baranyi krisztina
Még a TASZ is bírálja, hogy Baranyi kiszolgáltatta a gyanútlan önkéntesei adatait
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is aggályosnak tartja, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi balliberális polgármester a Kétfarkú Kutya Pártnak adta át a koronavírus elleni védekezésre jelentkező önkéntesek személyes adatait – írja a magyarnemzet.hu.Baranyi Krisztina szerint Trianon nyereség és ünnep
Felháborító, hogy Baranyi Krisztinának a trianoni békediktátum egy szimpla békeszerződés, amelyről azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez a szomszédainknak „nyereség, ünnep” – írta közleményében a ferencvárosi Fidesz. Az írásban kitérnek arra, hogy a ferencvárosi polgármester történelemhamisítást követett el, amikor úgy fogalmazott: minden második magyarországi lakosnak egyszerűen nem volt elég vonzó a magyar nemzeti ajánlat - számolt be a hírről a Magyar Nemzet.Függetlenség kimaxolva: a Magyar Narancs alapítója lett a ferencvárosi újság új vezetője
Baranyi Krisztina a Facebookon jelentette be, hogy sikeresen megtalálta a legfüggetlenebb újságírót a Ferencváros című kétheti lap főszerkesztői pozíciójára. A polgármester szerint a „független szakértői” zsűrinek kemény munka árán sikerült kiválasztania a „ferencvárosi szabad média” vezetőjét.Kocsis Máté hazugságon érte Baranyi Krisztinát
Miközben Baranyi Krisztina telesírta a közösségi médiát azzal az álhírrel, hogy a kormány miatt nem újulhat meg a József Attila lakótelepi közösségi ház, mélyen hallgatott arról, hogy ő maga akadályozta meg a beruházást. A kerület országgyűlési képviselője azonban kifejtette, hogy nem a kormány vette el Ferencváros kormányzati támogatását, hanem maga Baranyi Krisztina polgármester mondott le róla.Zsíros állással fizethetik ki Baranyi Krisztina 444-es házi propagandistáját
Komoly tervei vannak Baranyi Krisztinának a ferencvárosi kerületi újsággal, amelyet a polgármestersége fél éve alatt durván propaganda-üzemmódra állított át. A nagyjából az ő nagyszerűségére és a kormány rettenetességére szűkített laphoz most új főszerkesztőt keresnek, de könnyen lehet, hogy már azelőtt megtalálták a 444.hu egyik szerzője személyében, mielőtt kiírták a pályázatot. Folytatódhat a haverok és csókosok kifizetése a szélsőbaloldali kézre került Ferencvárosban.Százhatvan idős embert szűr Baranyi Krisztina Soros-pénzből
Mire költötték Soros egymillió eurós adományát a fővárosban? Baranyi Krisztina vasárnap facebook-posztban jelentette be, idősek koronavírus-szűrésére használják fel a pénzt. Vagy egy részét.A drog-liberalizációért lobbizik Baranyi jobbkeze
A drogmentes társadalom meghirdetése elhibázott stratégia – mondta Suzi Dada, azaz Döme Zsuzsa ferencvárosi alpolgármester, Baranyi Krisztina jobbkeze egy interjúban. Az írásból az is kiderült, hogy a Kétfarkú Kutyapárt a marihuána legalizálásáért szervezett volna demonstrációt áprilisban, ha nem szól köze a koronavírus-járvány. Döme Zsuzsa alpolgármester egyébiránt a Ferencvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke is lett, írja ferencjozsef.blog.huPöcegödör-újságírás és legalja-politika, avagy: kicsit még listázunk tovább
Múlt heti írásomban felsoroltam kilenc olyan, közelmúltbeli esetet, ahol a koronavírus kapcsán valaki olyat mondott vagy tett, ami túlmegy a politikai szembenállásból eredő adok-kapokon. Igyekeztem rangsorolni is ezeket, a felelőtlenségtől kezdve a tudatos aljasságon át egészen a fékevesztett, közveszélyes gyűlöletig. Részben olvasói javaslatok, részben újabb események, megnyilvánulások alapján – sajnos – ez a lista simán folytatható…A járvány ellenére egyre több a hajléktalan a baloldali vezetésű Józsefvárosban és Ferencvárosban (PS-fotógaléria!)
Miközben a budapesti kerületek lakosainak többsége komolyan veszi a kijárási korlátozást, Ferencvárosban és a főváros szegényházának szerepébe ismét visszakényszerített Józsefvárosban egyre több a hajléktalan az utcákon, köztereken. Az egyértelmű volt, hogy Karácsony Gergely szakítani fog Tarlós István szigorúbb hajléktalanpolitikájával, amelynek célja az volt, hogy minél kevesebbeknek kelljen az utcán élnie. A baloldali kerületvezetők ugyanakkor mára odáig merészkedtek, hogy visszavonták a társasházak jogát saját belső tereik – pincék, padlások, kapualjak – megvédésére. Vitaminosztással és önkormányzati lakásokba költöztetéssel megoldhatóak a hajléktalanok gondjai? Járvány idején mennyire veszélyes, hogy a hajléktalanok nagy számban jelentek meg a köztereken és parkokban? Hogyan védhetőek meg legjobban a hajléktalanok a fertőzéstől? Ezekre kerestük a választ.Ajánljuk még