bkv
Metrófelújítás: óriási kötbérigényt jelentett be a BKV
Több mint 800 millió forint kötbérigényt jelentett be a BKV a 3-as metró vonalán futó szerelvények gyártója és felújítója, a Metrovagonmas felé, és azonnali hatállyal Magyarországra kérette a társaság vezetését – közölte a BKV pénteken.Így emberkedtek vasárnap hajnalban a Combino-val, meg a villamosvezetővel (VIDEÓ)
Bűncselekmények elkövetése miatt keresi a rendőrség azt a két férfit, aki még vasárnap hajnalban megrongált egy villamost, annak vezetőjét és más személyeket a Nyugati téren.A vizsgálóbizottság elnöke szerint minden szál Demszkyhez vezet a 4-es metró visszaélései kapcsán
Teljes zavar jellemezte a 4-es metróvonal építtetését a beruházáshoz kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője szerint, és részben ez eredményezte a költségnövekedést. A bizottság által meghívott egykori vezetők szerint a rendkívül bonyolult beruházás mellé hiányzott a szakértelem, sőt utólag az is felmerült bennük, hogy nincs is szükség a metró megépítésére.Metróbotrány: Milliárdokról dönthettek szűk körben
A MagyarIdők.hu arról ír, a 4-es metró beruházásánál a BKV igazgatósága csak a tízmilliárd forintot meghaladó tenderek ügyében dönthetett, az ennél alacsonyabb összegű, de még mindig sok tízmilliárdos szerződésekről a cég szűk vezetése határozhatott. A portál hozzáteszi, a politikai utasítások óriási költségnövekedést okoztak.Júliustól kezdődhet a metrófelújítás
Július végén megkötheti a BKV a 3-as metró infrastruktúra-felújításának nyertesével a szerződést, így a beruházás a második fél évben elkezdődhet. A felszíni közlekedés kialakításán már dolgoznak, és a pótlóbuszok is rendelkezésre állnak - írja keddi számában a Világgazdaság a közlekedési társaság tájékoztatására hivatkozva.Külföldiek vertek ellenőrt a kisföldalattin
A police.hu közleménye szerint vasárnap két külföldi állampolgár bántalmazott egy BKV-ellenőrt, amikor kiderült, bírságot kellene fizetniük, mivel érvényes menetjegy nélkül utaztak az 1-es metrón. A jegyellenőr könnyű sérüléseket szenvedett.Több mint ezer dolgozó mondhat fel a BKV-nál
Horváth Csaba volt az Egyenes Beszéd vendége, ahol a BKV nehézségeiről volt szó, ugyanis kilencszáz dolgozónak már a szakszervezetnél van a felmondása, további ötszáz pedig a kilépésen gondolkodik. Tavaly 750-en hagyták ott a céget. Áprilisban többnapos sztrájk jön - írja az ATV.Készüljenek: nyolcnapos BKV-sztrájk jön!
Sztrájkot hirdetett április harmadik és negyedik hetére a BKV-munkavállalók 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A munkabeszüntetés minden ágazatot érint, és nyolc napig tarthat. A sztrájk első napján minden órában, minden viszonylaton üzemeltetni kell a járművek 60 százalékát.MSZP: A kormány másodrendű állampolgárként kezeli a budapestieket
Egyetlen BKV-s alkalmazott sem ér kevesebbet, mint bármelyik más közlekedési vállalat dolgozója, ezért az MSZP támogatja a közlekedési vállalat szakszervezeteinek bérköveteléseit írja az MSZP közleményében. Mint Horváth Csabab MSZP-s képviselő fogalmaz,elég volt abból, hogy Orbán Viktor kormánya és a Fidesz másodrendű állampolgárokként kezeli a fővárosban élőket és az itt dolgozókatAjánljuk még

















