belváros
Előtte és utána – Ennyit romlott a forgalmas budapesti közterek állapota szűk két évnyi Karácsony-féle városvezetés alatt
Budapest az egyik legszebb város a világon, mostanában azonban mégis úgy érezhetjük, mintha egy kicsit megkopott volna a fénye. Bár közel egy évig üresek voltak az utcák, így is érezhetően koszosabbak a közterületek, a „méhlegelő” pedig már nem csak az útszéli gazosban nő, hanem az alig néhány éve felújított, térkövezett tereken is. Ez ellen pedig gyakran a kerületi polgármestereknek is csak korlátozott eszközeik vannak, hiszen a forgalmas közterületeknek jellemzően a főváros a fenntartója, így azok gondozásáról is a főpolgármesternek kell(ene) gondoskodnia. Erre a sorsra jutott a turisták által is közkedvelt Vörösmarty és a Podmaniczky tér is, amelyek annyit romlottak Karácsonyék nemtörődömsége miatt, hogy az V. kerület polgármestere hivatalos levélben kérte a főpolgármestert, inkább adja kerületi gondozásba a két területet, hogy így megmeneküljenek a teljes enyészettől. A Belváros polgármestere szerint Karácsony Gergely csak beszél az egyeztetésről, a gyakorlatban az emberek feje felett dönt
Amíg a baloldal az önkormányzatok kivéreztetéséről, ellehetetlenítéséről beszél, addig van olyan kerület, ahol a bevételek csökkenése ellenére is zavartalanul működik az önkormányzat. Korábban a XXII. kerület bizonyult jó példának e tekintetben, most pedig a Belváros polgármestere vallott arról, hogy miképp oldják meg a kerület működését a pandémia alatt. Szentgyörgyvölgyi Péter a Mandinernek elárulta, hogy, abban a kerületben, ahol „békeidőben” okosan gazdálkodtak, a lakosság nem érzi a koronavírus-járvány okozta nehézségeket. A kormánypárti polgármester továbbá beszélt arról is, hogy ugyan Karácsony Gergely a kampány alatt folyamatosan a kerületekkel, lakókkal való egyeztetést hangoztatta, a gyakorlatban ezt már nem sikerül kiviteleznie. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.