Jutalmát nem kapta meg, most pedig kisemmiznék a móri ügy megoldóemberét
Szeretne Ön az ötmilliós tőkéjére bő tizenhárommilliós kamatot? Bizonyára, de valószínűleg nem úgy, ahogy a nyolc áldozatot követelő móri bankrablás megoldóembere, akiről az összes hazai, illetve nemzetközi jogi fórum megállapította már, hogy nem jár neki a nyomravezetői díj. Szebenyi Istvánnak egy bedőlt vállalkozásból maradt fenn ötmillió forintos tartozása, amiről ő tárgyalt volna a bankjával, de az már eladta a restanciát egy követeléskezelőnek. Utóbbi nyolc éve semmilyen formában nem kereste az adóst, a napokban azonban felgyorsultak az események, miután egy tatabányai bírósági végrehajtó felszólította Szebenyit csaknem tizenkilencmillió forint azonnali megfizetésére, miközben munkabérét letiltatta, hétvégi telkére pedig még az értesítés előtt (!) végrehajtási jogot jegyzett be. A történet megmutatja a követeléskezelők és a végrehajtók közötti összefonódásokat, és azt is, hogy miképp igyekeznek behajtani embereken a profi uzsorásokat is megszégyenítő összegeket.
Tizenkilencmillió forintot meghaladó összeget hajtana be egy bírósági végrehajtó Szebenyi Istvánon, azon az amatőr hadtörténészen, aki tizenöt éve fémkeresőzés közben megtalálta azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek alapján a hatóságok megtalálták a 2002 májusában elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás valódi tetteseit. Szebenyi esetének sajátossága, hogy nem tagadja: volt egy ötmilliós tartozása az Erste Bank felé, amelynek a megfizetése ügyében fel is kereste a pénzintézetet, ahonnan azzal küldték el, hogy tartozást már eladták a VIN-FAKTOR Zrt. nevű követeléskezelőnek. A cég nem kereste az adóst, aki tartozásának ügyéről legutóbb 2013-ban kapott hivatalos értesítést, holott mindig bejelentett lakhelye, illetve munkahelye volt, így amennyiben fel akarták volna vele venni a kapcsolatot, azt nehézség nélkül megtehették volna. A végrehajtó által kiküldött, a portálunk birtokában lévő értesítés adatai szerint a követelés ötmillió forintos tőkerészéhez csaknem tizenhárommilliós kamat gyűlt össze, és amíg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart alig több mint hatvanhatezer forint költségátalány illeti meg, Vasi Gizella Szilvia végrehajtói irodája magával már nem volt ilyen fukar: jutaléka kilencszázharmincötezer forint fölött jár jelenleg.
A tatabányai végrehajtó nem adott lehetőséget Szebenyi Istvánnak arra, hogy áttekintse a helyzetét; mint az értesítésben írta, az adósnak haladéktalanul teljesítenie kell a befizetést, mert különben a restancia napról napra emelkedik. A megkeresésben egy betű sem szól a részletekről, illetve arról, hogy az adós – a törvény adta lehetőségével élve – végrehajtási kifogással élhet. Azt jelenleg még nem tudni, hogy ha a banknak, a követeléskezelőnek, illetve a végrehajtónak nyolc évig nem volt sürgős a tartozás rendezése, akkor most mi gyorsíthatta fel ennyire a folyamatot. A végrehajtó a megkeresésével szinte egy időben lehívta Szebenyi folyószámlájáról szinte az összes pénzt, munkabérének egy részét letiltatta, sőt, még a levelének megküldése előtt végrehajtási jogot jegyzett be az adós hétvégi telkére. A történtek pikantériájához tartozik, hogy Szebenyi István adóssága ugyan 2009 óta fennáll, a bank mégsem jelezte ezt a rossz adósokat nyilvántartó, úgynevezett KHR-, leánykori nevén BAR-listán, azaz bármikor felvehetett volna akár nagyobb összegű hitelt is. Megjegyzendő, hogy a rossz adósok a listán történő (nem) szerepeltetése nem az érintett bank jó- vagy rosszindulatán múlik, hanem törvény által a pénzintézetek számára előírt kötelesség. Szebenyi István Facebook-bejegyzésében így ért történetéről:
