borbély Ádám
Vagyonnyilatkozat: Hadházy Ákos milliókat kapott adományokból és lakást vett Bécsben
Valamennyi országgyűlési és nemzetiségi képviselő, nemzetiségi szószóló eleget tett a kötelezettségének, és január 31-ig leadta vagyonnyilatkozatát, ami meg is jelent az Országgyűlés honlapján. A dokumentumokból több érdekesség is kiderült, többek között az, hogy Hadházy Ákos is jól megél a rajongóiból.Úgy vérezteti ki a kormány az önkormányzatokat, hogy közben százmilliós rezsitámogatást ad nekik
Egy 2023. január másodikától érvénybe lépő kormányrendelet értelmében 156 önkormányzat részesül kormányzati támogatásban az emelkedő energiaárak miatt. Kíváncsiak vagyunk rá, hogy ezek után a listába tartozó baloldali vezetésű önkormányzatok miként fogják kommunikálni az évek óta szajkózott "kivéreztetést".Bemutatjuk az ellenzék propagandáját - így gazdagodnak meg a balos médiaszereplők a zuglóiak pénzéből
Szinte hetente pattan ki egy-egy újabb botrány, melynek fókuszában Zugló baloldali vezetése és az általuk fizetett propaganda áll. November elején például az derült ki, hogy a Pulai András-féle Publicus Intézet 2020 óta közel 40 millió forintnyi megbízást kapott Horváth Csabáéktól, majd arról lehetett olvasni, hogy a zuglói önkormányzat az ATV-nek is fizet a médiamegjelenésért - havonta több mint félmillió forintot. Persze a polgármester lázas tiltakozásba kezdett, hangzatos közleményben magyarázta, miért is foglalkozik visszatérően az említett televíziós csatorna a kerület ügyeivel, és milyen szerencse, hogy Ő - mármint Horváth Csaba - körültekintően tájékoztatja a lakosságot annak ellenére, hogy az önkormányzat nem működtet kerületi televíziót, súlyos milliókért. Amúgy pedig nyilván politikai lejárató-hadművelet indult ellene és gonoszdiktátor.Ennél nincs lejjebb: az ukrán néppel vállal szolidaritást Zugló baloldali vezetése október 23-án
Horváth Csabáék a Forradalom terén az ’56-os szabadságharcra emlékezve mécsesekkel fejezik ki szolidaritásukat az ukrán néppel. A zuglói baloldal számára tehát ez a legfontosabb tevékenység pont október 23-án. A szocialista Horváth Csaba által vezetett kerület legutóbb angolul írt levelet a székelyeknek, most pedig az ötvenhatos hősöket veszi semmibe, a forradalom kirobbanásának napján azokkal az ukránokkal vállal szolidaritást, akik éppen lefűrészelték és a várárokba dobták a munkácsi Turul-szobrot.Hihetetlen: a baloldalnak még mindig nem sikerült felfognia, hogy Székelyföldön magyarok élnek
Horváth Csabának, Zugló MSZP-s polgármesterének biztosan nosztalgikus emlékei lehetnek azokról a szocialista kormányok fémjelezte időkről, amikor a külhoni magyarokat mintegy idegen testként, külföldiként kezelte a magyar politika Emlékezzünk csak az állampolgárságról szóló népszavazásra. A külhoniakkal szembeni megvetés pedig nem párolog el: Horváth Csabának sikerült angol nyelvű meghívólevelet küldeni a kerület erdélyi testvérvárosának. Hogy vajon csak a nyelvtudás hiánya okozta, hogy nem románul írt Péter Lukács polgármesternek, vagy csak Karácsonynak akart fricskát mutatni, örök rejtély marad. Lehetséges, hogy csak a rosszemlékű korábbi polgármestert, Karácsony Gergelyt akarták távol tartani az eseménytől a számára teljesen értelmezhetetlen meghívóval – lehetséges, hogy a románt jobban értette volna.A Liget Budapest Projekt egy teljesen új életminőséget adott a fővárosiaknak - így telt a családi sportnap Zuglóban
