bkv
Kapaszkodjunk meg, ez a baloldali mantra sem igaz – Csődhelyzetről beszél a főváros, mégis béremelést terveznek
A rekordszintű iparűzésiadó-bevételeknek, másrészt a kormány járulékcsökkentésének köszönhető, hogy a főváros a BKV-nál jövőre 15 százalékos béremelést tervez – közölte Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Zrt. fideszes igazgatósági tagja. A politikus emlékeztetett rá, hogy ilyen szintű béremelésre Tarlós István idején, 2017-ben volt példa.Tarlós István a PS-nek Hadházy vádaskodásáról: Ez az egész arra jó, hogy a korábbi főpolgármester nevét kétszer-háromszor le lehessen írni
Hadházy Ákos megint ráment Feri whiskyjére a masszív fideszezésre: a független országgyűlési képviselő a hetet Tarlós István burkolt fenyegetésével zárta. A lódoktor – Márki-Zay után szabadon – megint „ott sejtett korrupciót, ahol nincs is”, és megvádolta Tarlós Istvánt egy olyan, szerinte mutyigyanús üggyel, amely nem is került a Fővárosi Önkormányzat elé. A PestiSrácok.hu ugyanis megkereste az ügyben a volt főpolgármestert, aki elmondta portálunknak, hogy a Hadházy által felhozott vádak azért is alaptalanok, mert a kérdéses szerződés nyílt pályázatot követően született, ahol ugyanaz a cég nyert, amely addigra már 10 éve ellátott feladatkörének ellátására pályázhatott ismét. Tarlós szerint mindennek egy oka van: terelni a figyelmet az egyre sűrűsödő Városháza-botrányról.A BKV vezérigazgatója szerint nem igaz, amit Hadházy állít a vállalat költségvetéséről
Hadházy Ákos nemrég azt állította, költségvetési csalás miatt folytatnak vizsgálatot egy olyan cég ellen, amely korábban a BKV-val állt kapcsolatban. A közlekedési vállalat vezérigazgatóját felkereste a Magyar Nemzet. Bolla Tibor a lapnak azt nyilatkozta: nem szerencsés, hogy a BKV neve belekeveredik egy olyan botrányba, amiben a cégnek nincs felelőssége.Politikai Hobbista – Gelgő álmában most busznak képzelte magát (Videó!)
Ahogy a foci valahol észjáték, úgy a hazudozás valahol intellektuális munka, talán ezért nem megy Karácsony Gergelynek. A munka a szűk keresztmetszet, meg a korán kelés. Persze ez sem az ő hibája, Palkovics László pusztán gonoszságból találta ki, hogy hétfőn reggel nyolckor tárgyaljanak, és állapodjanak meg a budapesti közösségi közlekedést érintő elszámolási kérdésekről. Gergelynek sikerült időben felébrednie, el sem késett, sőt, odafelé metróval érkezett, hogy egy kis erényt is fitogtasson, hogy aztán a tárgyalás végeztével a szolgálati autója hátsó ülésén alukálva vitesse magát haza. A sofőr pedig úgy döntött, hogy nem áll be a forgalomba tötyörészni, hanem a buszsávban süvít haza, a szunyókáló polgármesterrel a hátsó ülésen. Az esetről felvétel készült, a főpolgármester pedig megpróbált hazudni. Azt mondta a riportereknek, hogy egyrészt ő aludt, amikor délben hazavitték, másrészt összevágott titkosszolgálati munka a felvétel, miközben aranyosan mosolygott, és törölgette az álmos szemecskéit. A Politikai Hobbista hétfő teljes adása ITT tekinthető meg.Karácsony Gergely a Városháza-botrányról a Pesti TV-nek: Kiss Ambrusért tűzbe tenném a kezem (Videó!)
