börtön
A börtönből, a Facebookon bírálja a pécsi kézigránátos támadás vádlottja a büntetés-végrehajtást
Szabadon garázdálkodik egy elítélt az interneten a sopronkőhidai fegyházból. A 12 éves szabadságvesztését töltő férfi a pécsi kézigránátos merénylet egyik résztvevője volt. A 2008-as bűncselekmény következményeként ketten vesztették életüket – írja a Jogi Fórum. A férfi nagyrészt a börtönéletre panaszkodik, de olyan felvételt is közöl, amin egy haragosát fenyegeti. Az ügyben belső vizsgálat indult.A börtönből akart merényleteket kitervelni két iszlamista Franciaországban, de lebuktak
Vádat emelt Franciaországban egy terrorellenes bíró egy 28 éves kameruni és egy 22 éves francia férfi ellen, mert a vád szerint Párizs külvárosában található börtönükből akartak terrortámadásokat kitervelni.Gyurcsány kísérte el a börtönbe a sukorós Császy Zsoltot
Gyurcsány Ferenc szerint Császy Zsolt és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori, a 2008-as sukorói telekcsere-szerződés ügyében elítélt vezetői koncepciós per áldozatai, akiknek azért kell börtönbe vonulniuk, hogy "a regnáló hatalom kiélhesse bosszúvágyát".A bíróság udvaráról szökött meg egy rab Győrben
Kedd délelőtt megszökött a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottja a Győri Járásbíróságra történő előállítása közben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. A Győri Rendőrkapitányság fogolyszökés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást és elrendelte Zvezdovics Krisztián körözését.Besúgással gyanúsították, majd megverték rabtársukat a nagyfai börtön fogva tartottjai
Vádat emeltek két Nagyfán fogva tartott férfival szemben, akik besúgással gyanúsították meg, és bántalmazták társukat - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.Börtönsztorik: vesztegetési kísérlet és fogolyszökés
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik rabja a vád szerint először megpróbálta lefizetni a börtönőrt, majd arra igyekezett rávenni a törzszászlóst, hogy vonja vissza az előbbi miatt rá nézve tett terhelő vallomását. Állampusztai bv-ből pedig munkavégzés közben szökött meg egy fogvatartott.Máris kiszabadult a börtönből a vesztegetés miatt elítélt ex-MSZP-s Wieszt János
A PestiSrácok.hu információi szerint kedvezménnyel szabadult a börtönből az újbudai szocialisták korrupció miatt jogerősen elítélt volt frakcióvezetője, Wieszt János. Az MSZP egykori helyi politikusa ellen egy önkormányzati üzlethelyiség eladásával kapcsolatban többmilliós csúszópénz elfogadása miatt indult eljárás, miután nyilvánosságra került egy videofelvétel, amin Wieszt volt látható, hogy éppen valakitől pénzt vesz át.Szalámiban is csempésztek be mobiltelefont a raboknak
Idén már nyolcszázhoz közelít a hazai fegyintézetekben lefoglalt tiltott mobiltelefonok száma, s az elítéltek családtagjai egyre leleményesebb módon próbálják meg a börtönökbe becsempészni a készülékeket - közölte a Magyar Hírlappal Orosz Zoltán. Találtak például olyant, amelyik bőven elfért egy pezsgőtablettákat tartalmazó hengerben.Ajánljuk még

















