bírósági végrehajtók
Rég lejárt követeléssel semmizték volna ki a móri ügy megoldóemberét
Megpróbáltuk, nem jött be, bocsika – így is összegezhetnénk azt a történetet, amelyben csaknem húszmillió forintot akart egy, már lejárt követeléssel behajtani a móri vérengzés megoldóemberén egy faktorcég. Ebben segítségére volt a bírósági végrehajtó, akinek – saját véleménye szerint – nincs mérlegelési kötelezettsége, így azt sem kötelessége kideríteni, hogy egy-egy hasonló követelés érvényes-e még, vagy már lejárt. Szebenyi István végrehajtási kifogással élt, így kiderült, hogy esetében már rég lejárt tartozást akartak rajta behajtani, amit a követeléskezelő a felhívás után elismert, és elállt a behajtástól, csakhogy Szebenyit a procedúra kezdetén teljesen lenullázták anyagilag. Az eset jól megmutatja azokat a jogszabályi hiányosságokat, amelyeket a faktorcégek és a bírósági végrehajtók rendszerszintűen ki is használnak. Jutalmát nem kapta meg, most pedig kisemmiznék a móri ügy megoldóemberét
Szeretne Ön az ötmilliós tőkéjére bő tizenhárommilliós kamatot? Bizonyára, de valószínűleg nem úgy, ahogy a nyolc áldozatot követelő móri bankrablás megoldóembere, akiről az összes hazai, illetve nemzetközi jogi fórum megállapította már, hogy nem jár neki a nyomravezetői díj. Szebenyi Istvánnak egy bedőlt vállalkozásból maradt fenn ötmillió forintos tartozása, amiről ő tárgyalt volna a bankjával, de az már eladta a restanciát egy követeléskezelőnek. Utóbbi nyolc éve semmilyen formában nem kereste az adóst, a napokban azonban felgyorsultak az események, miután egy tatabányai bírósági végrehajtó felszólította Szebenyit csaknem tizenkilencmillió forint azonnali megfizetésére, miközben munkabérét letiltatta, hétvégi telkére pedig még az értesítés előtt (!) végrehajtási jogot jegyzett be. A történet megmutatja a követeléskezelők és a végrehajtók közötti összefonódásokat, és azt is, hogy miképp igyekeznek behajtani embereken a profi uzsorásokat is megszégyenítő összegeket. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát. A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.