bangóné borbély ildikó
Tovább hazudik a diplomájáról Hajnal Miklós, miközben azt sem tudja, hogy áll a jelöltsége
Hiába bukott hasonló ügybe Bangóné, hiába kért ő maga is bocsánatot diplomabotránya miatt, mégis tovább hazudik Hajnal Miklós. A momentumos politikus LinkedIn-profilján továbbra is szerepel a nemlétező oxfordi fokozata. Mindeközben Hajnal még azzal sincs tisztában, hogy milyen státuszban van a jelöltsége: a közösségi oldalán már azt hirdeti, hogy jogerősen nyilvántartásba vették, holott erről nincs szó.A baloldal esete a diplomákkal, avagy milyen is a momentumos hazaszeretet?
Napok óta lázban tartja a közvéleményt, hogy egy vezető szocialista, illetve vezető momentumos politikus olyan tollakkal ékeskedett éveken keresztül, amellyel valójában nem is rendelkezik. A téma valóban érdekes, és kampányidőszaktól függetlenül fontos, hogy ezek napvilágra kerüljenek és következményük legyen, de az általános meglepetésre még sincs különösebb ok. A baloldalon ugyanis már több évtizedes hagyománya van a diplomákkal való ügyeskedéseknek.Nem lehet olyan pillanatot visszaidézni, amelyben Bangóné a magyar nemzet érdekét szolgálta volna – Talabér Krisztián a Pesti Riporterben (Videó!)
A Pesti Riporter hétfői adásában a hétvége egyik legnagyobb történéséről beszélgettünk. Kiderült ugyanis: Bangóné Borbély Ildikó évekig azt hazudta, hogy közgazdász diplomája van, a politikus azonban ezt a diplomát soha nem szerezte meg. A Társadalomkutató elemzőjével arról beszélgettünk, hogy ez az ügy miként hathat a szavazókra. Talabér Krisztián azt is elmondta: nem lehet olyan pillanatot visszaidézni, amelyben Bangóné a magyar nemzet érdekét szolgálta volna. Valódi politikai teljesítmény nem köthető a most már ex-MSZP-s politikushoz – tette hozzá az elemző. A műsorban szó volt még arról is, hogy ki állhat Bangóné Borbély Ildikó lebuktatásának hátterében. Az elemző szerint – bár konkrétumot nem tudunk – belső harc állhat a háttérben.Bangóné még nem adta vissza az országgyűlési mandátumát
Ugyan miután a Mandiner lebuktatta Bangóné Borbély Ildikót, ahogy hazudott a diplomájáról, a politikus kilépett az MSZP-ből, de még nem adta vissza országgyűlési mandátumát. Amennyiben ezt mégis megtenné, úgy várhatóan Márton Roland, Kiss Sándor vagy Aranyos Gábor közül kerülhet ki az utódja, a párt listáján pedig Hegyi Gyula foglalja el a helyét. Bangóné 2014 óta országgyűlési képviselő, nevéhez több botrány tapad, köztük a fideszes szavazók lepatkányozása.Politikai Hobbista – Bangóné tündöklése és bukása (Videó!)
Bangó jött, látott, hülye volt és távozott. A többé-kevésbé írástudatlan képviselőnő közgazdászként csillogott, és ez okozta politikai karrierjének dicstelen végét. Pedig ha valakiről, róla bizton lehet állítani, hogy semmi értelme nem volt a politikusi létének. Gyűlölködött, uszított, ordítozott, patkányozott, közben pedig annyira önfeledten ostoba volt, hogy néha még egy lufit se volt képes kipukkasztani. Arról nem is beszélve, hogy egészen egyszerű szavakat és mondatokat nemhogy leírni, de kimondani sem volt képes.A botrányhős Bangónéhoz hasonlóan Karácsonynak is távoznia kellene az elemző szerint
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy látja, hogy Bangóné Borbély Ildikó a távozásával helyet csinált egy újabb politikusnak a közös baloldali listán. Az elemző ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy Karácsony Gergelynek is több botránya volt már a végzettségével kapcsolatban.Nacsa Lőrinc: tudta az MSZP, hogy Bangóné hazudik a diplomájáról?
A kormánypártok arra várnak választ az MSZP vezetésétől, már korábban tudták-e, hogy képviselőjük, Bangóné Borbély Ildikó hazudik a diplomájáról. Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője hétfői, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában azt mondta: Bangóné Borbély Ildikó éveken keresztül hazudott, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy az MSZP vagy annak vezetése korábban is tudhatott-e arról, hogy képviselőjük hazudik a diplomáját illetően.Felhívta Mellár Tamást az MSZMP: Gyurcsány elvtárs jön ma vizsgázni
A vasarnap.hu egy érdekes, régi történetet elevenít fel Bangóné nemrégi lebukása kapcsán: a sztoriban szerepel Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, illetve Mellár Tamás, aki annak idején tanította a bukott miniszterelnököt, majd később egy pártban tevékenykedtek.Gulyás Gergely Bangóné ügyéről: a Momentum megteheti-e azt, amit az MSZP-nek nem szabad? (Videó)
Mint az szombaton kiderült, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó mégsem szerzett közgazdász diplomát a BGF-en, amire másnap az MSZP közölte, hogy nem indítják a választásokon, és felszólították: adja vissza parlamenti mandátumát. Nem ez az első eset, amikor egy baloldali politikusról kiderül, hogy hazudott a képzettségét illetően, korábban ugyanis Hajnal Miklós például azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs diplomája. Gulyás Gergely ezzel a párhuzammal vonja kérdőre a baloldalt Facebook-oldalán.Ajánljuk még