baloldali ellenzéki pártok
Nagy Ervin: Legyen Magyarország az első!
Dőreség lenne valamiféle végső értelmezést adni, valódi konklúziót levonni a választások másnapján. Túl sok még a felszínen tomboló érzelem, sokan fáradtak és érzékenyek, nem enyhült a feszültség sem, az elemzők pedig csak most kezdik el a politikai pingpongozást. Az egyik oldalon az öröm és a megnyugvás, a biztoság és a kiszámítható jövő ural mindent; a másikon a gyűlölködés, a tiszteletlenség és az egymásra mutogatás látszik a leginkább. Egyesek szerint kettészakadt az ország, mások szerint folytatódik a magyarság felemelkedési pályája – mind szellemi, mind pedig anyagi értelemben. Egy azonban biztos – ha már hagyjuk az érzelmeket jönni és menni, mint ahogy az egy egészséges ember esetében természetes folyamat, az életünkkel együtt járó tényező – akkor lássuk be, hogy az ország mégiscsak a biztonságos fejlődésre szavazott, és jóval kevesebben voltak azok, akik „minden mindegy” alapon (csak a meglévő ne legyen!) a kaotikus és végzetesen kockázatos változásra adták le a voksukat. Nekünk pedig, akik markáns véleményt nyilvánítottunk az elmúlt hónapokban, ki kell mondanunk, hogy vége a kampánynak. Hát legyen most újra Magyarország az első!