baranyi krisztina
Erdős Gergely: politikai hangulatkeltésre használja a Fudan ügyét a baloldal
A szombati, a demonstrációt külsőségekben és tartalmi szempontból is a radikalizmus és a kormányra készülő baloldal diplomáciai ámokfutása jellemezte – írja Erdős Gergely a Magyar Nemzetnek készített elemzésében. A Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője szerint a 2022-es országgyűlési választások közeledtével számítani kell arra, hogy a Gyurcsány vezette összefogás több hasonló akcióval igyekszik majd tematizálni a közbeszédet.Karácsony: A Fudan-ügy csak a kezdet! – Saját testükkel állítják meg „Orbán rendszerét” (videó + galéria)
A szombat délután kezdődő, a Fudan Egyetem és a Fidesz elleni tüntetés sok izgalmat tartogatott. A Hősök terétől a Kossuth térig tartó felvonulásra maga Karácsony Gergely hívta az embereket, és a főpolgármester hosszú éveken át kommunista agitációt kifejtő tanácsadója, Jámbor András szervezte. Az ellenzék politikusai, így Kunhalmi Ágnes, Burány Sándor, Szabó Tímea, Csárdi Antal, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos is képviseltette magát. Azon kívül, hogy a szervezők szerint több ezren eljöttek, siralmas és egyben félelemkeltő beszédeket hallhatott a közönség. A tájékozatlanság, az érvek hiánya volt a jellemző a megszólalók beszédeire, amellyekkel elsősorban az érzelmekre kívántak hatni. Nemcsak ordítással, hanem kifejezéstelen, gyűlölködő arccal mondták el eltorzult hangú beszédeiket. Karácsony nagyjából készpénznek veszi, hogy ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke, és meglepő módon kibújt a szög a zsákból: megcsillogtatta retorikai képességeit is. Bár még gyakorolnia kell, minden bizonnyal sokat tanult Gyurcsány Ferenctől. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterrel karöltve most üzentek a Fideszre szavazó magyaroknak. Karácsony szerint a Fudan-ügy a Fidesz teljes és végső öngyilkossága, és az emberek jobb, ha meggondolják, melyik oldalra állnak. A tüntetőkhöz a Pesti TV munkatársai, Vésey Kovács László és Ambrózy Áron csatlakoztak, hogy beszélgessenek és megértsék az álláspontokat. Nézze vissza a videós közvetítést!Vérkommunista mosolygós álarcban – Karácsony-tanácsadó szervezi a „kommunista” Fudan Egyetem ellen a mai tüntetést
Amikor elértük az ötmillió beoltott főt, hazánkban feloldották a járványügyi korlátozások egy részét, és mivel ennek értelmében már tüntetést és gyűléseket is lehet tartani, nem meglepő, hogy Karácsony Gergely és csapata a lovak közé csap. Szombat délutánra hirdettek megmozdulást a Diákvárosért, és természetesen azért, hogy a Fudan Egyetem ne épülhessen meg Magyarországon. Nemcsak Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere és az egész balliberális oldal tiltakozik a Fudan megépítése ellen, hanem Jámbor András is. Az a Jámbor, aki a tüntetés szervezője, és aki korábban nemcsak az Indexnél dolgozott, hanem a Mérce.hu főszerkesztője lett, majd onnan is távozott. Jámbor korábban egyik publicisztikájában kiállt a PestiSrácok.hu újságírójának, Füssy Angéla gyermekét szexuális erőszakkal fenyegető férfi mellett is. Jelenleg a főpolgármester egyik tanácsadója, a Szikra Mozgalom alapítója, az előválasztás egyik induló jelöltje Budapest 6. számú választókörzetében.Karácsonyt Kína-ellenesnek tartják – A kínai kormány elítéli és provokatívnak tartja Baranyiék utcanévtáblás-akcióját
Kínában negatív visszhangot keltett a hír, miszerint a Fudan Egyetem tervezett budapesti területén olyan új utcanévtáblákat helyeztek ki, amelyek Kína szempontjából "provokatívak".A kínai külügyminiszter szerint megvetést sem érdemel Karácsony Gergelyék akciója
Még megvetést sem érdemelnek azok a magyar ellenzéki politikusok, akik a Fudan Egyetem Budapestre tervezett campusa közelében átnevezték az utcákat – mondta csütörtökön a kínai külügyminiszter, majd hozzátette: véleménye szerint a politikusok ezzel a lépéssel a Kínát érintő ügyekre szeretnék irányítani a figyelmet, valamint a magyar–kínai együttműködést szeretnék megakadályozni – számolt be az Index.Legyen újra Guszev utca! − Karácsony és Baranyi tesz a jogszabályokra
Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely együtt ferencvárosi közterületeket neveztek át, amik a leendő Fudan egyetemi kampuszt határolják. Így lett Dalai Láma utca, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út és Hszie Si-kuang püspök út.Ha van már Ujgur Mártírok útja Ferencvárosban, miért nincs Szemkilövető utca? (Fotógaléria arról, amikor Gyurcsányék mély nyelvcsapásokkal gazsuláltak Kínában)
Ferencváros önkormányzata átnevezi azokat az utcákat, amelyek azt a területet határolják, ahol a kormány tervei szerint a Fudan Egyetem felépítését tervezik – írta meg a Telex. A Hídépítő utcát ezentúl Dalai Láma utcának, a Helyi Kikötő utat pedig Ujgur Mártírok útjának hívják. Kedden már fel is szerelték az új utcatáblákat. Azonban, amíg a kínaiakat kommunistázzák, egyvalamit elfelejtett a baloldali vezetés: kéne egy Szemkilövető utca is.Újabb érzékenyítő kampány kezdődött Ferencvárosban
Újabb magaslatokba szökkent a ferencvárosi érzékenyítés. Baranyi Krisztina polgármester kerületében korábban egy Black Lives Matter-szobrot állítottak, amit aztán nem sokkal később le is döntöttek a talapzatáról. Most az újabb érzékenyítő kampány a Ferenc téren tombol. A plakátokat a Mandiner fotósa szúrta ki.Kiemelt beruházás lesz a Fudan Egyetem építése – Baranyi szerint a kormány tárgyalás helyett „furmányos megoldásokat” keres
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter igennel válaszolt az atv.hu kérdésére, hogy a Fudan Egyetem megépítése kiemelt beruházás lesz-e. Az atv.hu arról is írt, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester azt nyilatkozta nekik: ez nem befolyásolja a népszavazást, helyi és fővárosi referendumot is lehet tartani a Fudanról.Ajánljuk még