Lesújt a törvény szigora! Gondolkoztam hogy feltegyem e ezt a posztot, végül úgy döntöttem azért teszem fel, mert aki bajba kerül általában szégyenkezik, lehajtja a fejét, és tűr. Én úgy gondoltam nem állok be ebbe a sorba. A történet igen régi, 2009-ig nyúlik vissza. 2006-ban találtam meg a móri mészárlás bizonyítékait, aminek eredményeként elfogták az igazi elkövetőket. Az ügyben kitűzött nyomravezetői díjáért 15 évig pereskedtem, de a hazai jogalkotás nem adott nekem igazat. Elengedtem... 2009-ben bedőlt az akkori vállalkozásom, és nem tudtam fizetni a hiteleimet. Ennek következtében elárverezték a szárligeti házunkat. Újra kellett kezdeni nulláról, elengedtem... Persze az ingatlant "elmutyizták" az akkor kb 15-20 milliót érő házat 5 millióért adták el! Ebből annyi költség keletkezett, hogy a banknak nem jutott semmi... érdekes.... Tehát a hitelem fennmaradt. 2013-ban kaptam egy levelet, amelyben közölték hogy egy VIN Faktor nevű cég végrehajtást kezdeményezett ellenem, mert a bank neki adta el az akkor 5 millió forint követelést. Ekkor írtam az Erste Banknak, hogy próbáljunk valahogy megállapodni, gyakoroljanak egy kis méltányosságot. De közölték, a követelést már eladták. 2013 után ebben az ügyben aztán nem történt semmi többé. Egészen a múlt hét szerdáig, amikor küldött a végrehajtó egy hivatalos levelet, hogy végrehajtást kezdeményez ellenem, a követelés 18 964 238 Ft erejéig (megjegyzem ezen a héten már 19 millió felett járunk). Felhívtam az ügyvédemet, egyeztettem vele. Azt mondta megkeresi a VIN Faktort, kikéri az összes dokumentumot, és elindítja a végrehajtás felfüggesztését. De mielőtt bármit is tudott volna tenni, a végrehajtó másnap már letiltást kezdeményezett a munkáltatómnál. Pénteken pedig levont a magán bankszámlámról 319 800 Ft-ot, és mindössze 68 000 Ft-ot hagyott rajta! Mint később kiderült, már egy héttel korábban hogy a hivatalos levelet megküldte volna, végrehajtási jogot jegyeztetett be a hétvégi telkemre. Szóval ő nem mérlegelt semmit. Az hogy elképzelhető hogy egy réges-régen elévült ügyben jár el, az nem annyira érdekli. Mindössze 3 nap leforgása alatt "felnégyelt, feldarabolt, lefoglalt, kifoglalt, letiltott, korlátozott, inkasszált"! Ami felettébb érdekes, hogy amíg telt-múlt az idő 2009 óta, folyamatosan volt állandó bejelentett lakcímem, és munkahelyem. 2013 óta az utolsó hozzám eljutott levél óta egyszer nem keresett meg senki. Történetesen ő sem. Nem tiltott, nem írt levelet, nem jelezte a munkáltatóim felé sem soha. Szóval nem értem mi volt a sokéves késlekedés oka, és mi változott meg most, amikor gyakorlatilag 3 nap alatt ellehetetlenített! Hiszen pontosan tudja, hogy ahhoz hogy ügyvédet tudjak fogadni, illetéket tudjak fizetni egy bírósági eljárásban, ahhoz pénz kell! Ha elviszi a számlámról, gyakorlatilag lehetetlenné teszi hogy jogi segítséget kaphassak az ügyben. Lehet hogy erre ment ki a játék? Vagy csupán annyi a lényeg, hogy a bírósági végrehajtó kiszolgálja a "finánctőkét"? Mivel jelenleg egyetlen rendelkezésre álló dokumentum sincs a kezünkben, így az ügyvédem várja hogy a faktor cég megküldje azokat a dokumentumokat, amire alapítja azt a jogát, hogy beszedjen 19 000 000 Ft-ot, aminek csupán az általa kiszámított "kamata" meghaladja a 12 000 000 Ft-ot! Érdekes ez a matek, ezt Borsodban uzsorának hívják, és az elkövetőket azonnal elviszi a TEK! Én azt tanultam, hogy a bajbajutottnak segíteni kell! Ez a rendszer pedig azt üzeni, hogy a bajbajutottat még bele kell döngölni a földbe! Nehogy már talpra álljon!
