Pesti Srácok

Beer Miklós: Engedjünk be embereket és neveljük őket magyarrá!

Beer Miklós: Engedjünk be embereket és neveljük őket magyarrá!

Engedjünk be embereket és neveljük őket magyarrá. Integrálni kell. Egy-két generációnyi időt igényel. Európában még élhetne 50 millió ember és nekünk is még marad levegő - válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére Beer Miklós, a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya és a KSH Könyvtár szervezésében megrendezett Népességfogyás és vándorlás című előadáson arra a felvetésre, hogy hogyan oldaná meg a magyar demográfiai helyzetet úgy, hogy közben ne legyünk egyre többen a Földön. A nyugalmazott váci püspök kitért arra is, hogy nemzetállamról badarság beszélni, hiszen az ő felmenői is a Monarchia területén éltek, mégis magyarnak tartották magukat. Azt pedig, hogy Magyarországon egyre kevesebben vallják magukat katolikusnak jól mutatja, hogy sokan kiábrándultak az egyházból és egy kis önkritikát megfogalmazva azt mondta: "valamit nem csinálunk jól".

Beer Miklós neve onnan lehet ismerős, hogy az egykori exminiszterelnökkel, Márki-Zay Péterrel vitatták meg, hogy tiszta lelkiismerettel, keresztény ember szavazhat-e a Fideszre? Spoiler: nem, mert a Fidesz eltolódott a keresztény értékektől - vélték. Később pedig Lendvai Ildikó, Kuncze Gábor, Iványi Gábor és Donáth László társaságában ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját, amiről maga Lendvai tett ki egy Facebook-bejegyzést kiemelve benne, hogy:

Az előadáson természetesen szóba került, hogy már több mint 8 milliárdan élünk a Földön, sokan éheznek, sőt naponta 30 ezren éhen is halnak, amíg másoknak a legnagyobb problémája, hogy hova menjenek nyaralni. Mindeközben szóba került a magyar demográfiai helyzet is.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozza Beer, aminek az egyik oka, hogy kitolódott a gyerekvállalás, ha egyáltalán vállalnak gyereket a mai fiatalok. Nem véletlenül fektet a magyar kormány nagy hangsúlyt a családpolitikára, amit balról folyamatosan támadnak, ennek ellenére még baloldali képviselők is élnek a különböző támogatásokkal, lehetőségekkel, amiket persze nem reklámoznak, de valahogy mindig kiderül.

A Rózsadombról nem látjuk a borsodi nyomort

A beszélgetésben kitértek arra is, hogy már több mint nyolcmilliárdan élünk a Földön, a javakat pedig el kellene osztani, ne legyenek ilyen óriási különbségek az emberek életminősége között. S bár úgy véli Beer, hogy globálisan egy emberként nem tudunk ezért tenni, lokálisan helyben igen. A nyugalmazott püspök úgy látja, hogy az ország kettévált, a Rózsadombról nem tudhatjuk, hogy milyen állapotok vannak Borsod vármegyében. Könnyű ilyenkor a felelősöket keresni, hogy melyik minisztériumnak lenne a dolga ezt a helyzetet megoldani, de azon kellene gondolkodni, hogy mi mit tudunk tenni. Mindeközben 50 millió bevándorló várja, hogy elinduljon Európa felé.

A bevándorlás a megoldás? Furcsa ez egy volt püspöktől

Felmerül tehát a kérdés, hogy hogyan lehet úgy úgy javítani a magyar demográfiai helyzeten, hogy közben nem leszünk még többen a földön. A PestiSrácok.hu-nak Beer Miklós erre a következő választ adja:

Hozzáteszi, hogy azok az illegális bevándorlók, akiknek a hajója elsüllyed a tengeren nem terroristák, hanem valódi menekültek. Tóth Pál Péter demográfus próbálja menteni a menthetőt azzal, hogy közbeszúrja:

A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy ezek az emberek nem beilleszkedni szeretnének, hanem hódítani, amit nem is rejtenek véka alá. Azt, hogy miért ez a véleménye Beernek a bevándorlásról hamar kiderül. Mint mondja, nem érdemes nemzetállamról sem beszélni, ugyanis az ő felmenői is magyarnak vallották magukat pedig a Monarchia területén éltek. Bár véleményem szerint azért Afrika és a Monarchia területe között van némi különbség, hallgatom az előadást tovább.

Valamit nem csinál jól az egyház

A közönség is szót kap és egy szociológus hölgy arról érdeklődik, hogy mi lehet az oka annak, hogy egyre kevesebben vallják magukat katolikusnak? Beer szerint jólétben élünk és emiatt nem tartunk nagy igényt Istenre. Ugyanakkor azért, mert Európában divattá vált a vallástalanodás, attól még Dél-Amerikában, Afrikában vallási fellendülés tapasztalható.

-jegyezte meg hozzátéve: az egyházból való kiábrándulás az oka, hogy ennyien nem vallják már magukat katolikusnak.

- mondta önkritikusan a püspök.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.