Hiába követelik a szakszervezetek, nem kapnak béremelést a BKV dolgozóiPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 7. Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza a BKV vezetése, valamint a szakszervezetek között megszületett 2021-es bér-részmegállapodás, amit hétfői ülésén a társaság igazgatósága is egyhangúlag jóváhagyott. A BKV által az MTI-hez eljuttatott közleményben kitértek arra is, hogy nem lesz létszámcsökkentés az idén.
Több tíz millió forintot spórolna a BKV a saját dolgozóinak formaruhájánPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 1. Több tíz millió forintot spórolna a BKV a saját dolgozóinak formaruháján, ugyanis a vállalat vezetése egyoldalú munkáltatói intézkedéssel úgy döntött, hogy az év elejétől a dolgozóik évente mindössze egyetlen inget és egy darab nadrágot kapnak – nyilatkozta a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek. Szabó István szerint 4-5 ezer munkavállalót érinthet az intézkedés.
Szentkirályi Alexandra: a BKV-hajó üde színfoltja volt Budapestnek, ennek most végePPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31. Mint ismert, idén nem indítja el a menetrend szerinti hajóközlekedést a Duna budapesti szakaszán a BKV. Ez a fajta közösségi közlekedés nagy sikernek örvendett a fővárosiak körében, azoknak a családoknak is esélyt adott a sétahajókázására, akik nem tudták a drágább szolgáltatást igénybe venni. Szentkirályi Alexandra Facebook-bejegyzésében fejtette ki véleményét a főváros döntéséről, a kormányszóvivő szerint Budapest jelenlegi vezetése már azt is megpendítette, hogy jövőre üzleti alapra helyeznék a közszolgáltatást.
A főváros közlekedési cége ismét nem tartotta be a közbeszerzési szabályokatPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 7. A Fidesz fővárosi szervezetének pénteki közlése szerint a főváros közlekedési cége ismét nem tartotta be a közbeszerzési szabályokat: most a Blaha Lujza tér felújításával kapcsolatban hibáztak, amiért újabb ötmillió forintra bírságolták a Budapesti Közlekedési Központot.
Volner: veszélybe kerülhet a fővárosi tömegközlekedésPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 26. Komoly veszélybe kerülhet a fővárosi tömegközlekedés ellátásbiztonsága, mert több fontos intézkedés elmaradt Karácsony Gergely főpolgármester és kollégái részéről – jelentette ki a Volner Párt elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Volner: Karácsony alkalmatlansága miatt tarol a járvány a BKV berkeibenPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 21. Posztjára alkalmatlannak nevezte Karácsony Gergely főpolgármestert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Volner János független országgyűlési képviselő, a nevét viselő párt elnöke. Azzal érvelt: Karácsony Gergely egy éven keresztül semmit nem tett a BKV alkalmazottainak beoltatásáért.
Lazán kezeli a járvány elleni védekezést a BKVPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 1. Zsúfolt étkezőhelyiségek, laza maszkhasználat és az alapvető higiéniás előírások elhanyagolása is ronthatja a jelenleg is katasztrofális pandémiás helyzetet a BKV több munkacsoportjában. A Magyar Nemzet szerint a Covid–19 tüneteit mutató dolgozók karanténját sem veszi komolyan a cégvezetés.
Láng Zsolt: reális a BKV szakszervezeteinek béremelési igényePPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 30. Reális a BKV szakszervezeteinek hatszázalékos béremelési igénye, amellyel a társaság reálbéreinek csökkenését kívánják elkerülni – mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerdán a Kossuth rádiónak nyilatkozva. Láng Zsolt nem tartja jó tárgyalási technikának, hogy a főváros nem is próbál forrást találni a BKV dolgozóinak követelésre, miközben Karácsony Gergelyék és Gy. Németh Erzsébeték ellenzékben mindig vadul kiálltak a szakszervezetek mellett, sőt néha irreális béremeléseket követeltek.
Annyian betegek a BKV-nál, hogy akár a metrószerelvények is leállhatnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 30. Tömegével betegednek meg vagy kerülnek karanténba a BKV dolgozói, ami akár egyes metró- vagy villamosvonalak leállásához is vezethet. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros nem hagyta jóvá a cég béremelését az idei évre. Legrosszabb esetben akár egyes metró- és villamosvonalak is leállhatnak Budapesten, miután a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) elképesztően sok munkatársa – a tegnapi adatok szerint összesen 624 fő – kapta el a koronavírust vagy kontaktszemélyként kényszerült karanténba.
Működésképtelenné válhat a BKV, ha nem emeli a munkabéreketPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 26. A Karácsony Gergely vezette főváros nem támogatja a BKV dolgozóinak béremelését, és a cég igazgatósága már el is fogadta az emelést nem tartalmazó üzleti tervet. Ezzel azonban veszélybe kerülhet a legtöbb munkavállalót foglalkoztató fővárosi vállalat biztonságos működése. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes ma délután tárgyal a bérszövetségbe tömörülő fővárosi cégek vezetőivel.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót