bevándorlás
Statisztikai véletlen
Régóta egyértelmű, hogy Európa magát haladóbbnak tartó fele egy másik filmet néz. Vagyis valójában ugyanazt, csak amit mi a dolgok kegyetlen, riasztó valósága szerint érzékelünk, azt ők valamilyen rózsaszín 5D-s szemüvegen át figyelik, ahol az ötödik dimenzió az önámítás, a szivárványos Willkommenskultur.Bajor belügyminiszter: Az erőszak kockázatának növekedésével jár a menedékkérők befogadása
Az erőszakos bűncselekmények kockázatának növekedésével jár a menedékkérők befogadása, és ezt nem szabad elhallgatni - mondta a bajor tartományi belügyminiszter egy hétfői lapinterjúban.Salvini zsarolással vádolja a berlini kormányt
Zsarolásnak nevezte Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője csütörtökön Berlin kérését, miszerint csak akkor vesz át menedékkérőket Olaszországtól, ha Róma engedélyezi a Sea-Eye német nem kormányzati szervezet (NGO) hajójának kikötését 40 migránssal a fedélzetén.Karddal ölt egy szír férfi a nyílt utcán Stuttgartban
Több tucat ember nézte végig, ahogy két férfi veszekedni kezdett Stuttgartban fényes nappal a nyílt utcán, majd az egyikük egy kardot előrántva többször megszúrta a másikat. Az áldozat, egy német-kazah férfi belehalt a sérüléseibe – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Harmincöten próbáltak bejutni az országba Kelebiánál egy tehervonaton
Harmincöt illegális bevándorlót talált a Kelebia Határrendészeti Kirendeltség kedd hajnalban egy Szerbiából érkező tehervonaton - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.Akár kétszázan is meghalhattak a csütörtöki hajóbalesetben a Földközi-tengeren
Több tucat migráns holttestét emelte ki pénteken a líbiai partiőrség a Földközi-tengerből. Mindannyian az egy nappal korábbi hajóbaleset áldozatai.A New York Times publicistája beolvasott a baloldali médiának: "Az aljas politikai érdekképviselet nem újságírás"
Chris Buskirk a baloldali újságírást rendre csak „megvagy!-újságírásnak” nevezi, ami nem más, mint aljas politikai érdekképviselet, hiszen semmilyen kísérletet nem tettek az igazság kiderítésére. Az American Greatness című lap alapítója, a The New York Times publicistája a Mandinernek adott interjúban arról beszélt, hogy a nyugati média igen jelentős része ma sajnos ezen a szinten tart: „úgy próbálják terelni a hírek folyamát, hogy az emberek azt higgyék, valami rosszat tettél, és ők pedig a jófiúk”. Magyarországról azt mondta, sehol sem látja a nemzetközi sajtóban emlegetett fasizmust. Szerinte Orbán Viktor, Jair Bolsonaro vagy épp a lengyel kormányfő ugyanúgy látják a világot, mint Trump. Vissza akarják szerezni országaikat egy olyan elittől, amely elnyomta az olyan hagyományos szervezeteket, mint a család és az egyház, ebben a célkitűzésben pedig szövetségesre találtak egymásban.A harcnak még nincs vége, van esély a tömeges migráció visszaszorítására
Győztek-e a migránspártiak az EU-ban? Erre a kérdésre próbált választ adni Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kiszely Zoltán, a XXI. Század Intézet regionális igazgatója, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Georg Spöttle, a Nézőpont intézet elemzője csütörtökön, Tusnádfürdőn. Biztató válasz sajnos nem született, de megtudtuk, hogy rengeteget kell még küzdeni azért, hogy eldőlhessen a kontinens sorsa; ez viszont az jelenti, hogy igenis van remény arra, hogy egy hosszú küzdelem végén a migrációt ellenző politikai erők győzzenek.Ajánljuk még

















