béremelés
Rétvári: nemcsak a tanárok alapbére emelkedett, hanem a pótlékaik összege is
A béremeléssel nemcsak a tanárok alapilletménye emelkedett, hanem különböző pótlékaik és megbízási díjaik összege is - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.MÁV: a hároméves bérállapodás évekre előre biztosít bérnövekedést
A hároméves bérmegállapodás évekre előre biztosít valódi bérnövekedést a munkatársaknak, miközben megteremti azt a kiszámíthatóságot, amely a vállalatcsoport átalakításához, modernizációjához szükséges – közölte a MÁV kedden az MTI-vel, miután létrejött a bérmegállapodás a vasutas és a hév-szakszervezetekkel a MÁV–VOLÁN csoportnál.Kilencből hét közlekedési szakszervezettel sikerült megállapodnia a kormánynak a béremelésről
Kilenc közlekedési szakszervezetből héttel megállapodás született, a vasutasok és a hévesek három évre összesen 28,4 százalékos béremelést kapnak – jelentette be az építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán kedden, hozzátéve: a Volánbusz-érdekképviseletek egyelőre nem írták alá a megállapodást.Lázár János: rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják
Rajtam nem fog múlni, hogy a munkavállalóink már januárban az emelt bérüket kapják – írta az építési és közlekedési miniszter kedden, a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a bértárgyalások az asztalnál folytatódnak.Lejárt a pedagóguslemez – Az MSZP máris megtalálta, kiknek kellene még emelni a fizetését
A közművelődésben dolgozók bérének infláció feletti emelését sürgette hétfőn, a magyar kultúra napján az MSZP választmányi elnöke, aki szerint a magyar közoktatás színvonalának emeléséhez nélkülözhetetlen, de nem elégséges feltétel a pedagógusbérek emelése.MÁV: három év alatt legalább a negyedével nőhet a MÁV–Volán-dolgozók bére
Három év alatt legalább a negyedével nőhet a MÁV–Volán-dolgozók bére, miután Lázár János építési és közlekedési miniszter három éves bérfejlesztési ajánlatot tett a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT) keddi ülésén – közölte a MÁV a cégcsoport közleményében kedden.Több mint ötvenhatezer rendvédelmi dolgozó bére emelkedett január elsejétől
Rétvári Bence a kormány hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy január elsejétől közel nyolcvanezer forinttal növekedik minden rendvédelmi dolgozó bére, ami több mint ötvenezer dolgozót érint. Az államtitkár szerint Magyarország biztonságának garantálásához az első lépés a rendvédelmi dolgozók munkájának megbecsülése.Gulyás Gergely fontos részleteket közölt a pedagógus-béremeléssel kapcsolatban
Szilveszteri nagyinterjút adott az atv.hu-nak Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető új bejelentést tett a pedagógusok béremelése kapcsán. Elmondta, pénteken Pintér Sándorék „csak” társadalmi vitára bocsátották a rendeletet, de hogy január elsejétől több mint 30 százalékos béremelés legyen, az Európai Bizottság hivatalos visszaigazolására „feltétlenül szükség van”, de mindezt szóban már többszörösen megígérték – hangzott el.2024-ben növekszik a minimálbér, elindul a csok plusz, megkezdődhet a pedagógus-béremelés (videó)
A kormány jópár olyan döntést hozott, amelyek az újévben lépnek majd életbe. Olyan intézkedésekről van szó, amelyek sok magyar családnak jelenthetnek segítséget. Erről Dömötör Csaba beszélt a Facebookra feltöltött videójában.Ajánljuk még