biden-adminisztráció
Előre a karácsonyi úton: egy hónapon belül fizetésképtelenné válhat az Egyesült Államok
Elfordulhat, hogy már június elején sem tudja teljesíteni kötelezettségeit az amerikai kormány, ha nem emeli meg az adósságplafont. Bár még nem fordult elő államcsőd az USA történetében, ha nem lép a Biden-adminisztráció, az a világ pénzügyi piacait is megrázhatja.A birodalom visszavág(na)
A tengerentúli Demokrata Párt progresszív céljait nyíltan felvállaló, a háborúpártiságát csont nélkül kiszolgáló hazai baloldal rosszabb állapotban van, mint tavaly ilyenkor. Ezt tudja a Biden-adminisztráció, ahogy azt is belátta végre, hogy a „guruló dollárok” néven elhíresült befektetés nem járt haszonnal. Mint lyukas vödörbe öntött víz. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy a nagykövetségen keresztül, közvetlenül, diplomáciai úton gyakorolnak nyomást a kormányra. A cél egyértelmű: a magyar lakosságot elbizonytalanítani, a társadalmi rendet megbontani és az Orbán-kormány stabilitását megingatni. Egy gyenge kabinet ugyanis nem tud ellenállni, egy társadalmi támogatottságát elvesztő politikai vezetés nem képes szuverén módon dönteni.Az amerikai republikánusok odavannak a magyar kormányfőért
Donald Trump új könyvében arról írt, hogy legszívesebben az „erős emberekkel” épít kapcsolatot, és ennek példáján Orbán Viktort említette. De nem csupán a volt amerikai elnök beszélt elismerően a magyar kormányfő munkájáról: az Egyesült Államok több jobboldali megmondóembere is elismeréssel beszél a magyar miniszterelnökről, és követendőnek tartja a munkásságát. Gav Max terjedelmes cikkben dicsérte a magyar kormány politikáját, és elítélte az általa felforgatónak tartott Samantha Powert.Soros igazgatója bejáratos a Fehér Házba, szoros az együttműködés a Biden-adminisztrációval
A Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának (OSF) egyik magas rangú igazgatója csendben együttműködik Biden elnök kormányával politikai kérdésekben és szoros kapcsolatban áll a Fehér Házzal – írja a Fox News.Békés Márton a PS-nek: Nagy kérdés, hogy hol van Magyarország helye a létrejövő, új világrendben – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Világtörténelmi fordulóponthoz érkeztünk. Számos jel utal arra, hogy az USA által fémjelzett egypólusú világrend letűnőben van – állítja Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója. Bár az orosz–ukrán háború egy kísérlet arra a Biden-adminisztráció részéről, hogy fenntartsa az egypólusú világrendet, azt azonban már nem tudja megakadályozni, hogy több hatalmi erőtér jöjjön létre. Ilyen erőterek az euroatlanti térség mellett Eurázsia, illetve Dél-Amerika és Afrika is. Hosszú utat tettünk meg, amíg elérkeztünk ezen világtörténelmi fordulóponthoz. Az 1815 és 1917 közötti száz év az európai nagyhatalmak gyarmati hegemóniájáról szólt. Aztán 1917-ben felemelkedett az USA és a lenini Szovjetunió, így a második száz évet már a két szuperhatalom vetélkedése határozta meg. 1989–90-ben a Szovjetunió összeomlott, és 2016-ig úgy tűnt, hogy eljön az egypólusú világrend, Amerika százada. Ám Donald Trump elnöksége véget vetett a terjeszkedő, a liberális demokráciát háborúkon keresztül exportálni akaró amerikai törekvéseknek – magyarázza Békés Márton történész. A mélyállam, a mocsár azonban visszavágott az őt lecsapolni akaró Trumpnak, így most Bidenék megpróbálják visszaállítani az amerikai hegemóniát. A többi között erről szól az orosz–ukrán háború. Az azonban már tény, hogy létrejött egy orosz–kínai, egy afrikai és dél-amerikai pólus, vagyis új, többpólusú világrend van kialakulóban – mondja Békés Márton. Nagy kérdés, hogy hol van Magyarország helye az új világrendben. Az adásból ez is kiderül. Részletek a videóban!Schmidt Mária: Mi lett veled, Németország?
