baloldali humor
A DK TV bebizonyította, hogy a humor nem baloldali műfaj, a karácsonyi rosszindulat ellenben igen (Karanténvlog)
Elérkezett a Szenteste, mindenki készül a karácsonyi ünnepekre, így teszi ezt az ellenzék is, a tőlük megszokott módon gyalázkodva, hergelve és hatalmas poénokat eregetve. Mert ugye tudjátok, a humor baloldali műfaj. Ja, nem! Ezt pedig az év utolsó előtti Karanténja be is bizonyítja nektek, ahol igyekeztünk a szokásosnál is ütősebb poénokkal felvidítani benneteket! A DK TV rosszindulatát csak a szánalmassága és üressége múlja alul, a poénkodás pedig végképp nem áll jól a nagy gyűlölködőknek. A Momentum is vicces akart lenni, de Hajnal Miki és az ukránok nagy barátja, Tompos Marci most sem ugrotta át a saját árnyékát, Komjáthi Imre, az MSZP vörös pulcsis társelnöke azonban hozta a szokásos formát és elmondta, hogy az MSZP-nek mindenben igaza volt. Végül Bolgár Gyuri bácsi kommunista imázsépítő meséit is láthatjátok a Karanténban, megfűszerezve egy-két baráti közbevetéssel. Nézzétek most is a Karanténvlogot, iratkozzatok föl a PS TV és a Karanténvlog Youtube-csatornájára, és ami a legfontosabb: áldott, boldog karácsonyt kívánunk mindannyiótoknak, töltődjetek fel az ünnepek alatt és folytassuk újult erővel jövőre! Szilveszterkor még jelentkezünk egy összeállítással, arra várunk vissza benneteket!Búcsúszentlászlón sem értik Bödőcs „humorát”
Bödőcs Tibor „humorista” is beszállt a kampányhajrába az ellenzék oldalán. Az orosz–ukrán konfliktusra adott magyar reakciókat és a Békemenetet is kifigurázta trágár szavaktól hemzsegő produkcióiban. A választási eredmények azonban azt tükrözik, hogy még szülőfalujában, Búcsúszentlászlón sem fogékonyak az emberek Bödőcs szavára és alpári poénjaira, hiszen ezen a kistelepülésen is csúnyán leszerepelt az ellenzéki összeborulás.Márki-Zay szerint vicces gesztus a náci karlendítés, lehet rajta nevetni
Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként szerda este arról is beszélt, hogy az ellenzéki összeborulás számára nagy öröm, hogy megítélésük szerint most már semmilyen szélsőséget nem tolerál a Jobbik. Mindez Z. Kárpát Dániel náci karlendítéseiről jutott eszébe, MZP szerint ugyanis a jobbikos csak viccelődött a fasizmus áldozatainak emlékét meggyalázó videóban.A DK-s Szabó Zoltán ordenáré káromkodással és Orbán-szidással nyugtázta a Facebookon, hogy nem talált parkolóhelyet
Valami sosem változik: ebbe a kategóriába tartozik a baloldal sivár prosztósága is, hiszen Szabó Zoltán, volt művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár a Facebook-oldalán eszement káromkodással tette közhírré, hogy a magyar kormány, illetve "Óegygé" miatt nem talált parkolóhelyet a Dob utcában, akiknek azt üzente, hogy b*szódjanak meg. A koronavírus-járvány hozta intézkedések vélhetően nem nagyon számítanak a volt VII. kerületi polgármester számára, akinek így sajnos picit többet kellett gyalogolnia, hogy hazatérhessen. Az ilyen kényelmetlenségek pedig nem férnek bele veszélyhelyzetben sem a DK aranyszájú politikusának.Benny Hill Show-ba oltott Sas-kabaré – Szavazzon az év legviccesebb PS-cikkére!
Legalább harminc éve tudjuk, hogy a humor baloldali műfaj, hiszen a különböző, baloldali elkötelezettségű figurák nem mulasztják el ezt a lehető legtöbbször közölni a világgal. A 2019-es év is alátámasztotta ezt az örök érvényű tételt, hiszen az önmagát meghazudtoló, önmagából hülyét csináló, legrosszabb esetben pedig humorista-babérokra törő politikusok végig itt voltak velünk. Nekünk így nem volt egyéb dolgunk, mint ott lenni velük, és dokumentálni, ahogy előadják a Benny Hill Show-ba oltott Sas-kabaré különböző epizódjait. Szavazzanak, melyik volt az év legviccesebb politikusi csetlés-botlása!Ajánljuk még













