Pesti Srácok

bana tibor

Összefogást kezdeményezett Szombathelyen a járvány ellen a Fidesz, egyedül Ungár Péter csatlakozott, Neményék mellébeszélnek

Magyar ugar 2021 március 3.
Össze-vissza hadovál a közösségi oldalán Nemény András, Szombathely mostanában civil színekben nyomuló MSZP-s polgármestere, és az egész Éljen Szombathely hasonlóan mellébeszélő közleményben magyarázza a bizonyítványt, miért nem írják alá a helyi Fidesz által kezdeményezett, vírus elleni közös nyilatkozatot. A kormányzó párt hétfőn hozta nyilvánosságra azt a dokumentumot, amelynek célja, hogy az emberéletek védelmében a pártpolitikai viták fölé emelje a járvány elleni védekezés ügyét. A nyilatkozatot, amelyben többek között az áll, hogy "pártpolitikai hovatartozásunktól függetlenül támogatjuk a magyar szakhatóságok által bevizsgált vakcinák használatát", "pártpolitikai oldaltól függetlenül mindent megtesznek, hogy az oltások lebonyolítása gördülékeny és akadálymentes legyen", Hende Csaba, az országgyűlés alelnöke, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője írta alá elsőként, és az aláírók sorába várták Nemény András polgármestert, az összes önkormányzati képviselőt, sőt, az országgyűlési képviselőjelölt-aspiránsokat is. Nemény ahelyett, hogy hitet tett volna az emberéletek megóvása mellett, inkább Dobrev Klárával haknizott, Czeglédy a Derkó-köröket rótta. Ungár Péter az erre felhívottak közül egyedül csatlakozott az összefogáshoz, mivel, ahogy fogalmazott, csatlakozik minden olyan politikai nyilatkozathoz, amelynek célja az oltással szembeni bizalmatlanság csökkentése, a közbizalom építése.

Csak egy maradhat? Egymásnak estek az ellenzéki önjelölt képviselőjelöltek Szombathelyen

Magyar ugar 2020 november 5.
Teljes a káosz az ellenzéki politikai táborban Szombathelyen – ma már konkrétan nem lehet tudni, hogy ki melyik párthoz tartozik és kik támogatják. Azt meg pláne nem, hogy ki lesz az ellenzéki jelölt 2022-ben a Vas megyei 1-es számú választókörzetben. Miközben minden ellenzéki potentát azt hangoztatja, hogy csak az összefogásnak és az egy közös jelöltnek lehet esélye a kormánypárti Hende Csabával szemben, négy aspiráns is van, aki úgy gondolja, ő az az egy, ő az egyedül esélyes. Az éppen büntetőpere folytatására váró Czeglédy Csaba, akinek időközben az ügyvédi kamarai tagságát is felfüggesztették, illetve Ungár Péter budai milliárdos már eddig is a sajtón keresztül üzengették egymásnak, ki az erősebb kutya. A versenybe, úgy tűnik, Nemény szoci alpolgármestere, László Győző is beszáll, akit már korábban a Nyugat.hu szavazásán is megmértek, mint potenciális ellenzéki képviselőjelöltet. László Győző kedden váratlanul Fegyőrrel az oldalán bejelentette, hogy belép a Momentumba. A válasz sem maradt el. Az LMP-s Ungár másnap Schmuck Erzsébettel, pártja társelnökével utazott Szombathelyre, hogy immár hivatalosan bejelentsék: a zöldpárti Ungárnak kell lennie a közös ellenzéki jelöltnek. Izgalmas hónapoknak nézünk elébe – igazi ellenzéki hegylakó buli várható. Hogy is szokták mondani? Már csak egy kávét kérünk...

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke szerint nem Jakab, hanem Orbán a diktátor, a Jobbik pedig "a kormányváltás vezető ereje" (videó)

Magyar ugar 2020 március 3.
Ma ismét megtudtuk, a Jobbik lesz a Fidesz váltópártja 2022-ben, hiszen a kizsigerlő, embereket árokba rugdosó és kizsákmányoló kormánynak mennie kell. Mindezt úgy mondta Ander Balázs, a Jobbik alelnöke mai sajtótájékoztatóján, hogy lassan többen léptek ki a pártból, mint ahányan benne maradtak. A PestiSrácok.hu stábja próbálta szembesíteni Andert ezzel az aprócska akadállyal, hiszen a párt prominens tagjai hagyták ott a Jobbikot, legutóbb Bana Tibor, aki országos alelnök volt korábban, továbbá Vas megyei elnök, de válaszait tekintve úgy látszik, hogy Ander a végsőkig kitart Jakab Péter elnök mellett. Az új elnököt rengeteg támadás érte a most távozó jobbikosok köréből, Bana például a párt jelenlegi vezetését nihilistának, populistának tartja, ahol a belső leszámolás a legfontosabb (ezt kamerába is mondta), ám Ander a borzasztó állapotban lévő párt belső viszonyaira nem reagált, ellenben igazolva Bana vádjait, hihetetlen populizmust előrántva a tarisznyából a Fideszt kezdte ekézni. Hiába próbáltunk kicsikarni némi igazságmorzsát, Ander sajnos csak terelte a választ, a végén talán nem is meglepő, azonban elmondta, hogy Orbán Viktor az igazi diktátor, a Jobbik lesz az ellenzék és a kormányváltás vezető ereje. Nézzék meg videónkat!
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.