Pesti Srácok

beer miklós

Nemzedékek sorsát dönthetjük el vasárnap – a baloldal magyargyalázással és balhékkal hangol a választásra (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 április 1.
Lassan eljön ez a rendkívül fontos nap is, hiszen már csak kettőt kell aludni és április 3-án választ az ország. Kristálytisztán látható, hogy a migránsáradattal, brüsszeli támadásokkal, COVID-járvánnyal és az orosz-ukrán háborúval terhelt évek így is a fejlődés ideje voltak, ez a tizenkét és a Gyurcsány-féle szakadékból és nyomorból vezette ki az országot. Így az is tökéletesen tapintható, hogy kik akarnak visszatérni a kormányrúdhoz, kik azok, akik ismét le akarják rabolni és meg akarják nyomorítani a magyarságot. Az étvágyuk pedig nem csökkent tizenkét év alatt, még éhesebben csorgatják a nyálukat javainkra, és ne legyen kétségünk: minden eszközt be fognak vetni a győzelemért. Ezért mi sem ülhetünk tétlenül, vasárnap szavazatainkkal kell bebiztosítani a további fejlődést és elzavarni a baloldali farkascsordát. A Karantén felelevenítette a 2010 előtti éveket, amikor Gyurcsány Ferenc bandája árusította ki aprópénzért saját országát, és nem feledkeztünk meg az ellenpontról sem. Természetesen most is találtunk néhány különösen érdekes baloldali reagálást a hétről, így itt volt velünk a DK újabb farhátkommandója, ahol egy jól fésült munkásőr beszélt arról, hogy a jobboldalnak nincs képessége a kormányzásra és csak megszorításokra készül Orbán Viktor. Gyurcsány bábjaként kijelenti ilyesmit rendkívül gátlástalan és különösen aljas dolog, de nem meglepő. Beer Miklós nyugalmazott püspök beszélgetése már jobban meglepett bennünket, hiszen Márki-Zay Péterrel kedélyesen vitatták meg azt, hogy keresztény emberek miért nem szavazhatnak tiszta lelkiismerettel a Fideszre. Püspök úrnak néhány apró példát azért összeszedtünk, hogy a vallás- és egyházüldöző baloldal milyen gyűlölettel viseltetik a kereszténység iránt, valamint arra is igyekeztünk rávilágítani, hogy a keresztény magyar emberek nagyobb része nem fog a baloldalra szavazni. Végül szerepet kapott a kegyeletsértő, émelyítő momentumos szóvivő is, valamint a durva magyargyalázással jelentkező "független és politikamentes" színész is, aki újból bebizonyította, hogy a humor nem a baloldal kiváltsága. Nézzétek a Karanténvlogot és ne felejtsétek, hogy vasárnap mindannyiunkra szükség van!

Beer Miklós váci megyéspüspök: Bízom abban, hogy meg tudunk szabadulni az önző luxusvilág rabságából (PS-videó)

Stefka IstvánStefka István Magyar ugar 2018 október 6.
Egyes balliberális orgánumok félremagyarázva, úgy próbálták beállítani Beer Miklós váci megyéspüspököt, mintha korlátlanul migránsbarát lenne. Szerettek volna egy kis feszültséget kelteni a magyar katolikus egyházban. A püspökkel készített videointerjú azonban más megvilágításba helyezte a felebaráti szeretet és a segítségnyújtás parancsát a korlátlan migránssimogatás agresszív támogatásának szándéka helyett. Beer Miklóst II. János Pál pápa 2003. május 27-én nevezte ki a Váci egyházmegye megyés püspökévé. Beiktatása 2003. június 20-án történt. Jelmondata: „Permanentes in fide”, azaz „Rendületlenül a hitben”. Az ezeréves egyházmegye túlélte a tatárjárást, a törökdúlást, a szovjet megszállást, és talán éppen ezért Beer Miklós püspök nagy hangsúlyt fektetett a keresztény hagyományok megőrzésére, a hitoktatásra, a nevelésre. A szegényekért, az elesettekért való munkálkodás központi szerepet játszott a nyugdíj előtt álló püspök életében. 2014-ben körlevelet adott ki a cigánypasztorációról. Talán éppen ebben a nyitottságban, jóságban találtak rést a túlfütött migránspártiak, ateisták és egyházellenesek. Éket nem sikerült vágniuk a keresztény egyház tanítása, a papi hívatás és a morális emberi tartás között. A PestiSrácok.hu interjúja a váci püspöki palotában készült.
Ajánljuk még