Németország ahelyett, hogy végrehajtotta volna történelmi küldetését és egyesítette volna Kelet- és Nyugat-Európát, kiszolgálta az amerikai érdekeket, saját magát pedig az önfeladás útjára vezette - fejti ki Mi lett veled, Németország? című elemzésében Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Az önfeladás Angela Merkel árulásával vette kezdetét, aki fittyet hányt az elődei által képviselt politikára, amely az Oroszországgal való jó viszony ápolását jelentette. Ráadásul Francois Hollande egykori francia köztársasági elnök eddig kevéssé ismert megjegyzéséből kiderül, hogy nemcsak Putyin járult hozzá a fegyveres konfliktus kirobbanásához, hanem a volt német kancellár asszony hathatós közreműködésével a Nyugat már 2014-ben elkezdett fölkészülni a háborúra - mutat rá legfrissebb írásában Schmidt Mária.Galló Béla a PS-nek: Sok kockázat van abban, ha külföldről próbálnák megdönteni a Fidesz-kormányt – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Oroszország presztízse katonai szempontból megkopott a háború elhúzódása miatt, viszont az USA-nak nagyon nehéz lesz végleg legyőznie Putyint, majd ráfordulnia a fő ellenfélre, Kínára - állítja Galló Béla politikai szociológus. A háború kihatott a 2022-es választásokra, miközben Márki-Zay Péter személyében olyan jelöltje lett az ellenzéknek, amely kritériumaiban megfelelhetett az Orbán-kormányt megdönteni szándékozó külföldi erőknek, azonban nem sikerült ezt győzelemmel megkoronázni. Köszönhetően Márki-Zay politikai inkompetenciájának is - jegyzi meg a PSTV által megkérdezett politikai szakértő. Galló Béla szerint a külföldi kampányfinanszírozási botrány egyik tanulsága, hogy a Fideszre veszélyes ellenfél jelenleg külföldön keresendő. Novák Katalin megválasztása nem csak azért volt fontos mérföldkő, mert ő az első női köztársasági elnöke az országnak. Év végi visszatekintés az év magyar szempontból legfontosabb politikai eseményeire!Dollármédia – Újabb „független-objektív” lapot indítanak Magyarországon – A szálak az USA-ba vezetnek
Az elmúlt hetekben derült ki, hogy a régi indexesek új blogja, a Telex 300 millió forintnyi dollárt kap az Egyesült Államokból, gyakorlatilag az amerikai külügyminisztériumtól. Most az amerikai kormány Soros Györggyel összefogva egy újabb „független” médiumot akar elindítani Magyarországon, Internews néven. Bár az Internews vállalt céljai között szerepel a szokásos „független média támogatása” fordulat, ez azonban gyakorlatuk szerint a kormánnyal szemben ellenséges, vállaltan a balliberális politikai erőket támogató médiumokat jelent.Fox News: Soros titkos szervezete a benzin betiltását pedzegeti a Biden-adminisztrációnak készített feljegyzésében
A Fox News Digital cikke szerint a Fehér Házhoz köthető, Soros György által támogatott csoport a színfalak mögött háborút folytat a benzin ellen – írja a Tűzfal Csoport. Mint hozzáteszik, a Governing for Impact (GFI) egy olyan titkos, Soros György által finanszírozott csoport, amely a Biden-kormányzatnak adott tanácsokat, többek közt arról, hogyan tilthatják be a benzin használatát az amerikai környezetvédelmi hatóságon (EPA) keresztül.Ajánljuk még

