Karácsony Gergely hétfő reggel tartott sajtótájékoztatót az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, ahol sajtófőnöke csak pár kérdést engedett, azt is a baráti sajtónak leginkább, úgyhogy a főpolgármester után eredtünk. Bár Karácsony Gergely nem volt valami készséges, a Városháza-botránnyal kapcsolatban azt mondta, - noha a hangfelvételek alapján Kiss Ambrus a korrupciós pénzek elosztásának feje -, tűzbe tenné érte a kezét. Majd a másik kulcsemberről, Gansperger Gyuláról megállapította, hogy ő a Fidesz embere, semmi közük hozzá. Mint ahogy a PestiSrácok.hu több ízben beszámolt róla, maffiaszerű pénzelosztási rendszer üzemel a Városházán, melynek feje Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, akiért Karácsony Gergely, ahogy nekünk fogalmazott, tűzbe teszi a kezét. Részletek este hétkor a Pesti Riporterben!Politikai Hobbista: Karácsony csak izmozik, de nem állítja le a fővárosi tömegközlekedést (Videó!)
Karácsony Gergely tényleg meglépi azt, amivel fenyegetőzik? Mármint ha nem kapja meg a főváros a tizenkét milliárdot a kormánytól – tette fel a kérdést a Politikai Hobbista csütörtöki adásában Jeszy. Biztos, hogy nem, mert ő is tudja, hogy ezzel a saját választóinál lőné lábon magát, viszont a kormánnyal szembeni izmozás jól rezonál ugyanezen választóknál. Ők nem azt várják a főpolgármestertől, hogy jól működtesse a várost, hanem hogy minél többször, minél hangosabban kiabálja, hogy O1G! De hogy ez az egész elszámolási vita miért van, ki kinek tartozik és mennyivel…ez mind kiderül a műsorból. A Politikai Hobbista csütörtöki teljes adása ITT tekinthető meg.BKV-leállás: Karácsony élő sajtótájékoztatón hallgatott arról a szerződésről, amivel nem foglalkozott az elmúlt hónapokban, mert más dolga volt
Ha rémlik még, a főváros a hét elején azzal riogatta a főváros népét, hogy a hét második felére megbénul a város, megszűnik a tömegközlekedés, és természetesen a kormány hibájából, mert az nem fizetett ki 12 milliárdot. Karácsony Gergely és baráti társasága csütörtökön a világvégét érzékeltetendő tüntető sétát tettek a megújult és folyamatosan fejlődő Budai Várban (ez ellen is tüntettek már amúgy), természetesen munkaidőben. A valóság innenső partján a kormány már hónapok óta magyarázza: van egy tavaly év végén lejárt szerződés, amit meg kell kötni ahhoz, hogy a főváros megkapja a pénzt. Csakhát Karácsony Gergely ezekben a hónapokban nem foglalkozott ilyen apró-cseprő ügyekkel, hiszen (elő)választásra készült. Az idő persze közben telt, és bár a főváros állítása szerint csütörtökön fogy ki a pénzből a BKV, Karácsony Gergely még mindig nem tárgyalni indult. Hanem kinyomtatta ezt a lila izét, és felvonult vele a Várba, Facebook-élőzni...A főpolgármester-helyettes bejelentette: hitelből üzemeltetnék a BKV-t
A Fővárosi Önkormányzat egyre érdekesebb nyilatkozatokat tesz saját működésével kapcsolatban. Ha az adminisztrációban nem is, legalább a kommunikáció terén viszonylag jól boldogult eddig a Karácsony-adminisztráció, ennek azonban vége: legutóbb például a tömegközlekedés leállításáról nem sikerült megfogalmazni, hogy végül is mi a terve a városvezetésnek. Kiss Ambrus ugyanis bejelentette, hogy nem áll le a tömegközlekedés – cserébe az Index szerint folyószámlahitelből finanszíroznák a működést. Hogy a felhalmozott hitellel mit kezdenek, azt már nem sikerült megszakérteni.Már a tömegközlekedést is leállítaná a fővárosi mutyikommandó
Miközben a Városháza-gate újabb és újabb hullámokat vet a magyar belpolitika állóvizében, úgy tűnik, hogy a Karácsony-csapat is mozgásba lendült. Lehetséges, hogy az ellenzék aktuális kampánypróbálkozásának középpontjába a fővárosi tömegközlekedés kerül majd. A fővárosi vezetés ennek kapcsán már azt is felvetette, hogy akár a tömegközlekedés leállításával tiltakoznának a kormány politikája ellen - derül ki az index.hu cikkéből.Ajánljuk még















