baloldali előválasztás
Hollik Molnár Gyula esetéről: ez csak a baloldali előválasztásnak csúfolt Gyurcsány-show következő állomása
Mint megírtuk, Molnár Gyula szerint egyértelmű csúsztatás, hogy ő akart volna a DK színeiben indulni. „Akart a fene DK-s lenni” – mondta az MSZP egykori elnöke az ATV műsorában. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán reagált az eseményekre.Molnár Gyula szerint az MSZP és a DK között kitört háború áldozatává lett
Szöllősi Györgyi mikrofonja elé ült Molnár Gyula az ATV stúdiójában, hogy tisztázza az utóbbi napokban kitört vita részleteit. „Akart a fene DK-s lenni” – kezdte mondandóját Molnár Gyula, aki szerint egyértelmű csúsztatás, hogy ő akart volna a DK színeiben indulni. Molnár Gyula szerint a két párt, az MSZP és a DK egyeztettek egy olyan tárgyaláson, ahová őt nem hívták meg. Ott állapodtak meg indulásának részleteiről.Újbudán visszalépett az MSZP–Párbeszéd jelöltje a momentumos Orosz Anna javára
Visszalépett a momentumos Orosz Anna javára az MSZP–Párbeszéd jelöltje, Barabás Richárd Budapest 2. választókerületében, Újbudán – írja a Telex. Hozzátették, hogy Barabás 2014 óta képviselő Újbudán, másfél éve a kerület kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármestere, és a Párbeszéd szóvivője. A pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szavazókkal, érzelmileg és lelkileg is támogatni akarja Orosz Annát. Arra is kérte Oroszt, hogy a zöld- és lokális témákat is építse bele a kampányába.Jogi szempontból is számos sebből vérzik a baloldal adománygyűjtő akciója
Világosan látszik, hogy az előválasztásnak nevezett baloldali showműsor azon túl, hogy számos elemző szerint valóságos téttel nem bír, jogi értelemben is számos sebből vérzik. Eddigi tudásunk alapján sem érdemi adatvédelmi tájékoztatást, sem az adatbiztonsági előírásokat, sem pedig az adatkezelők személyét érintően nincsenek meg az elvárható minimális jogi követelmények – nyilatkozta a baloldali pártok adománygyűjtéséről ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek.Az MSZP jelöltjeként a DK frakciójának tagja lesz Molnár Gyula, a szocialisták egyik volt elnöke, ha nyer 2022-ben – ki érti ezt?
A DK színeiben indul Újbudán Molnár Gyula, a kerület egykori polgármestere, így amennyiben az előválasztáson és 2022-ben is nyer, úgy az egykor az MSZP elnökeként tevékenykedő Molnár a Demokratikus Koalíció frakciójában foglalhat majd helyet. Végül is Gyurcsány is az MSZP elnöke volt, talán még Tóth Bertalant is befogadják egyszer. (Tudják, ő az MSZP egyik társelnöke most. Valószínűleg a férfi társelnök, habár haladóéknál ezt sosem tudhatjuk.)Előválasztás – Fekete-Győrt lemoshatják a pályáról, így Gyurcsányék tarolhatnak?
A Momentum elnöke saját gyenge szereplése, pártjának rossz helyzete és szövetségesei alkui miatt visszaléphet, cserébe jobb listás helyeket kaphatnak – írja a Mandiner. A portál azt közölte, hogy a Momentum Jakabékkal egyezhet meg. A portál szerint Fekete-Győr nagy bajban van, hiszen egyik közvélemény-kutató cég sem tartja esélyesnek, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztáson bejusson a legjobb három közé, és így részt vehessen a második fordulóban.A belháborúnak nincs vége – Jakab: Hadházy már megmutatta, mennyire lehet rá számítani
Kisebb belharc alakult ki az ellenzéki összeborulásban a Jobbik és Hadházy Ákos között, miután kiderült: a párt Hadházy ellenfelét, az MSZP-s Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson. A bejelentésre mind Fekete-Győr, mind Hadházy reagált: előbbi szerint a Jobbik egy olyan embert támogat, aki egy kiszivárgott hangfelvétel alapján még a fizikai erőszakkal való fenyegetéstől sem riad vissza, ha a saját politikai érdekeiről van szó. Hadházy pedig többek között szóvá tette, hogy Jakab Péter nem vállalta arccal Tóth Csaba támogatását.Ellenzéki cicaharc: Hadházy Ákos kiakadt Jakab Péterre, amiért a Jobbik beállt a szocialista Tóth Csaba mögé
Nemrégiben megszületett a jobbikos bejelentés, miszerint az egykor radikális jobboldali párt a zuglói előválasztáson a szocialista Tóth Csabát támogatja, akiről több kellemetlen botrány szól, például a zuglói parkolási maffiával, Sápi Attila eltűnésével, illetve Karácsony Gergely elásásával kapcsolatban. Az utóbbi történet azért is érdekes, mert annak ellenére, hogy a főpolgármestert Tóth Csaba "többször megfenyegette", még így is őt támogatja a zuglói előválasztáson. Hadházy Ákos nem tudott elmenni a Jobbik elnökének döntése mellett: Facebook-posztban reagált az eseményre.Fekete-Győr szerint nem ő az ellenzéki előválasztás legerősebb láncszeme
A Momentum elnöke érthetetlennek tartja, hogy az MSZP mellett Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja Zuglóban. Hadházy Ákos után Fekete-Győr András is nemtetszésének adott hangot Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy Zuglóban az MSZP, Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson – számolt be a Mandiner.Ajánljuk még