bige lászló
Nagy István szerint a műtrágyakirály fenyegetései csak a magyar gazdákat hozzák méltatlan helyzetbe
A hazai műtrágyakirály, Bige László drámai bejelentése a termelés felfüggesztéséről a kormánynak szóló nyomásgyakorlás, Bige-show – fogalmazott a Blikknek adott interjújában Nagy István. Az agrárminiszter többek közt arra a felvetésre is reagált, hogy Orbán Viktor kormányfő állítólag kifejezetten azért kedveli, mert mindig „poros" az autója és a cipője, azaz rendszeresen a terepen van.Bige László meggondolta magát: mégsem zár be a Nitrogénművek
Meggondolták magukat, nem állítják le véglegesen a termelést, nem bocsátják el az embereket, és minden lehetséges jogi lehetőséggel élni fognak a Nitrogénművek megmentéséért – írja az Index.Börtönbe küldené az ügyészség Bige Lászlót
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet. A milliárdos műtrágyakirályt pár hónapja nem jogerősen felmentette a bíróság, ám a döntéssel az ügyészség nem ért egyet. Bige és társai emellett egy kétmilliárdos hűtlen kezeléses ügyben is bíróság előtt állnak.Felmentették első fokon a vesztegetéssel vádolt műtrágyakirályt, Bige Lászlót
Ma délelőtt tárgyalták a Nyíregyházi Törvényszéken Bige László, magyar milliárdos vesztegetési és okirathamisítási ügyét. A vádak alól első fokon felmentették a műtrágyakirályként emlegetett nagyvállalkozót, aki a baloldal kampányát nagy összegekkel támogatta.Bajban Bige barátai és üzletfelei – A műtrágyakirály több bizalmi embere ellen is nyomozást folytatnak
Több, Bige László cégéhez köthető személyt is meggyanúsított a rendőrség a közelmúltban. A Bige Holding Kft.-t érintő ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytat nyomozást. Az ellenzéket a választások előtt jelentős összeggel támogató műtrágyakirály körül nem ez az első botrány, hiszen két súlyos gazdasági ügyben már vádat emeltek ellene, továbbá a Gazdasági Versenyhivatal egy éve tizenegymilliárdos bírságot szabott ki Bige László cégcsoportjára.Újra bíróság elé áll a műtrágyakirály Bige László
Hűtlen kezeléssel és a vesztegetéssel vádolja az ügyészség Bige Lászlót, aki a választás előtt lelkesen pénzelte az ellenzéket. Portálunk többször cikkezett róla, a műtrágyakirály eközben persze húzta az időt, hogy ne kelljen kifizetnie a GVH által rá más ügyben kiszabott tizenegy milliárdos bírságot.Bige László újabb trükkel próbálja késleltetni rekordbüntetésének végrehajtását
Folytatja az időhúzást Bige László baloldali milliárdos, aki ismét azonnali jogvédelmet kért a bíróságtól a Gazdasági Versenyhivatal által tavaly ősszel kiszabott tizenegy milliárd forintos bírság végrehajtásának felfüggesztéséért. A Mediaworks Hírcentrumának értesülését megerősítette a Fővárosi Törvényszék, amely korábban már elutasította a cég hasonló beadványát, majd másodfokon a Kúria is így ítélkezett, így Bige Lászlóék ellen megindította a GVH a végrehajtási eljárást – írja a magyarnemzet.hu.A GVH elrendelte: Bige Lászlónak fizetnie kell
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoport 11 milliárdos bírságának végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét – olvasható a GVH közleményében. Mint ismert, a cég tulajdonosa Bige László, aki anyagilag támogatta az ellenzéket a kampány során.Ajánljuk még