Pesti Srácok

Úgy vérezteti ki a kormány az önkormányzatokat, hogy közben százmilliós rezsitámogatást ad nekik

null

Egy 2023. január másodikától érvénybe lépő kormányrendelet értelmében 156 önkormányzat részesül kormányzati támogatásban az emelkedő energiaárak miatt. Kíváncsiak vagyunk rá, hogy ezek után a listába tartozó baloldali vezetésű önkormányzatok miként fogják kommunikálni az évek óta szajkózott "kivéreztetést".

A kormány a 10 ezer lakos feletti önkormányzatok támogatásáról döntött; az erről szóló határozat már meg is jelent a közlönyben. A listában 156 önkormányzat szerepel; Budapesten öt DK-s vezetésű kerületen kívül az összes többi részesül több százmillió forintos támogatásban.

– ismertette Láng Zsolt keddi sajtótájékoztatóján. A kormánybiztos kifejtette: a támogatásokat nem pártpreferencia alapján osztották szét.

PestiSracok facebook image

Így például az MSZP-s vezetésű Zugló is 546 millió forintot kap a kormánytól

A XIV. kerület fideszes választókerületi elnöke szerint az elhibázott uniós szankciók miatt megemelkedett rezsiköltségek nem veszélyeztethetik intézményeik működését, éppen ezért a Fideszben azon dolgoznak, hogy a kormány ismét segítse meg önkormányzatokat.

– mondta el lapunknak Borbély Ádám, hozzátéve, hogy bár a zuglói baloldali többségű önkormányzat évek óta azt harsogja, hogy a kormány kivérezteti őket, ebből a támogatásból is látszik, hogy a kivéreztetésből egy szó sem igaz.

– írta Facebook-oldalán Borbély Ádám.

A DK politikusai szokás szerint áldozati pózba vágták magukat

Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök (nyilván személyesen) szerintük "politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását". Szaniszló Sándor, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője közleményében azt írta: a kormány Budapest lakosságának egyharmadától, összesen 620 ezer embertől tagadta meg a budapestiek adóiból is fizetett rezsitámogatást pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatokat választottak. A fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület, valamint Ferencváros sem. Szaniszló Sándor közölte, hogy a DK polgármesterei korábban per helyett inkább közösen tárgyaltak volna a rezsikompenzációról, mert nem akartak egyénileg alkudozni a pénz kiosztásával megbízott kormánybiztossal, azonban a tárgyalás lehetőségét "jogtalanul megtagadták tőlük".

mondta el lapunknak Láng Zsolt, a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Láng Zsolt a PestiSrácok.hu-nak azt is elmondta, hogy ő személyesen is beszélt Szaniszló Sándorral, amikor a DK politikusai megüzenték, hogy nem kívánnak részt venni a támogatásról szóló egyeztetésen. A kormánybiztos hozzátette: azért tartották szükségesnek az egyenkénti egyeztetést, hogy alaposabban tudják megvizsgálni az önkormányzatok egyéni szükségleteit.

– tette hozzá. A kormánybiztos ugyanakkor a tájékoztatón kifejtette, nem a kormányon múlott, hogy az említett kerületek nem kaptak pénzt: az öt kerületvezető egyszerűen taktikai szempontok miatt nem volt hajlandó leülni tárgyalni. Hozzátette: ha valaki szerint mégis részrehajlásról lenne szó, annak figyelmébe ajánlja Erzsébetvárost, amelynek szintén DK-s polgármestere van, mégis 300 millió forintos támogatásban részesült.

Nem úgy, mint a Déri Tibor vezette IV. kerület, ahol az újfent dékás Déri az újpesti Jobbik önkormányzati képviselője szerint elárulta a kerületet azzal, hogy nem ült le tárgyalni a kormánnyal a támogatásról. Ezzel több százmillió forinttól esett el Újpest. Szabó Balázs, a IV. kerületi jobbikos képviselő több szerkesztőségnek és magának Déri Tibornak is elküldte azt a nyílt levelet, amelyben lemondásra szólítja fel Újpest dékásított polgármesterét.

Forrás: PS, MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.