bangóné borbély ildikó
Országgyűlési ülésnap: erkölcsi magaslatokat ácsol magának az ellenzék, de felmásznia nem igazán sikerül rájuk
A Morál fényességes szelleme lengte be ma az Országgyűlés üléstermét, miután az ellenzék a lehető legtöbb kérdésben erkölcsi magaslatra próbált emelkedni. Élénk verseny bontakozott ki A Kurd Nép Nagy Barátja kitüntetésért, az ellenzék továbbra is erősen képes aggódni a klímáért a magáncélokra használt szolgálati autókból, míg az LMP oroszok és törökök nélkül szeretne földgázt vásárolni, lehetőleg még nem üzemelő horvátországi és romániai forrásokból. Gulyás Márton Budapest blokádját célul kitűző tüntetéséről kiderült, hogy annak eredményességéről is a kormány tehet, bónuszként pedig Tordai Bence megpróbált baráti cégeknek üzletet kicsikarni.Orvoshoz küldte Bangónét Németh Szilárd
Közleményben reagált Németh Szilárd Bangóné Borbély Ildikó akciójára, amelynek során a patkányozásról elhíresült politikus a Fővárosi Választási Bizottságnál akarta megvétózni a választás eredményét. Mint ismert, a kerületben a fideszes Borbély Lénárd kapta a legtöbb voksot: ezt nem tudja elviselni Bangóné.Patkányozás újratöltve: Bangóné nyerheti a politikusi Darwin-díjat
Bangóné Borbély Ildikó a saját Facebook-oldalára tette ki a magát lebuktató videofelvételeket. Utólag idegesen törölget belőlük, de már késő. Ráadásul a most nyilvánosságra hozott patkányozás durvább, mint korábban bármelyik – írja a Csepelinfó.Bangóné megint székházfoglalósat játszik, ezúttal Csepelen
Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus és Szenteczky János, a csepeli ellenzéki pártok MSZP-s kampányfőnöke pénteken délután három órakor betörtek a csepeli Fidesz irodájába, ahol engedély nélkül videofelvételeket készítettek – írja ezt egyszerre aprólékos, izgalmas és szórakoztató beszámolójában a csepel.info.Magyar György jó elvtárs, Baranyi egy fideszbérenc roncs – Tovább kampányol az MSZP-nek a többszörösen büntetett Hazafi
Magyar György egy régi, megbízható elvtárs, akire még vasárnap is számíthat a Párt, Baranyi Krisztina ellenben egy fideszbérenc emberi roncs – többek között ezeket az információkat osztotta meg az internet népével az MSZP kampánycsapatának oszlopos tagja, Hazafi Attila – olvasható a csepel.info-n. A többszörösen büntetett előéletű propagandaharcos legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy az MSZP kiküldöttjeként tárgyalt, és nem mellesleg meglopott egy szintén ellenzéki indulót. Az MSZP most azt hazudja, nincsenek is semmilyen kapcsolatban saját aktivistájukkal; szerencsére az internet nem felejt, és Hazafi is előszeretettel villog kiterjedt kampánytevékenységével.Fidesz: Ha a szocialistákon múlna, akkor sem ingyenes tankönyv, sem ingyenes étkezés, sem családi adókedvezmény nem lenne
Ha a szocialistákon múlt volna, akkor sem ingyenes tankönyv, sem ingyenes étkezés, sem családi adókedvezmény nem lenne – közölte a Fidesz szombaton az MTI-vel. A nagyobbik kormánypárt arra reagált, hogy a szocialista Bangóné Borbély Ildikó szombati, budapesti sajtótájékoztatóján vitatta, hogy a tanévkezdés évről évre kisebb terhet jelentene a családoknak.Véget ért az ellenzéki összefogás, elkezdődött a leszámolás Csepelen
Még véget sem ért az ellenzéki előválasztásnak nevezett nagy balliberális ki-mit-nem-tud, Csepelen már meg is feneklett az összefogás. Ott ugyanis már 25-én megpuccsolta az MSZP az ellenzék független-de-mégis-emeszpés polgármester-jelöltjét, Takács Mónikát. Helyette az MSZP haldokló testén élősködő Párbeszéd politikusát, Erdősi Évát indítják a szocialisták. Így Horváth Csaba után egy újabb MSZP-s politikus vesztette el pártja támogatását egy Párbeszédes ellenében, Karácsonyék lassan, ámde bizonytalanul, belülről bomlasztják az amúgy is foszladozó szocialistákat. Ezzel azonban nincs vége a csepeli királydrámának: a DK a főpolgármester-jelöléshez hasonlóan itt is szembefordult az MSZP-P-vel. Állításuk szerint ők sosem egyeztek bele Takács jelölésébe, ezért az előválasztáshoz hasonlóan a kerületben is saját jelöltet állítanak, ráadásul nem is akárkit akarnak jelölni a pozícióra. A trónkövetelők száma tehát egyre szaporodik a külvárosi Trónok Harcában, ahogy a megbuktatott Takács a Jobbik és az LMP támogatásával akar függetlenül visszavágni az őt kigolyózó DK-nak és MSZP-nek.Tóth Bertalan: Az MSZP később tudta meg, hogy Karácsony a hátuk mögött megegyezett a DK-val
Az MSZP vezetői csak az európai parlamenti (EP-) választás kampányában értesültek arról, hogy Karácsony Gergely (Párbeszéd) megállapodott a Demokratikus Koalícióval (DK) - közölte az MSZP elnöke pénteken, Budapesten, egy háttérbeszélgetésen. Beszélt arról is, hogy több tényező okozta az MSZP-Párbeszéd EP-választási eredményét. Ezek között említette, hogy nem volt egyirányú, egységes kampány, valamint Bangóné Borbély Ildikó patkányozós mondatát és a kibeszélést.Ajánljuk még

















