belváros
Újabb önzetlen hős: az adófizetők pénzéből adományoz Covid-teszteket az V.kerületben egy DK-s képviselő
A főpolgármester nagy csinnadrattával jelentette be, hogy ő – mint Budapest megmentője – , bizony a főváros költségén annyi Covid-gyorstesztet vásárol majd, amennyit csak tud, hogy minél több embert tudjanak megvizsgálni. Itt azért nem árt megemlíteni, hogy az V. kerületben is akadt önkéntes hős ellenzéki, aki szintén az önkormányzati büdzsé terhére juttatott el teszteket az arra rászorulóknak, ami némileg árnyalja hős főpolgármesterünk nemes tettét.Garázdákra és drogdílerekre is lecsaptak a zsaruk a belvárosi razziák során (videó)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2018 novemberében akciósorozatot indított az V., VI. és a VII. kerület sűrűn látogatott és turisztikailag frekventált részeinek ellenőrzésére; a bulinegyedben és a belvárosban a rendőrök eddig 25 alkalommal tartottak átfogó ellenőrzést. A rendőrök 2970 embert igazoltattak, 646 gépjárművet, 55 szórakozóhelyet ellenőriztek és 127 kényszerintézkedést hajtottak végre. A prostitúcióhoz köthető tevékenység miatt 39, „fake drog” terjesztés miatt 9, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt 114 esetben indult eljárás. Biztonsági intézkedésekre, szabálysértési- és szakhatósági feljelentésekre, helyszíni- és szakhatósági bírságokra 339 esetben került sor-olvasható a rendőrség honlapján közölt tájékoztatóban, amelyből az is kiderül, hogy Budapesten az utóbbi nyolc évben közel a felére csökkent a bűncselekmények száma.Volt miért razziázni a járvány után éledező belvárosban (VIDEÓ)
A belvárosban tartott ellenőrzésről szóló beszámolót tett közzé a police.hu, amelyből kiderül: a rendőrök az akció ideje alatt közel 900 embert igazoltattak és 90 autót ellenőriztek. Az intézkedések során garázdaság miatt nyolc, kábítószer-kereskedelem miatt kettő, kábítószer birtoklása miatt hat, elfogatóparancs alapján pedig négy körözött embert fogtak el. A járművezetők közül három főt ittas vezetés, két embert vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt állítottak elő, három esetben pedig a járművek engedély nélküli átalakítása miatt tettek szabálysértési feljelentést.Nem nyithat Karácsony hajléktalanszállót a belváros közepén a műemléknek nyilvánított épületben
Nem nyithat Karácsony Gergely főpolgármester hajléktalanszállót a Városháza műemléknek nyilvánított épületében- közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden, miután elutasította a fővárosi önkormányzat örökségvédelmi engedély iránti kérelmét. A kormányhivatal álláspontja szerint jelentősen csökkentené a környék turisztikai vonzerejét is a főpolgármester ötlete.Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzés volt a belvárosban
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Budapesti Közlekedési Központ munkatársaival közösen komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak 2019. december 20-án a késő esti és az éjszakai órákban – olvasható a police.hu-n közzétett közleményben.Ajánljuk még












