baloldali előválasztás
Valahogy pont Karácsonyt sorsolták első helyre az "előválasztás" szavazólapján! – és egyéb furcsaságok
Kisorsolták a miniszterelnök-jelölt-jelöltek névsorát az előválasztási szavazólapokon. A sorsolás eredményeként az első helyet Karácsony Gergely kapta. Az előválasztás október 10-én délután kettőkor zárul, ekkor lesz a miniszterelnök-jelölt-jelöltek közötti "verseny" második fordulója.Nincs vége az előválasztási cicaharcnak Szabolcsban – Az MSZP a botrányhős jobbikos jelölt visszahívását követeli
Nem csillapodnak az indulatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ötös számú, Mátészalka központú választókörzetében, ahol korábban a DK-sok azzal vádolták meg az MSZP-t, hogy összejátszik a Fidesszel. Most az MSZP azt követeli, hogy a hűtlen kezeléssel vádolt jobbikost hívják vissza a jelöltségtől, a Jobbik pedig az MSZP-s jelöltet tenné lapátra.Milliárdokat költ az ellenzék az előválasztásra
A legvisszafogottabb becslések szerint is egymilliárd forintnál húzzák meg az alsó határt az ellenzéki előválasztás szervezési költségei kapcsán. Kérdés, hogy ez a horribilis összeg mire megy el, hiszen a színjáték már előre el van rendezve, és szinte minden körzetben paktumukon keresztül döntötték el, hogy ki lesz a befutó.Hollik: a baloldali előválasztás rendezője és főszereplője Gyurcsány Ferenc
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy showműsornak tartja a baloldali előválasztást, amelynek rendezője és főszereplője Gyurcsány Ferenc. Hollik István szombaton Tihanyban, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón – amelyen Márki-Zay Péterrel, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökével, Hódmezővásárhely polgármesterével folytatott vitát – arról beszélt, hogy az előválasztás eredménye és a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt személye már le van papírozva; utóbbi egészen biztos, hogy Gyurcsány Ferenc embere lesz.Most rehabilitálják Gyurcsányt... Nem kicsit, nagyon!
Számos oka, célja és eredménye van az ellenzéki összefogásnak és persze az előválasztásnak. Az Orbán-ellenes szavazók mozgósítása (aminek hatékonysága meglehetősen kétséges) mellett azonban méltatlanul keveset beszélünk arról a tisztítótűzről, amin Gyurcsány Ferenc megy át éppen. Mert nem csupán a Jobbik rasszista bűneit bocsájtotta meg a baloldal, hanem a Gyurcsány Ferenc által 2010 előtt elkövetett bűnöket is. A hazugságokat, az őszödi beszédet, a rendőrattakot, az államcsődöt, a megszorításokat. 2006-ot is. Gyurcsány Ferenc volt, van és lesz – köszönhetően a totális ellenzéki összefogásnak és az összefogást legitimáló előválasztásnak. Ezt pedig azoknak is érdemes végiggondolniuk, akik az elmúlt évben a Gyurcsány nélküli baloldalnak szurkoltak.Óriási bukás van kinézőben a Gyurcsánnyal közösen kampányoló antiszemita jobbikosnak Szegeden
De általánosságban az előválasztás sem túl népszerű a Publicus Intézet a Telexen megjelent kutatása szerint. Tóth Péter, a zsidókat „bibsiknek” és a homoszexuálisokat „genetikai hulladékoknak” nevező jobbikos jelölt mellett személyesen Gyurcsány Ferenc is kampányolt. A DK és a Jobbik is úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy jelöltjük elfogadta Jakab Péter elvi nyilatkozatát, hét-nyolc évvel korábbi álláspontján változtatott, ez azonban láthatón nem különösebben hatotta meg a választókat, akik nem felejtették Tóth korábbi megnyilvánulásait.A Momentum olyan jelöltet indít Szolnokon, akinek helyi lakcíme sincs
Újra bebizonyosodott, hogy mennyire veszi komolyan az ellenzék a saját maga által szervezett előválasztást, és ezen keresztül a szavazókat. Kiderült ugyanis, hogy Fekete-Győr András pártja olyan jelöltet támogat Szolnokon, akinek helyi lakcíme sincs, az incidensre pedig nem más hívta fel a figyelmet, mint Márki-Zay Péter szolnoki támogatottja.Pesti Riporter – A baloldal nyugdíjaspolitikája hiteltelen, hiszen korábban is az időseket sarcolták meg (Videó!)
A Pesti TV Pesti Riporter című műsorának szerdai adásában a vállalhatatlan baloldali összefogásról beszélgetett Mészáros Nóra Rotyis Bálinttal, a Nézőpont Intézet elemzőjével. A műsorvezető feltette a kérdést: Jakab Péternek lehet-e már akkora egója, hogy önjáró lesz, és a többi balliberális párt nélkül is elindul-e a választáson? Szó volt arról is, hogy eközben Gyurcsányné az oltásellenes Arató Gergellyel kampányolt.Ajánljuk még