bangóné borbély ildikó
Először fordul elő, hogy az ellenzéki propagandasajtó kihátrál egy Bangóné-szintű egészségügyi álhír mögül
Párját ritkító eseménynek lehetünk tanúi éppen: a liberális propagandamédia kihátrál egy hatalmas hazugságsorozatból. Sőt, a hazugsághalmazt az álhírgyár-csoportba beszállító 168 Óra még az állítólag „partizánkodó” szerkesztőjét is kirúgta, az egyébként első látásra is teljesen hihetetlen sztori állítólagos magánakcióként történő nyilvánosságra hozása miatt. A jó hírű 168 Óra a szintén jó hírű Bangónéval közösen kezdte el építeni a minden emberi gátlást nélkülöző támadást, gyakorlatilag beárazták egymást. A hazugságáradatot tartalmazó állítólagos nyílt levél mögött felsejlő egészségügyi belháború pedig – amely látványosan milliárdos magánérdekek mentén is vívódik – megmutatja, hogy a liberális ellenzék milyen gátlástalanul használja fel az egészségügyet a saját politikai érdekei miatt. Ideje észrevennie az ellenzéki szavazóknak, hogy a Bangónékből álló ellenzék a holdudvarának milliárdjaival és nem az ő egészségükkel törődik.Gazdasági érdekek állhatnak a miskolci kórház ellenzéki lejáratása és a kormány rasszistázása mögött is
Gazdasági érdekek állhatnak a miskolci kórház lejáratásának hátterében – írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. A lap szerint bizonyos gazdasági érdekcsoportoknak, kiemelten a Medcenter nevű magánszolgáltatónak érdeke lenne leváltatni a jelenlegi kórházvezetőt, de az ügy a magyar kormány elleni hisztériakampányban is kapóra jön az ellenzéknek. A Medcenter állítólag azért lehet az ügy hátterében, mert újra szerződéshez akarnak jutni a miskolci kórháznál, ahogy az a korábbi években is volt. A hatalmas egészségügyi intézmény számára rendkívül előnytelen és szinte felbonthatatlan szerződések miatt 2007 és 2017 között huszonhétmilliárd forint áramlott ki Miskolcon a magánszektorba.Hazudoznak, uszítanak, magyar–cigány polgárháborút akarnak
Dübörög a cigányokat a magyarok ellen hergelő propaganda a ballib sajtóban: nem bírják lábon kihordani, hogy a miniszterelnök – teljes joggal – véget vet a börtönbiznisznek, és hogy bírálja a gyöngyöspataiaknak igazságtalanul megítélt százmilliós kártérítést. Válaszul a 168 Óra egy velejéig hazug mesével állt elő, miszerint erőszakkal sterilizáltak egy nőt a miskolci kórházban, mert cigánynak hitték. Kiderült: hazugság az egész. Közben a Mérce volt főszerkesztője azt szeretné, bárcsak fölhergelnék a cigányságot, hogy szembeszálljanak a szerinte kollektíven rasszista magyarokkal. Az uszítás receptje a régi, de most nem fog működni; ki is fejtem, miért.Hiába minden cáfolat, Bangóné tovább lázítja a romákat a miskolci kamusztorival
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője Orbán Viktor kormányfőhöz fordul a Borsod Megyei Kórházban történt feltétezett meddővé tétel ügyében – írja Bangóné vasárnapi, megkésett közleményében. Időközben ugyan maga a kórház és annak vezetője cáfolta a balliberális tömeglázító kamuhírt, a hejesirás szocialista bajnoka dobott még egy lapáttal a tűzre.Bangóné orvosmaffiázott egy öblöset, de kiderült: ha van ilyen maffia, akkor ahhoz neki és patronáltjának van köze
Az MSZP patkányügyi szakértőjének, Bangóné Borbély Ildikónak ismét sikerült saját magát lábon lőnie egy minapi sajtótájékoztatója után. A Borsod Megyei Kórházat vádolva ugyanis olyan orvosmaffia hálójáról értekezett, amelyről amellett, hogy eddig évente sokmilliárdos kárt okozott a magyar egészségügynek, mára kiderült, hogy ha valakinek van köze ehhez az állítólagos maffiához, az pontosan Bangóné, bármilyen furcsán is hangzik. El is mondjuk, hogyan! (Cikkünket az írás végén látható helyesbítéssel frissítettük!)Helyretette Bangónét az Állami Egészségügyi Ellátó Központ is
A szocialista párt patkányügyben elvérzett harcos elvtársnője, Bangóné Borbély Ildikó sajtótájékoztatóján csupán a tényeket hanyagolta el a Borsod megyei kórház ügyei kapcsán – derül ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közleményéből.Burány Sándor és a szexuális zaklatás, avagy mi a fanyar humor?
Jó a humora a szexuális zaklatási esetekkel viccelődő Burány Sándornak az MSZP szerint. Korózs Lajos országgyűlési képviselő azt mondta: akik nem értik a poént, vessenek magukra. A szocialista politikus hozzátette: sem Buránynak, sem pedig a viccen nevető Bangóné Borbély Ildikónak nem kell lemondania, de még bocsánatot kérnie sem szükséges.Völner Pál kiosztotta Gréczyt, na meg az egész balliberális ellenzéket
Van annak egy diszkrét bája, amikor a DK padsoraiból kommunistáznak és a korábbi rendszert értékelik – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a parlamentben napirend előtt a DK-s Gréczy Zsoltnak, aki felhozta Varga Judit igazságügyi miniszter édesapjának ügynökmúltját. "Az különböztet meg minket, ki mit tesz" – jelentette ki az államtitkár. Szerinte a baloldallal az a legnagyobb baj, hogy mindig szembefordul a nemzeti érdekkel. Téma volt az Országházban napirend előtt Kocsis-Cake Olivio is, aki Orbán Balázs államtitkár szerint a Párbeszéd-frakció legmagyarabb tagja. Bangóné Borbély Ildikó az egészségügybe követelt azonnali beavatkozást. Az MSZP politikusát Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tette helyre, és közölte vele, hogy ha ennyire aggódik az egészségügy helyzetéért, akkor talán győzze meg a budapesti ellenzéket, hogy a fővárosi közgyűlésben ne szavazzanak a legnagyobb egészségügyi fejlesztés ellen.Azonnali kérdések órája – Bangóné és az egészségügy (PS-videó)
Bangóné Borbély Ildikó próbált ismét kőkemény lenni és megvillantani a benne élő tökéletes demagógot, amely majdnem sikerült is, hiszen véletlenül az egészségügy került szóba a parlamenti felszólalásában. Csúszott azonban egy pici hiba az értékelésébe és a vagdalkozásába, ugyanis válaszadó is volt a túlsó oldalon, Rétvári Bence pedig tételesen cáfolta Bangóné szavait és helyretette a korábban a kettős állampolgárság ellen kampányplakáton buzdító és az MTVA-székházban színészkedő szocialista politikust. Rétvári az egészségügyért aggódó Bangónét emlékeztette arra, hogy a szocialista kormányzás alatt, 2010 előtt elvettek egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól, 6 ezer embert az utcára tettek és 16 ezer kórházi ágyat szüntettek meg. Rétvári állítása szerint a Fidesz-KDNP kormány ezzel szemben azon dolgozik 2010 óta, hogy anyagilag is elismerje az ágazatban dolgozók munkáját: ebben a ciklusban 72 százalékos béremelés volt és 70 kórházat sikerült részben vagy egészben felújítani. Az azonnali kérdések és válaszok több érdekes vitát is hoztak.Ajánljuk még

















