beruházások
Szijjártó: a kormány a nemzeti érdekeknek megfelelően kezelte a válságokat
Szijjártó Péter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) rendezvényén, az Év befektetője díjak átadásakor köszönte meg a beruházó vállalatoknak, hogy a legnehezebb időben is a fejlesztést választották a leépítések helyett. A tárcavezető az eseményen kijelentette, hogy a kormány 2010 óta minden válságot a nemzeti érdekeknek megfelelően kezelt, minden kihívásra a nemzeti érdekeknek megfelelő választ adott.Szijjártó: Magyarország akkor lehet erős, ha erős a gazdaság
A német áruházlánc, a Lidl harminchatmilliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására. Az új központhoz az állam 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezzel hozzájárulva négyszáztizenhárom új munkahely létrehozásához. Az átadón Szijjártó Péter is részt vett, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány jelentősen lelassította a beruházások ütemét világszerte, globálisan negyvenkét százalékkal estek vissza a közvetlen tőkebefektetések és számos fejlesztési döntést elhalasztottak, eközben a magyar beruházásösztönzési rendszer komoly sikereket tudott felmutatni, ugyanis Magyarországon a körülmények ellenére is rekordot döntött tavaly a beruházások értéke ezernyolcszáznyolcvanhat milliárd forinttal.Szijjártó: két hatalmas beruházási rekorddöntés történt tavaly
Miközben a világgazdaságból érkező hírek szinte kizárólag negatívak voltak tavaly, mi két hatalmas, beruházásokkal kapcsolatos rekordot is megdöntöttünk – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében. A tárcavezető kifejtette: a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül összesen 1886 milliárd forintnyi (5,3 milliárd eurónyi) beruházás Magyarországra hozataláról született megállapodás, amire korábban még soha sem volt példa. Mindezekhez a beruházásokhoz a kormány 270 milliárd forint (766 millió euró) támogatást nyújtott – tette hozzá.Szijjártó: újabb pályázat indul a Brexit miatt kárt szenvedett vállalatoknak
Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy újabb pályázat indul január 17-én minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből.Idén több mint tízmilliárd forint értékben épültek kerékpárutak
Egymást érték az összekapcsolódó bringásbarát beruházások 2021-ben is, számos elkészült fejlesztésnek köszönhetően vált kényelmesebbé és biztonságosabbá a tiszta és egészséges biciklizés Magyarországon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán. A hétköznapokon mind többen pattannak nyeregbe, kerékpáros országjárásra is egyre bátrabban kerekedhetnek fel az akár kisgyermekes családok, baráti társaságok – tették hozzá.Szijjártó: a magyar gazdaság az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik (Videó!)
A magyar gazdaság az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, a számok ezt támasztják alá – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságában tartott meghallgatásán. Szijjártó Péter hozzátette: a járvány előtti teljesítményét a magyar gazdaság már 2021 nyarán elérte, miközben a jelenlegi előrejelzések szerint is csak 2022 végén várható, hogy a globális gazdaság visszatér a járvány előtti teljesítményéhez. Közben a magyar gazdaság rekordokat döntött tavaly és idén is.Varga Mihály: rekordmértékben nőttek a beruházások
Rekordadatok érkeztek a beruházásokról, amelyek 12,4 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben – mondta Varga Mihály a Facebook-oldalára feltett videoüzenetében pénteken.Szijjártó: Magyarország Ugandában hajtja végre a legnagyobb nemzetközi gazdaságfejlesztési programját
Magyarország Ugandában hajtja végre eddigi legnagyobb nemzetközi gazdaságfejlesztési programját a migráció megállítása érdekében – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az afrikai államok helyben való segítése és fejlesztése európai érdek.Szijjártó Péter: a német autógyárak kifejezték Magyarország iránti lojalitásukat (Videó!)
A németországi, és ezen belül is a Baden-Württemberg tartományban működő vállalatok főszerepet játszanak az autóipar forradalmi megújításában, illetve abban, hogy Magyarország ennek a szektornak az egyik bázisává vált. Ez főképpen annak köszönhető, hogy a magyarországi termelés halad a korral, és az ágazat legújabb kihívásaira is képes gyorsan és megfelelően reagálni.Ajánljuk még