Pesti Srácok

Benny Hill Show-ba oltott Sas-kabaré – Szavazzon az év legviccesebb PS-cikkére!

null

Legalább harminc éve tudjuk, hogy a humor baloldali műfaj, hiszen a különböző, baloldali elkötelezettségű figurák nem mulasztják el ezt a lehető legtöbbször közölni a világgal. A 2019-es év is alátámasztotta ezt az örök érvényű tételt, hiszen az önmagát meghazudtoló, önmagából hülyét csináló, legrosszabb esetben pedig humorista-babérokra törő politikusok végig itt voltak velünk. Nekünk így nem volt egyéb dolgunk, mint ott lenni velük, és dokumentálni, ahogy előadják a Benny Hill Show-ba oltott Sas-kabaré különböző epizódjait. Szavazzanak, melyik volt az év legviccesebb politikusi csetlés-botlása!

A kudarcgyűjtő Gulyás Marci oktatná az élsportról Gyurta Dánielt

Gulyás Marxi szerencsére mindenhez is ért: tud kurátorkodni, festékes palackot nagyon közelre elhajítani, és abban is tud tanácsot adni, hogy kinek mihez kéne kezdenie az élsportolói pályafutása után. Az eddig semmit sem alkotó, még a mozgalmárkodásában is folyton kudarcot valló kommunista agitátor most az élete során már a második dologban sikeres Gyurta Dánielt próbálta meg kiosztani a haladók szokásos képzelt morális magaslatáról.

PestiSracok facebook image

Niedermüller márciusban: "Nem indulok az önkormányzati választásokon, mert nincs ilyen típusú tapasztalatom, nem csinálok magamból bohócot!" (Videóval)

Európai parlamenti képviselőként a gyermekeivel játszadozó boldog nyuggernek készült még márciusban Niedermüller Péter, aki azt nyilatkozta akkoriban, hogy nem kíván szerepet vállalni az önkormányzati választásokon, mivel szerinte egy-egy polgármesternek olyan speciális tudással, tapasztalatokkal kell rendelkeznie, amelyeknek ő híján van. A DK társelnöke tavasszal még úgy vélekedett, hogy a helyhatósági választások nagyon komoly kérdéseket vetnek fel, amelyeket – ahogy mondta – nem szabad elbohóckodni. Erről a Heti TV-nek beszélt fél esztendeje; a legszebb gondolatai a cikkünkben közzétett videóban a harmadik perc után élvezhetők.

https://youtu.be/4t2RYkjIfcA

Hiba csúszhatott a mestertervbe – Ötszáz Orbán-fóbiás követelésére sem futamodott még meg a kormányfő (PS-videó!)

Katartikus élményként élték meg a vasárnapi tüntetés szónokai, hogy az összes ellenzéki pártot sikerült összerántani az Orbán Viktor évértékelőjének apropóján gründolt Újabb Világforradalomra a Budai Várba, a Miniszterelnökség előtti térre. December eleje óta amúgy ugyanezek a pártok, ugyanazokkal a fellépőkkel már tucatszor szórakoztatták az erre fogékonyakat; az újdonság – szerintük – most az volt, hogy eljöttek a jobbikosok is. Azok a jobbikosok, akik egyébként eddig is elmentek az összes hasonló eseményre, és ahogy korábban, úgy vasárnap is együtt masíroztak korábbi ősellenségeikkel. A gyújtó hangú beszédek mindenféle konkrétumot nélkülöztek, arra viszont kiválóan alkalmasak voltak, hogy huhogásra, sípolásra, kántálásra késztessék az akasztgatni vágyó, didergő nyugdíjasokat, ezzel is növelve kissé a relatív hőérzetüket.

