Pesti Srácok

Posztbolseviknek nevezte a Fideszt a Jobbik frakcióvezetője, aki szerint Orbán Viktor elszigetelődött

Az európai parlamenti választásokra készül a Jobbik, amely ma sajtótájékoztatót tartott a párt programjáról, amellyel az egyre inkább ingadozó, illetve a Jobbiktól eltávolodó választókat próbálják megszólítani. Gyöngyösi Márton elnökhelyettes, frakcióvezető és Bana Tibor, a párt alelnöke állt az újságírók elé és beszélt az elképzelésekről. A néppártosodást hirdető, de folyamatosan botrányokba keveredő Jobbik hitelességéről megkérdezte Gyöngyösit a PestiSrácok.hu stábja, azonban az elnökhelyettes rendkívül élesen és kitérően válaszolt, majd további kérdéseinket már nem engedte feltenni. Csupán a sajtótájékoztató legvégén volt lehetőségünk újból szót kérni és érdeklődni a frakcióvezető véleményéről a migráció kérdésében. Gyöngyösi Márton eközben posztbolseviknek nevezte a jelenlegi kormányt, valamint kitért arra is, hogy jelenleg nem élünk szabad országban.

Gyöngyösi Márton szerint három olyan téma van, amelyre felépítik az EP-választásokra a kampányukat: a fizikai biztonság, az egzisztenciális biztonság, valamint a kisebbségek számára járó autonómia. A frakcióvezető emellett dörgedelmesen beleszállt a Fideszbe, valamint Orbán Viktorba, aki szerinte diktatúrát épít, az ország pedig elmerül a korrupcióban. A migráció témájában ellentmondásos üzenetet fogalmazott meg a Jobbik elnökhelyettese, ugyanis Gyöngyösi egyetértett azzal, hogy Orbán Viktor felismerte az illegális bevándorlás veszélyeit, állítása szerint azonban amellett, hogy igaza volt, mégis elszigetelődött Európában. Gyöngyösi Márton úgy gondolja, hogy minden a stíluson múlik, hiszen a migrációt elutasító álláspontot kulturáltabban kellett volna képviselnie hazánknak, és akkor megértették és elfogadták volna az érveinket az Európai Unióban. Nézzék meg videónkat!

A videót készítette: Szabó Gergő és Tihanyi Rita

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.