bbc
Itt a videó arról, hogyan tette helyre a BBC propagandistáját élő adásban Kovács Zoltán
Ezúttal a BBC riportere, a „kérdései” alapján hardcore sorosistaként jellemezhető Stephen Sackurt próbálta kellemetlen helyzetbe hozni Kovács Zoltánt, a kormány nemzetközi kommunikációjáért felelős államtitkárát, akivel videós interjút készített a nemzetközi hírcsatorna HardTalk című műsorábam. A kérdéseknek álcázott nyilvános politikai boszorkányüldözés közepette az államtitkár azonban nem csupán hazánkat védte meg és a magyar választók által harmadszor is kétharmados többséggel felhatalmazott kormányt, hanem jól helyretette a láthatóan egyre zavartabbnak tűnő riportert is, aki természetesen nem tudta a kérdések sorából kihagyni a migránsok befogadását sem. Talán az sem meglepő már számunkra, hogy előkerültek a diktatúrák és az európai értékek paneljei is. Vélhetően a Helsinki Bizottság jelentésein szocializálódó riporter azonban csúfosan elvérzett Kovács Zoltán válaszaival szemben, aki már nem először tette helyre a külföldi sajtó hazugságait. Csakúgy, amiként azt Varga Judit igazságügyi miniszter, vagy éppen Szijjártó Péter is rendszeresen megteszi, Kovács Zoltán sem kímélte szembesíteni az igazsággal, a valóságtól nem kicsit elrugaszkodott liberális média főbb csatornáinak "objektív" kérdéseit. Érdemes megnézni a Kovács Zoltánnal készült interjút, amit a politikus facebook-oldalán is láthatnak.Kovács Zoltán a BBC-nek: Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen
Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen, amiért a maga útját követi, de a kormányt már nem érdeklik a politikai vélemények; a leghatékonyabb módját próbálja választani az új típusú koronavírus-járvány kezelésének – hangsúlyozta Kovács Zoltán szerdán, a BBC-nek adott interjújában.Az egykor állítólag korrektségéről híres BBC interjúnak álcázva provokálta Kovács Zoltánt
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral szerda este készített telefonos interjút a brit közmédia. A BBC a veszélyhelyzetről, a különleges jogrendről és a koronavírus magyarországi kezeléséről, helyzetéről kérdezte Kovács Zoltánt, azonban az interjú címszó alatt közzétett műsorban egészen szürreális jelenetek zajlottak le. A politikus Facebook-oldalán megosztott videórészletben az látható, hogy a riporter sorra teszi fel a csúsztatásoktól sem mentes – nyilvánvalóan függetlenobjektív – kérdéseit, azonban amikor az államtitkár válaszolna, a műsorvezető folyamatosan közbevág és nem engedi Kovácsot válaszolni, sőt, a végén meg is szakítja és gyorsan elbúcsúzik tőle.Kovács Zoltán a BBC-nek: a kormány nem kapott korlátlan hatalmat
A magyar kormány nem kapott korlátlan hatalmat a koronavírus elleni védekezésről szóló friss törvény nyomán, soha nem is vágyott ilyesmire, és ez nagyon sajnálatos is lenne - mondta Kovács Zoltán szerdán a BBC-nek adott rövid interjújában.Biszexuális Drakulával érzekényít a Netflix és a BBC a legújabb közös sorozatukban
Amikor kiderült, hogy a Netflix a BBC-vel közösen újragondolja Bram Stoker klasszikus Drakula-történetét, lehetett sejteni, hogy a gróf vagy fekete lesz, vagy egy leszbikus nő, illetve legalábbis egy muszlim bevándorló, de annak érdekében, hogy ne sértsék meg ezeket a kisebbségeket, egy, az emberiséget a fehér heteró férfiaktól megmentő hőssé avanzsálják benne majd a vérszívót. Bevalljuk, tévedtünk: soha nem gondoltuk volna, hogy Drakula fehér férfi lesz benne, aki történetesen biszexuális.Kovács Zoltán kioktatta a BBC fakenews-gyártó riporterét
Teljesen kiborult Steve Rosenberg, a BBC újságírója, mivel Kovács Zoltán kormányszóvivő abszurdnak, ostobának, félrevezetőnek és hülyének is nevezte a kérdéseit. Rosenberg olyan dokumentumfilmet forgat, amelyben mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy Orbán Viktor Putyin bábja, ugyanakkor csak a hazai balliberális politikusok és propagandasajtójuk hazugságait visszhangozza.A BBC-nek nagyon fáj Orbán Viktor családpolitikája, szerintük az anyaság egy stigma
Amikor túlnépesedik Afrika, Magyarország csak ne bátorítsa a gyermekvállalást, mert például Nagy-Britannia is megoldotta másképp a problémát. A Mandiner szúrta ki, hogy ez egy oxfordi professzor asszony megfejtése a magyar kormány családpolitikai bejelentéseiről.Külföldi liberális sajtó: Orbán a bevándorlással is megoldhatná a népességcsökkenést
Statisztikai adatokkal megtűzdelve, a muszlimokkal szemben kirekesztőnek beállítva számolt be a külföldi liberális sajtó Orbán Viktor évértékelő beszédéről. A cikkek az új adókedvezményeket és a migrációval kapcsolatos megjegyzéseket emelik ki (természetesen negatív kontextusban), az ellenzék új összefogásáról adott miniszterelnöki értékeléseket nem érintik.Tüntetők élő interjú közben nácinak neveztek egy EU-párti brit képviselőt
Nácinak nevezték Brexit-párti tüntetők a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik alsóházi képviselőjét, aki EU-párti álláspontjáról közismert. Anna Soubry a BBC közszolgálati brit médiatársaság hírtelevíziójának adott interjút hétfő este, a londoni parlament épületével szemközti parkban felállított, fedett, de nyitott oldalú kihelyezett stúdióban. Éppen arról beszélt, hogy a kormánynak milyen lehetőségei lennének, ha a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodást az alsóház a jövő héten esedékes szavazáson elvetné, amikor a tüntetők csoportja "Soubry is a Nazi" skandálásba kezdett a stúdióemelvény közelében.Ajánljuk még

