Trükköznek az idővel a követeléskezelők
És igen, képbe jön még a jó öreg elévülés, amelyet a magyarországi jogszabályok a fentihez hasonló esetekben öt esztendőben maximalizálnak, azaz az öt évet meghaladó tartozások többségénél nincs már alapja a követelésnek. Kivétel ez alól az, ha az ügyben időközben volt intézkedés. Több forrásból származó információink szerint ezt a végrehajtók, követeléskezelők úgy szokták áthidalni, hogy arra hivatkoznak, volt az ügymenetben intézkedés, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy aktát átvittek az egyik szobából a másikba. Iparági forrásaink szerint a követeléskezelők tudatosan „altatják” hosszú évekig a megvásárolt adósságok ügyeit, ugyanis így tudnak később elképesztő, a profi uzsorásokat is megszégyenítő kamatokat generálni. Ezek a cégek egymás között is adják/veszik az adósságokat, ami gyakran követhetetlenné teszi azok útjait. A követeléskezelők figyelik az adósokat, így ha például valaki vásárol egy értékesebb ingatlant, vagy nagyobb összegben értéktárgyat, akkor azonnal „lecsapnak”, mert követeléseik legalább egy részét így már biztosan behajthatják. Jó szolgálatunkra vannak ebben a végrehajtók, akik az adósok béreinek, folyószámláinak letiltásával hozzák reménytelen helyzetbe a bajbajutottakat – ha nincs miből ügyvédet fogadni, nem lesz per sem az ilyen ügyekből. Szebenyi István a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta: szerencsére volt már ügyvédje, aki megkereste az említett követeléskezelőt, hogy szolgáltassa ki a tartozás részleteit. Az ügyvéd végrehajtási kifogást is benyújtott, amiben a bíróság dönt majd. Szebenyi kiemelte, hogy amíg a végrehajtó ultimátumszerűen „haladéktalan” fizetésre szólította fel őt, addig az ügyben majdan eljáró bíróságnak, végrehajtónak a törvény garantálta határidők állnak rendelkezésre a válaszok megadásához.
A megoldóember
Szebenyi István amatőr hadtörténészként fémkeresővel járta a Tatabánya környéki erdőt 2006 végén, így talált rá azokra az elásott csomagokra, amelyekről egyértelmű volt számára, hogy azok nem világháborús leletek. A csomagokban különféle ruhák, parókák, fegyveralkatrészek voltak, ezért felfedezéséről értesítette a rendőrséget. A hatósági szemle később még több elásott eszközt tárt fel. Ezek között volt egy átalakított pisztoly, amelyről hamarosan kiderült, hogy azt használták a móri bankfiókban, és azzal öltek meg Veszprémben egy nyugdíjakat kézbesítő postást is. A rendőrség 2007 elején tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a móri vérengzés és a kézbesítőket ért sorozatos támadások ügye összefügg. Amikor ezek az új információk elkezdték uralni a hazai híreket, jelentkezett a rendőrségen egy védett tanú, aki emlékezett arra a férfira, akit egyszer elfuvarozott Szebenyi felfedezése helyszínének közelébe, a telefonja híváslistájában pedig még megvolt az utas hívószáma. A szám még használatban volt, így a nyomozók azt visszafejtve jutottak el a móri mészárlás valódi elkövetőihez, Nagy Lászlóhoz és társához, Weiszdorn Róberthez. A tetteseknek nem volt priusza, nem szerepeltek a bűnügyi adatbázisokban, így nagy az esélye annak, hogy Szebenyi István felfedezése nélkül soha nem azonosították volna őket. A hatóságok addigra már amúgy is megnyugodtak, mert a kétséges bizonyítékok ellenére addigra sikerült tényleges életfogytiglanra ítélni az ügyben amúgy semmilyen módon nem érintett Kaiser Edét, és elmarasztalták vélt társát, Hajdú Lászlót is. Kaiser ellen elítélése mellett az egyik legnyomósabb érv volt bűntársa, Kiglics Attila vallomása volt, amelyről kiderült, hogy valótlanságokon alapult, nem mellékesen vakvágányra vitte a nyomozást is. A Kiglicsnek kifizetett huszonötmillió forintos nyomravezetői díj kifizetését a hatóságok azóta is helyénvalónak tartják, Szebenyi szerepét azonban minden eszközzel igyekeztek elbagatellizálni még úgy is, hogy az említett védett tanú egyértelműen azt nyilatkozta: csak Szebenyi felfedezésének hírére kezdett el emlékezni egykori titokzatos utasára. Nagy László elfogása után nem sokkal öngyilkos lett a zárkájában, Weiszdorn Róbert pedig egyértelművé tette, hogy ők ketten jártak a móri bankfiókban 2002. május 9-én, másoknak nem volt közük a történtekhez. Érdekesség, hogy Szebenyi korábbi pereiben a védett tanú vallomása – természetesen a személyiségi jogainak és védettségének tiszteletben tartásával – perdöntő lehetett volna, azonban az erről szóló számos indítvány ellenére egyik eljáró bíróság sem volt kíváncsi a tanú beszámolójára.
Fotó: Facebook
