biztonságpolitika
Szijjártó: A NATO elkalkulálta magát (videó!)
A NATO súlyosan elkalkulálta magát az afganisztáni helyzettel kapcsolatban; most meg kell érteni, hogy ennek mik voltak az okai, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Rigában. Beszélt továbbá arról is, hogy Európa biztonságának garantálása érdekében a NATO-nak hatékonyan kell tudnia kezelni a déli kihívásokat, fel kell lépnie a terrorizmus és ezáltal a bevándorlási hullámok ellen. A NATO és Európa katonai erejével kapcsolatban az elmúlt időszakban egyre több kétség merült fel, amiről Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszélt a Spirit FM műsorában. Maróth Gáspár Berlinben hat másik ország fegyverzeti igazgatójával együtt a hadiipar védelme mellett emelte fel szavát, megüzenve Brüsszelnek: ha a hadiipart ellehetetlenítik, akkor az európai védelmi képesség fog ellehetetlenülni. Szerinte ugyanis képtelen lenne megvédeni a kontinenst egy komolyabb katonai támadás esetén az európai államok közössége, amennyiben az USA elhagyná Európát a jelenlegi haderőivel.Szijjártó: mindig is azt akartuk, hogy a Kelet és a Nyugat között pragmatikus kapcsolat legyen
Szijjártó Pétert a Russia Today műsorában kérdezték Közép-Európáról, a NATO-ról és biztonságpolitikai kérdésekről. A külgazdasági és külügyminiszter az interjúban kitért az unió oroszellenes retorikájára, és arra, hogy térségünknek és Magyarországnak a Kelet és Nyugat közötti rendezett viszony az érdeke.Maróth Gáspár hat másik ország fegyverzeti igazgatójával együtt küldött erőteljes üzenetet Brüsszelnek
Képtelen lenne megvédeni a kontinenst egy komolyabb katonai támadás esetén az európai államok közössége, amennyiben az USA elhagyná Európát a jelenlegi haderőivel – minderről a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszélt a Spirit FM műsorában. Maróth Gáspár Berlinben hat másik ország fegyverzeti igazgatójával együtt a hadiipar védelme mellett emelte fel szavát, megüzenve Brüsszelnek: ha a hadiipart ellehetetlenítik, akkor az európai védelmi képesség fog ellehetetlenülni.Von der Leyen szerint az EU-nak és az USA-nak össze kell fognia az éghajlatváltozás elleni küzdelemben
Az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak össze kell fognia az éghajlatváltozás elleni küzdelemben – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke pénteken, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia online fórumán. Ursula von der Leyen hangsúlyozta: biztos abban, hogy az unió által 2050-ig elérni kívánt nulla károsanyag-kibocsátás megvalósítása iránti közös transzatlanti elkötelezettség új globális mércévé tenné a klímasemlegességet.Biden ismét a demokráciáért aggódik
Meg kell védeni, meg kell erősíteni és meg kell újítani a demokráciát, amely sok helyütt támadás alatt áll, így Európában és az Egyesült Államokban is – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) online fórumán.Az amerikai hírszerzés szerint Kína jelenti a legnagyobb fenyegetést a demokráciára és szabadságra a második világháború óta
John Ratcliffe, a valamennyi amerikai hírszerzési szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője a The Wall Street Journal című amerikai újság honlapján megjelent véleménycikkében írt a jelenkori biztonságpolitikai tényezőkről. Ebben az írásában hangot adott véleményének, miszerint Kína a legnagyobb fenyegetés a demokráciára és szabadságra a második világháború óta.Seehofer szerint a szélsőjobb jelenti a legnagyobb biztonságpolitikai kihívást Németországban
A szélsőjobboldali törekvések jelentik a legnagyobb biztonságpolitikai kihívást Németországban – mondta Horst Seehofer német belügyminiszter csütörtökön, Berlinben, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) éves jelentésének bemutatóján.A járvány terjesztésére kéri harcosait az Iszlám Állam
A járvány szándékos terjesztésére kéri harcosait az Iszlám Állam nevű terrorszervezet - mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.Mark Zuckerberg szerint nem a közösségi média a társadalmi megosztottság okozója
Nem a közösségi média miatt válnak megosztottá a társadalmak, és az sem helytálló megállapítás, hogy a közösségi média révén csökken az emberekhez eljutó hírek és vélemények sokszínűsége – mondta a Facebook közösségi portált működtető amerikai vállalat vezérigazgatója szombaton, az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).Ajánljuk még