bige lászló
Interjú közben próbált fenyegetőzni Bige László
Gulyás Márton radikális baloldali aktivistának adott interjúban próbált fenyegetőzni a baloldal új Simicskája, azaz Bige László, akiről néhány hete derült ki, hogy a baloldal kampányát finanszírozza. Egészen sajátos, maffiastílust idéző szavakkal ígért bosszút az ellene folyó nyomozás miatt – amit nem lehet máshogy értelmezni, mint hogy megfenyegette az igazságszolgáltatást. Később homályosan beszélt még állítólag birtokában lévő dokumentumokról, amiket – úgymond – nem fél használni. Bige László ellen súlyos gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt folyik nyomozás, a baloldal kampányának finanszírozása mögött nyilvánvalóan az áll, hogy Gyurcsány Ferenc megígérte neki, hogyha hatalomra kerülne, nem kellene börtönbe vonulnia.Bige László az új Simicska, nála térdel kortespénzért a haladó baloldal – élén Horn Gáborral (videó!)
Több tízmillió forintot fizetett a műtrágyakirálynak is nevezett, éppen nyomkövetős lábbilincsben házi őrizetét töltő Bige László milliárdos nagyvállalkozó Horn Gábor intézetének, a Republikonnak, hogy kimutassák: minden baloldalinak és reformnyilasnak részt kell vennie a nagy ellenzéki összeborulásban és akkor biztosan legyőzik Orbán Viktort. Ugyan a vaskos elemzést csak az ellenzéki pártvezetőknek, "köztük" a Telex főszerkesztőjének mutatták meg, a kisebb, kényszerűen nyilvánosságra hozott rész adatai viszont furcsa viszonyt ápolnak a matematikával: kiderül belőlük, hogy a Fidesz-KDNP masszívan vezet, mégis az ellenzék áll győzelemre. Ráadásul minderről csak azért tudni, mert Horn Gábor karambolozott Bige gyártelepéről kijövet és egy szemfüles arra járó lefilmezte a jelenetet.Vesztegetéssel gyanúsított milliárdos finanszírozta az ellenzéki közvélemény-kutatást
Február végén megjelent egy cikk arról, hogy Horn Gábor korábbi SZDSZ-es képviselő és Bige László, a műtrágyakirályként emlegetett milliárdos Nyíregyházán találkoztak. A hűtlen kezelés és vesztegetés miatt eljárás alá vont Bige jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, nyomkövetőt köteles viselni, és nem hagyhatja el kijelölt tartózkodási helyét. A Horn–Bige-találkozó részleteit eddig homály fedte, ám a Telex.hu beszámolt arról, hogy Bige László egy nagymintás közvélemény-kutatást finanszírozott a Závech Research baloldali agytrösztnél. A kutatás pontos költségei nem ismertek, ám a portál szerint több, mint tízmillió forintot kóstált a projekt.Bűnügyi felügyeletbe került Bige László (Frissítve!)
Elrendelte a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön. A bíróság szerint önmagában a bűncselekmény tárgyi súlyából ilyen következtetés nem vonható le, a több éve folyamatban lévő eljárásban a gyanúsított mindig elérhető volt a nyomozó hatóság számára. Ugyanakkor a bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsított az üzleti életben kiemelkedő szerepet tölt be és fennáll a veszélye annak, hogy pozícióját felhasználva az eljárásban részt vevő személyeket megpróbálná befolyásolni és ezzel megnehezítené a bizonyítást. A bíróság szerint ennek megakadályozására – az ügyészségi indítványban szereplő letartóztatással szemben – elegendő enyhébb kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet elrendelése. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, gazdasági bűncselekmény gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint nyolcszázmillió forintos vesztegetéssel gyanúsítják a nyíregyházi vállalkozót.Őrizetbe vették Bige Lászlót
A Telex értesülései szerint gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették az ország egyik leggazdagabb emberét, Bige Lászlót, aki elsősorban műtrágyagyártásból szerezte a vagyonát.Vádat emeltek Bige László ellen
Az ügyészség börtönt kér az ország egyik leggazdagabb emberére, továbbá indítványozta, hogy kobozzanak el 135 millió forint vesztegetési pénzt Bigétől.Fidesz: A legfontosabb a Bige Holding Kft. szolnoki gyárának biztonságos működése
A legfontosabb a szolnoki emberek egészsége, így jelen esetben az, hogy egy vegyiüzem, a Bige Holding Kft. szolnoki gyára a lehető legnagyobb biztonsággal működjön - reagált a Fidesz szolnoki szervezete vasárnap az MTI-nek a gyár bezárása ügyében, szocialista politikusok által tartott pénteki sajtótájékoztatón elhangzottakra.Ajánljuk még