőjelöltként. Juszt a volt szocialista politikust gyakorlatilag egy az egyben "politikai prostituáltnak" nevezte Facebook posztjában, a prostituáltaktól bocsánatot kérve a hasonlatért.Gyurcsány formálisan is átveheti a hatalmat a baloldalon
Minden esély adott arra, hogy a 2018-as választás után formálisan is átvegye a baloldal vezetését Gyurcsány Ferenc – állítják a Magyar Időknek nyilatkozó politikai elemzők. Az egykori kormányfő nyeregben van, a kérdés az, mit kezd a lassan újjáépített pozíciójával.Bemutatjuk a haladó baloldal soron következő csodafegyverét, a kinyomtatott internetet
A haladó gondolkodóknak és aktivistáiknak olyan a vidék, mint Kolumbusznak India: misztikus, ismeretlen hely, ahova egy misztikus, ismeretlen, de mégis reményteli út vezet – amit eltévesztenek. Vidéken is van persze internet, de erre meg úgy tekint a körúton belüli értelmiség, mint a nyugat-európai ember a vízcsapra, amikor magyarázza a nála járó magyar rokonnak, hogy hogyan működik. Köszönjük, de mi használni is szoktuk! A világgal és a valósággal szokás szerint képben levő haladáraink azt gondolják, hogy a vidékiek a nyereg alatt puhítják a húst, ezért el kell nekik vinni a kinyomtatott internetet.Kövér László: Akkor örülnék igazán, ha Gyurcsány odakerülne, ahova való
Kiállt az erős nemzetállamokból álló Európa, a normalitás, a racionalitás mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki szerint a nyugat-európai politikai ellenfeleik abszurditása ellen a tömegek leginkább az ellehetetlenítés okozta „kényelmetlenség” miatt nem lépnek fel. A politikus az Echo TV Bayer show című műsor szilveszteri adásában a magyarországi ellenfelek közül Vona Gábort és Gyurcsány Ferencet is élesen kritizálta, szerinte a DK elnökét – akit például párhuzamba vont Szálasi Ferenccel és Rákosi Mátyással is – már rég ki kellett volna vetnie magából a politikai közvéleménynek – írja az Echo TV-re hivatkozva a Magyar Idők.Ajánljuk még

