Szeptember 24-én tartották meg az Egészséges Zugló családi sportnapot a BVSC-Zugló Egyesület sporttelepén. Az egész napos ingyenes programban többek között interaktív sportolási lehetőségek, egészségügyi szűrővizsgálatok és airsoft lövészet is várta a látogatókat. A Fidesz választókerületi elnöke szerint mindig is fontosnak tartották, hogy a sportot közel hozzák Zuglóhoz és a zuglóiakhoz. A rendezvény fővédnökét, Borbély Ádámot arról is kérdeztük, hogy a kormányzati Liget Budapest Projekt mennyiben változtatta meg a zuglóiak életminőségét. A közösségépítésre térve Borbély szerint egy közösséget csakis az összetartozás erősíthet meg és annak a tudata, hogy egymásra lehet számítani.A családi sportnap keretein belül sor került a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom “Gyereket a magasba” rekordkísérletére is, ezzel kapcsolatban a zuglói Fidesz elnöke elmondta: a sport mellett kiemelt jelentősége van a családpolitikának is, hiszen szerinte egy politikus legfontosabb dolga a családok közösségen belüli erősítése is. A BVSC-Zuglói sporttelepén szombat délelőtt 120 gyermeket emeltek a magasba.Két hasztalan, de országos baloldali képviselő körzetében tarolt a hétvégén a Fidesz (PS-videó)
Minden jel arra utal, hogy a budapestieknek is kezd elegük lenni az ellenzék tétlenkedéséből – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy sorra nyernek az időközi önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP jelöltjei. Múlt vasárnap a baloldali fellegvárnak számító Zuglóban sikerült visszaszerezni a kormánypártoknak egy mandátumot, mégpedig a párbeszédes Szabó Rebekáét, Újbudán pedig a momentumos Orosz Anna korábbi körzetében nyert a kormánypártok jelöltje. A zuglói nyertes, Juhász-Pintér Pál szerint az ellenzéki képviselők ugródeszkának használják a kerületet, hiszen most is azért kellett választást tartani, mert a Párbeszéd kerületi politikusa beült a parlamentbe. Újbudán pedig a győzelmet annak tudják be a kormánypártiak, hogy az embereknek elegük van a cselekvésképtelenségből és a kerület ingatlaneladásaiból. A mozgósítás ugyanakkor rendkívül fontos minden választás alkalmával, amit ezek a mostani voksolások is bizonyítottak.Időközi választás lesz Zuglóban is, ahol Hadházy ezúttal a „civilek” mögé bújva akar befolyást szerezni
Szeptember 18-án időközi választást tart Zugló. A verseny Szabó Rebeka párbeszédes országgyűlési képviselő megüresedett önkormányzati székéért folyik. A jelöltek között a Fidesz–KDNP „versenyzője” mellett feltűnik még az ellenzéki koalíció „reménysége” és két álcivil, elvileg független jelölt is, akik mögött elég feltűnően húzódik meg Hadházy és a szocialista szál. A baloldal tehát egyértelműen úgy látja, hogy az áprilisi nagy bukta után érdemes civil köntösbe bújtatniuk magukat, ám nem árt tudni, hogy valójában kik és milyen érdekek húzódnak meg a jelöltek mögött.Ez történik ott, ahol a baloldal van hatalmon: megy a koncon marakodás, miközben a kerület csak a kormányra számíthat
A 2022-es országgyűlési választáson kiderült, hogy az ország elsöprő többsége a jobboldali, konzervatív kormányban bízik, azonban van néhány pont hazánkban, ahol élő példaként láthatjuk, milyen lenne, ha a baloldalé lenne a hatalom. Ilyen hely Zugló is, ami csakúgy, mint egész Magyarország, óriási kincseket tartogat magában, azonban a szocialista vezetés mindenben csak a pénzt és a jól fizető pozíciókat látja.Ajánljuk még