bangóné borbély ildikó
Karácsony hazug módon közveszéllyel riogat, miközben a mostani rágcsálóirtók kiválasztását ő is támogatta
Sokan azt gondolták, a fideszes szavazók lepatkányozásával elérte mélypontját az ellenzék poszt-werberi lejárató kampánya, ám Karácsony Gergely most koronát tett a botránykeltésre: bűncselekmény gyanúját is felvetve riogatja közveszéllyel a budapestieket, miközben a PestiSrácok.hu birtokába jutott tavalyi bizottsági határozat tanúsága szerint az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelölt-jelöltje maga is megszavazta, hogy a rágcsálóirtást korábban végző Bábolna Bio Kft. helyett a következő négy évben a kedvezőbb ajánlatot benyújtó RNBH Konzorcium feleljen a patkánymentesítésért. Közben György István fővárosi kormánymegbízott nyilatkozatából kiderült, hogy az átfogó vizsgálat eredménye szerint hazugság, hogy Budapesten kezelhetetlenül elszaporodtak a patkányok, mert "a lokálisan előforduló problémákat a megbízott vállalkozás koncentrált irtással visszaszorította az elfogadható szint alá".Volt egy terve az MSZP-nek, de Bangóné elkúrta – mértéktartó elemzés a patkánygate-ről a Polbeatben (videó)
Bangóné elspoilerezte a szocialisták legnagyobb kampánytémáját, az állítólagos budapesti patkányinváziót, és ezzel tönkre is tette a papíron működőképesnek tűnő témát. Ennek ellenére az MSZP ragaszkodik képviselőjéhez, pedig láthatóan csak a hiba van benne - így foglalható össze a mindig visszafogottan és mértéktartóan megnyilvánuló kollégáink és Apáti Bence keddi beszélgetése Bangó patkányozása kapcsán.Bangóné az MSZP időzített bombája - A Plusz-mínuszban számolt rá az ellenzékre Stefka István és Nagy Attila Tibor
A Hír TV politikai vitaműsorában, a Plusz-mínusz adásában Szarvas Szilveszter műsorvezető a vendégeivel – Nagy Attila Tiborral, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőjével és Stefka Istvánnal, a Pestisrácok.hu lapigazgatójával – a magyar kül- és belpolitika aktuális kérdéseit vette górcső alá.Nézőpont: A választók 78 százaléka elítéli a "patkányozó" kijelentést
A választók 78 százaléka nem tartja helyesnek Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő "patkányozó" kijelentését - derül ki a Nézőpont kutatásából, amelyet az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában ismertetett az intézet elemzője.Bangónénak annyi: Timmermans már a nacionalistákhoz hasonlítja a patkányozókat
Csúcsjelölti vitán tette világossá Frans Timmermans, hogy mélyen elítélendő, ha valaki patkánynak nevez más embereket. Nem, kedves olvasóink, Timmermans úr nem Bangóné frappáns szófordulatára gondolt, hanem egy korábbi esetre, amikor is az ausztriai Braunau am Inn alpolgármestere, a szabadságpárti Christian Schilcher „Városi patkányok” címmel egy olyan verset tett közzé a párt lapjában, amelyben patkánynak nevezte a bevándorlókat. Azóta az osztrák politikus lemondott, mi pedig kíváncsian várjuk, Timmermans mikor kérvényezi Bangóné Borbély Ildikó lemondását.Aki nincs velünk...
Azt szokták mondani, hogy a hibákat csak egyszer lehet hibának nevezni. Ha egy hibát kétszer elkövetünk, az másodjára már nem más, mint döntés.Nézőpont-felmérés: Az ellenzékiek nagy része is elítéli Bangóné stílusát
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a magyarok többsége és az ellenzékiek kétharmada is elítéli a szocialista Bangóné Borbély Ildikó stílusát.Hol húzódnak a „szó-kín-mondás” határai, avagy érdemes-e lepatkányozni pár millió választót? – Apáti, Ambrózy és Vésey a Polbeatben (ÉLŐ fél nyolctól!)
Bangóné Borbély Ildikónak, az MSZP elnökségi tagjának és országgyűlési képviselőjének nemcsak a „fojékony” helyesírás, hanem a „szó-kín-mondás” is problémákat okoz. A D-kategóriás, egy ideális világban maximum egy szülői munkaközösség helyettes osztálypénz-számoló bizottsági tagságára alkalmas politikus asszony egy ideje a baloldal egyik fő arcának szegődött, és nem először hozza kínos helyzetbe a teljes ellenzéket. A kurva erős képtől a patkányozásig terjedő életmű nem előzmény nélküli: Bangóné 2004-ben a határon túli magyarok elleni uszító plakátkampány főszereplője volt, és onnan ülepítette le magát odáig a Magyar Szocialista Párt, hogy Bangóné helyzetbe kerüljön.Bangóné után szabadon: Stummer János disznóknak és gazembereknek nevezte a Fidesz-tagokat (videó!)
Stummer János, a Jobbik alelnöke Nagykőrösön tartott kampánybeszédet nagyjából egy tucat érdeklődő előtt, ahol gazembereknek és disznóknak nevezte a kormánypártok tagjait és az ország jelenlegi vezetőit. Úgy tűnik, az MSZP-s Bangóné patkányozásának színvonalát fogja követni előbb-utóbb az egész ellenzéki paletta.Ajánljuk még

