https://youtu.be/jlWw0flAhjQ

Hungaroklíma sorozatunkban bemutatkozik: Ujhelyi Gréta

Egyedül is megakadályozhatja az Európai Unió és a Brazília közötti kereskedelmet Ujhelyi Gréta, az MSZP lánglelkű EP-képviselője, aki állítólag addig egyik pár Ipanema strandpapucsát sem hajlandó használni, amíg Bolsonaro elnök személyesen el nem oltja országában a füstölgő bokrokat. A helyzet apokaliptikus, naponta több futballpályányi erdő hamvad el a Föld Tüdejében – üzente Orbánnak futballnyelven HungaroGréta, hogy Orbán is megértse a futballnyelvet. Ujhelyi Gréta elvárja a magyar miniszterelnöktől, hogy mentse meg a Föld Tüdejét, és ne spanoskodjon Bolsonaróval, aki a haverjaival felgyújtotta a Föld Tüdejét a brazil gazdaság érdekei miatt, hogy így több füstöt exportálhassanak. Kínzó hiány, hogy a Lángtengerré Váló Föld apokalipszisének ügyében egyelőre hallgat az Igazi, az Egyetlen Gréta, a Thunberg.

Szeged, 2013. február 5. Ujhelyi István, az országgyűlés szocialista alelnöke (j) beszélget a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület szervezte, éhségmenetnek nevezett tiltakozó akció egy résztvevőjével 2013. február 5-én, Szeged határában. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Saskabaré, egybites diktatúrázás és agresszív felkérdezés – Ilyen volt a DK termékbemutatója (PS-videó)

Mindent felvonultattak a DK kampányfórumán, amit ez a párt tud – volt gyűlölködés, gúnyolódás, álhírterjesztés, öntelt lenézés, fenyegetőzés, diktátorozás, oktatásegészségügyezés és befeszült agresszió. Még a csupán érdeklődőként jött Szalóki Ágit is bunkó modorban felkérdezték, hogy mennyi pénzt kap, csupán azért, mert olyat kísérelt meg, ami a Gyurcsány-szektában nem dívik: kérdezni akart. Mindemellett az egész MLM-es termékbemutatót végigkísérte a nyugdíjas közönség féktelen nyomasztása, hogy már akkor se merjenek kilépni ebből az apokalipszis-látomásból, és meg se próbálják máshol keresni a válaszokat, ha közben teljesen el is ment a kedvük az egésztől.

https://youtu.be/Hp5OwFvjU4M

Szeressük egymást, gyerekek, kivéve az ellenséget, az nem érdemel kegyelmet! – így tüntettek kollégánk ellen

Alig százan jelentek meg a saját maguk teremtette démont elűző szertartáson, a kollégánk másfél héttel ezelőtti cikke miatti, rengeteg csúsztatással és hazudozással gerjesztett nemzetközi felháborodás csúcspontját jelentő demonstráción.

A világvége-kufárok legkelendőbb portékája a kisded Greta

Ránézésre, ekkora távolságból nehéz eldönteni, hogy Greta Thunbergnek odafigyelésre és gondoskodásra van-e nagyobb szüksége, vagy ördögűzőre. Ami biztos, hogy sem egyik, sem másik szakma nem képviselteti magát a stábjában; annál többen vannak olyanok körülötte, akik nem a tengerben úszó műanyagszemétért, hanem a könnyen megszerezhető, morálpánikból kinövő dollárfa bőséges terméséért hajolnak le. Hogy mertek mindannyian hozzám jönni egy kis reményért? – kérdi a kis Greta dühösen pityeregve. Jogosan: hozzá a gyermekded kioktatás mellett pénzért érdemes fordulni.

A klímák élete – Mese Karácsony Gergely varázslatos erdejéről (Gerald Vésey és a PS Természetfilm Stúdió)

Ma már kevesen nem hallottak róla, hogy a klímaválság megöli az emberiséget, ha tíz éven belül nem kapcsoljuk le a villanyt és az iparunkat, valamint nem ültetünk fákat minden zegzugba. Zugló leköszönő polgármestere rajta tartja az ujját a kor ütőerén, és páratlan erdőt telepített a kerületébe, hogy kivegye a részét a bolygó megmentéséből. A PestiSrácok.hu bemutatja a példaértékű kezdeményezést.

https://youtu.be/yakoYDRyNLc

Az I. kerületi polgármester szerint üresek a stadionok lelátói – Akkor ezt a videót ajánljuk neki (PS-videó)

