béremelés
A Belügyminisztérium pedagógusnapi üzenete: Minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezzük!
A Belügyminisztérium vasárnapi közleményében jelentette be, hogy minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezi valamennyi tanár számára, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat.Döntött a kormány: július elsejétől nő a kormányhivatali dolgozók bére
A kormány döntött arról, hogy a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokban és járási hivatalokban foglalkoztatottak 2023. július 1. napjától átlagosan 15 százalékos béremelésben részesülnek – írta a Mandiner megkeresésére a Miniszterelnökség.Júliustól 18 százalékkal nőhet az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területén dolgozók bére
A Belügyminisztérium 2023. júliusától egységesen 18 százalékos alapbéremelést javasol az ápolóknak és emelni javasolja az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók bérét is - írja közleményében a Belügyminisztérium. A lépés 108 ezer embert érint.További béremelésekre számíthatnak a szakképzésben dolgozók
Az idei két lépcsős bérfejlesztés után további emelésben részesülhetnek a szakképzésben oktatók. A most megjelent pedagógusokat érintő törvényjavaslat garanciát jelenthet a dolgozók számára a következő évek béremelésére is - olvasható a Kulturális és Innovációs Minisztérium portálunknak küldött közleményében.Inflációkövető béremelésért demonstráltak postai érdekképviseletek
Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM).A Belügyminisztérium közzétette a pedagógusokat érintő jogszabálytervezetét
Társadalmi és szakmai egyeztetés céljából a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján. A cél, hogy minél több kérdésben értsenek egyet a felek.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Nem hagyjuk, hogy az ország belesodródjon a háborúba
A háború, a délről fenyegető migrációs nyomás, a szankciók hatására kialakult energiakrízis mind egyszerre fenyegetik Európa fizikai egzisztenciális biztonságát. A háború és a válság kiterjedésének veszélye sajnos mindaddig nem is szűnik meg, amíg a háborúnak, a szankcióknak és a migrációnak vannak támogatói és haszonélvezői– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a hivatalos közösségi oldalán megosztott videójában.Rétvári Bence: januárban tovább emelkedik az orvosok, júliusban az ápolók bére
A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is - mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.Kétlépcsős béremelést kapnak jövőre a szakképzésben dolgozók
Jövőre tovább emelkedik a szakképzésben oktatók bére – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a két lépcsőben megvalósuló bérfejlesztés összesen 15 százalékos emelést jelent. A kormány célja, hogy a két éve megújított szakképzési rendszert tovább erősítse, ennek egyik fontos feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése.Ajánljuk még