Nem egyszerű a táj- és kertépítész mérnök, pszicho- és bibliodráma-vezető, mindenre érzékeny V. Naszályi Márta élete. A statisztikailag szinte mérhetetlen Párbeszéd nevű párt tagja most éppen az I. kerület polgármestereként mondott orbitális hülyeséget. Az LMP-vel nyitó, majd a Párbeszédnél méltó helyét megtaláló politikus ugyanis a múlt heti Fővárosi Közgyűlésen azt találta mondani, hogy a magyar stadionok csak arra jók, hogy üres lelátók előtt fogadják a magyar válogatottat. Nem kell persze szeretni a focit, sőt, lehet undorodni is a sporttól, az egészséges élettől, de ilyen ostoba hazugságra vajon mi szükség van? V. Naszályi az atlétikai stadionról és a világbajnokságról szóló vita közepette ragadtatta magát erre a magvas gondolatra, nyíltan megmutatva, valójában mi lakozik a fejében. Nem erős a magyar foci, sokat bosszankodunk rajta, de a V. Naszályi-féle idióta és hamis hozzászólások csak a tudatlanságot és a rosszindulatot terjesztik. Segítsünk egy kicsit a polgármester asszonynak, hiszen butaságát gyorsan cáfolhatjuk a magyar labdarúgó-válogatott csupán idei fellépéseivel, de akár korábbra is visszamehetnénk az időben, hogy szembeállítsuk V. Naszályi Mártát a valósággal.

https://youtu.be/jHC6Zc1679k

Karácsonyék október 23-i ünneplése az SZDSZ-panoptikum megelevenedését hozta magával (PS-videó és galéria!)

Visszatért a múlt. Az a múlt, amelyről azt gondoltuk, hogy végleg magunk mögött hagytuk, de a dermesztő balliberális ámokfutás rejtőzködő harcosai tegnap ismét megjelentek a Városháza parkolójában, ahol Karácsony Gergelyék "ünnepelték" 1956 hőseit. Maga a műsor is azokra az időkre emlékeztetett, amikor a magyarság és a nemzet került a polc legaljára, és most sem volt ez másként. Elszoktunk attól, hogy semmitmondó szövegek, hazájukat többször megtagadó, a magyarság ünnepeit cinizmussal fogadó balliberális művészek álljanak a színpadra, akiknek az adott ünnep semmit nem jelent. Tegnap ez is tökéletesen a szemünk elé tárult, amikor az emigrálni készülő, az éhhalál szélén tengődő, majd fülét-farkát behúzva, több millió forintos autóban parádézó Gerendás Péter vonyítását hallgattuk, de akadt még egyéb látnivaló is Karácsony Gergely beszéde előtt. A Heti Hetes "nagyágyúi" is visszatértek, hiszen egy 1956-os műsorban ki tudná jobban képviselni az emelkedettséget, mint Hernádi Judit, aki férfihangon énekelt és messziről kissé Vadai Ágnest juttatta eszünkbe, vagy Hajós András, aki a forradalmat a tanítónője elleni lázadással állította párhuzamba. Hajós egyébként olyan "poénokat" eresztett meg, amikre Sas József is elégedetten csettinthetett volna a Mikroszkóp színpadon, de Hajós arra is felhívta a figyelmet, hogy most, október 13-án Budapest a szabadságot vívta ki, hiszen addig diktatúrában éltek. Fogalomzavar, gyűlölködés, régi balosok reaktiválása, Göncz Árpád istenítése, és az 1956-os forradalom és szabadságharc peremre állítása: ez volt a "szabad Budapest" ünneplése tegnap. A koronát pedig Karácsony Gergely ünnepi beszéde és a Quimby koncertje tette fel a tegnap estére. Nézzék meg videónkat!

https://youtu.be/5via_pyDvbY

Ha a PS-applikációt olvassa, a szavazáshoz nyissa meg a cikket a böngészőjében ITT!

Szavazzon!

Szavazzon az év legviccesebb PS-cikkére! 2019

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.